Xbox 360: Túl a tízmillión

Oldern2007.01.08. 15:40

Az idei CES a megszokott Gates/Bach beszédet is elhozta nekünk, ami több szempontból is érdekes volt, lévén ez a legelső olyan esemény az évben, ahol hivatalos bejelentéseket szélesebb közönség előtt lehet tenni. Nézzük, mivel lettünk okosabbak:

A legfontosabb, és sokak által kétségesnek tartott mérföldkő a 10 millió eladott Xbox 360 kérdése. Ahogy azt most Robbie Bach (szórakoztató eszközök divíziójának elnöke, ugyebár) bejelentette: sikeresen elérték a kitűzött célt, és 10,41 millió gépen sikerült túladniuk december 31.-ével bezárólag. Hogy ez miért fontos? Több szempontból is, a szintén a CES-en említett Gears of War példáján okulva (2,7millió eladott játék) ez a mennyiség már elegendő ahhoz, hogy igazán komoly játékeladásokat lehessen elérni, a hezitáló kiadók tehát nyugodtan ugorhatnak a platformra.

Egy másik fontos bejelentés, bár nem a Zephyr-pletyka bizonyítása volt, de az amerikaiak számára bizony fontos dolog: az IPTV implementálása az X360 funkciói közé. Mit is jelent mindez? Internetes tévéadást, szabadon választható adókkal, rögzíthető tartalmakkal (akár játék közben is) - hogy ehhez mi kell? Tartalomszolgáltató, ami a világ fejlettebb régióiban már nem akadály (elvileg nálunk sem, az ismert infrastrukturális korlátokkal), és egy NAGY merevlemez. Ez utóbbi pedig máris bizakodásra adhat okot a nagyobb méretű merevlemezek megjelenését illetően. Mikor érkezik? A következő ünnepi szezonban, tehát 2007 végén.

Természetesen szó esett még a Vistáról is, demonstrálták nekünk a közös felületek erejét a következőképpen: egy Vistát futtató laptopon bejelentkeztek az Xbox Live felületre, majd egy 360-as kontrollerrel UNO-t játszottak. Azok számára, akik az informatika pc-s részén is tarták a lépést a fejlődéssel, ez nyilván érdekes távlatokat nyithat meg - a végére pedig még egy adat: az Xbox Live több, mint 5 millió felhasználóval rendelkezik mostanra.

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

2 órája
4

Heti megjelenések | 2026 #30

14 órája
1

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

21 órája
2

Dimhaven – The Lost Source

1 napja
2

Welcome to Kowloon

2 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

3 napja
8

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

3 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 napja
2

Star Fox (2026)

4 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

5 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

6 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

6 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

7 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

7 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

7 napja
6

Biomechanical Toy

9 napja
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23

Deer & Boy

Egy aprócska francia csapat próbál maradandót alkotni a narratív központú cinematic platformerek között debütáló játékával. Segíthet ebben egy csodaszarvas? Tesztünkből kiderül!

2026.07.10.
3

Elbocsátások a Ubisoftnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Dragon Ball Xenoverse 3, Once Human, Fright Train, Palworld, Call of Duty: Black Ops 1 & 2.

2026.07.10.
20

Napi leépítés – ez történt szerdán

Benne: Obsidian Entertainment, Mortal Shell II, Twisted Tower, Verho - Curse of Faces, The Crew Motorfest.

2026.07.09.
12