Ilyen volt a magyar StarCraft II premier

Ilyen volt a magyar StarCraft II premier

mcmackoGéczy Attila2010.07.27. 20:30

Örvendetes tény, hogy hazánkban is egyre gyakoribbak a játékok megjelenésének napjára időzített premierbulik. A StarCraft II esetében kapásból két esemény ünnepelte a startot. Mindkettőre elmentünk - képes, videós beszámoló következik.

Elsőként, hétfő este fél tíz magasságában a Saturn Budában lebonyolított premierbulit néztük meg közelebbről: (ekkor még) kisebb, de roppant lelkes közönséget, és rendkívül bájos hölgyeket találtunk a helyszínen. Mindkét eseményre jellemző volt, hogy programokkal igyekeztek feldobni az éjféli premierre való várakozást, a Saturnban éppen részletes, a stúdió korábbi játékaival is behatóan foglalkozó Blizzard életmű-bemutató futott, a fentebb már említett bájos hölgyek narrálásával.

Megvártuk a bemutató végét, a magyar StarCraft profik ellen (díjakért) vívható meccset viszont már nem vállaltuk be - libbentünk tovább az Allee bevásárlóközpontba, ahol az 576 bolthálózat tartotta a maga premierpartiját.

Tizenegy óra magasságában méretes tömeget találtunk a helyszínen, a szervezők elmondása szerint ekkor már több, mint ötszáz ember kapta meg a számozott cetlijét, amivel éjfél után a (hosszan kígyózó) sorba lehetett beállni. Az utolsó egy órát itt többfordulós versennyel ütötték el - a fődíj (SC2 gyűjtői kiadás) itt is csábító volt. Verseny vége, rövid szünet, a kivetítőn a (még mindig ütős) “Hell, it's about time”-ra végződő SC2 tízer trailer, gyors visszaszámlálás, és... mindenki mehetett a jól megérdemelt Starcraftjéért. Az átadás, átvétel fegyelmezett keretek között zajlott, az első három meginterjúvolt vásárló biztosította a várakozókat, hogy most rögtön hazamennek, alvásról pedig szó sem lehet - a huszonhatodikáról huszonhetedikére virradó éjszaka teljes egészében a StarCraft II-é lesz.

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

9 órája
43

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

21 órája
1

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

1 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

1 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

2 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

3 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

4 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

4 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

5 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

6 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

7 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

7 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

7 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

7 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

8 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

9 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

2026.05.30.
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3