[Teszt] Assassin's Creed III: Liberation

Assassin's Creed III: Liberation

Gamer3652012.11.14. 18:00

Mivé lesz egy ártatlan kislány, ha elveszti édesanyját és sötét lelkű martalócok elrabolják? Fennáll a veszélye, hogy a peches sorsú teremtés végül egy ősi mesterség mellett köt ki. Aveline de Grandpré sorsa is hasonlóképpen alakult, így ne csodálkozzunk, hogy az ifjú hölgy ügyfélközpontú tevékenységet végez. Tévedés lenne azonban azt gondolnunk, hogy a szemrevaló leányzó a testi örömök piacán futott be fényes karriert. Hiszen nem csak az üzletszerű kéjelgés rendelkezik évszázadokra visszanyúló tradícióval, de az orgyilkos szakma is régi gyökereket tudhat magáénak. Hősnőnk az utóbbi mellett döntött. Igaz ugyan, hogy mindkét hivatás földön túli helyre röpíti a delikvenseket, ám az egyik csak ideig-óráig, míg a másik örökre. Úgy tűnik, örülnünk kell, hogy nem kerülünk közvetlen munkakapcsolatba Miss Assassinnal. Aveline ugyanis hatékonyan végzi feladatát. Áldozati szerep helyett inkább izzítsuk a kézisony-t, és segítsük küldetéseiben. Lesz dolgunk rendesen! Grandpré kisasszony imponáló magabiztossággal hozzá át a sorozat hangulatát és főbb ismérveit a PS Vitánkra. Nézzük, hogy miképp teljesít az Assassin's Creed harmadik epizódjának handheld oldalbordája.

Bővebb előzménnyel, jellemrajzzal és mélyen kidolgozott premisszával nem kényeztetnek minket a kezdő képsorok. Csak a legszükségesebb információkat kapjuk: a játék 1765-1780 közötti időszakot öleli fel, akár a nagygépes történet. A helyszín azonban változik: New Orleans javarészt még fából ácsolt épületei között és az ingoványokkal szabdalt Louisiana területén kalandozhatunk, majd a Mexikói-öblöt elhagyva Chicen Itza ősi városába is eljutunk. Azt már tudjuk, hogy hősnőnket kislány korában komoly trauma érte. Az is kiderül, hogy édesanyja Afrikából behurcolt rabszolga volt, akit később felszabadítottak, apja pedig egy francia gavallér, aki üzleti érzékének köszönhetően tehetős üzletemberré vált. Minden más részletet homályba borít a kidolgozatlan felvezetés kérdésektől terhes fellege. Aveline-t a játék kezdetén már fiatal nőként látjuk viszont. Nincs magyarázat, nincs sztori, csak bumm, bele a közepébe. De mi történt az eltelt évtizedben? Miképp vált a kislányból profi orgyilkos? Egyáltalán kit tisztelhetünk benne? Talán a nagygépes epizódokhoz hasonlóan ő is Desmond Miles egyik felmenője? Kérdések, kérdések...

Press start. Kezdés után azonnal látni fogjuk, hogy a játék egyúttal egy nagyszabású vizuális demonstráció. Ez így rendben is van, kérem szépen. A grafika már-már kompromisszumok nélkül prezentálja a PS Vita képességét, és mindezt olyan szinten teszi, amire eddig kevés játék volt képes. Egy dologra azonban vigyázzunk! Ne közvetlenül a nagygépes AC3 tesó után essünk neki, mert természetesen azt a látványt nem képes visszaadni. A Liberation képi világa egy osztállyal lejjebb játszik, ott viszont bajnokesélyes. Nagy területek, a konzol adottságaihoz mérten hatalmas látótávolság, részletekben gazdag megvalósítás és széltében-hosszában megmászható épületek várnak ránk. Jól tudjuk, hogy grafika önmagában semmit sem jelent, mert nem digitális fotókeretnek vásároltuk a Vitánkat. Néhány játékkal töltött óra azonban okot ad a megnyugvásra. Annyi idő már bőven elég, hogy felfedezzük: van itt tartalom is! Nem észveszejtően változatos ugyan, de azért élvezhető.

Aveline nem egy átlagos lány. Keveset shopingol, nem költ műkörömre és félvér lévén szoliba sem jár. Öltözködni azonban ő is szeret, bár szerény ruhatára mindössze három kollekcióból áll. Küldetéseink sikerét több ízben is befolyásolhatja a megfelelően kiválasztott viselet. Legcsinosabb az úrihölgy szett, amelyben az öblös rokolyát és a darázsderékra szabott tunikát egy vasúti peron méretű kalap egészít ki. Az elegáns dámán a korabeli őrök szeme is megakad. Hiába! Minden férfi egyforma, még a 18. században is. Használjuk ki helyzetünket! Egy kacér pillantás, és a kiszemelt őr garantáltan utánunk koslat. Csaljuk el egy csendes helyre, ahol egy csábos mosoly után alapos fejbekólintással zárhatjuk le az intim együttlétet. Vannak persze a beszélgetős fajták is, akik némi ártatlan flört után hasznos információkat árulnak el kiskegyünknek. Nem éppen csipkés, de annál praktikusabb a bérgyilkos gúnya. Talán kevésbé randiképes, ugyanakkor felmászhatunk vele minden épületre és könnyen elrejtjük benne egy kozák lovasezred hadi felszerelését. Ebben a ruhában az őrök már nem akarnak megdu… izé, megdumálni, és nem is tisztelnek, viszont könnyen megvédhetjük magunkat. Vagyis Aveline-t. Képzeletbeli gardróbunk leghitványabb gönce a rabszolgaruha. Kopott, szakadt viselet ez, mégis nagy hasznunkra válhat. Mivel a szolgákat akkoriban emberszámba sem vették, így szinte észrevétlenül mozoghatunk a rongyos hacukában. Az épületekre is felmászhatunk és még fegyver is lehet nálunk. A lényeg azonban a megtévesztés! Csak felkapunk egy dobozt és úgy teszünk, mintha cipekednénk. A mesterséges intelligencia sztereotip gondolkodásának köszönhetően a vigyázó szemek máris közönyösen bámulnak ránk. Ilyen módon számos őrzött helyre bejuthatunk és sok-sok feladatot teljesíthetünk.

Nincs vége, lapozz a folytatásért!

De milyen feladatokról is van szó? A kérdés jogos! Sajnos világmegváltó újdonságokról nem beszélhetünk. Nagyjából ugyanazt kapjuk, mint a korábbi epizódokban és még azokat is kissé diétás változatban. Aveline mindennapjait leginkább a küldetési pontok megközelítése, a célpont megtalálása, majd egy kis akció teszi ki. Odamegy, megkeres, kinyír valakit. Odamegy, megkeres, kiszabadít valakit. Odamegy, megkeres, elkísér valakit. Az élményt persze az adja, hogy mindezt hogyan visszük véghez. Milyen stratégiát választunk. Bevetjük a csábos énünket? Keresztülvágjuk magunkat? Belopózunk? A játéktér felépítése és a ruhaváltás bevezetése többféle megoldást is nyújt. Egy-egy akció megkezdése előtt érdemes felkeresnünk a környék legmagasabb pontját, ahonnan szétnézve felderíthetjük a terepet, a célterületet és ellenségeinket. Az eseményeket olykor egy kis csónakázás, táncolás vagy sétakocsikázás színesíti, és lehetőségünk van a család hajóflottájával is kereskedni. Ebben az otthonunkban található térkép lesz a segítésünkre. Gondolom, a sikeres kereskedés részleteire nem kell különösebben kitérnünk. Vegyünk meg egy rakományt valamelyik városban, majd adjuk el drágábban egy másikban. Ilyen egyszerű! Azaz mégsem, mert hébe-hóba gonosz kalózok tűnnek fel, és ellenszolgáltatás nélkül is magukénak akarják drága rakományunkat. És még a kalózoknál is kiszámíthatatlanabb az időjárás, amely eltörölheti egy-két hajónkat és a mosolyunkat. Egy idő után azért alaposan megszedhetjük magunkat, és az összegyűjtött tőkénket saját boltokba fektethetjük. Jelentősége azonban nem sok van, mert ezek nélkül is könnyen teljesíthető a játék. Végül is orgyilkosok vagyunk, nem közgazdászok!

Amennyiben szigorúan betartjuk a 8 óra munkát és 8 óra pihenést, akkor a fennmaradó 8 óra szórakozás éppen elég lesz, hogy az Assassin's Creed 3: Liberation fő küldetésit végigjátsszuk. De ha alaposan, valamennyi mellékküldetés teljesítésével együtt szeretnénk zárni a játékot, akkor feláldozhatjuk rá a 8 óra pihenésünket is. a Mellékszálak egyébiránt nem jelentenek túlzó változatosságot a fő küldetésekhez képest. Ha nem is egyhuzamban tesszük, 16 óra bőségesen elég rá, hogy tökéletesen kicsontozzuk a teljes egyjátékos kampányt. Sajnos az élményt gyakran fogják bugok megzavarni. Találkozhatunk beakadó szereplőkkel, töltés utáni fagyással és egyéb apróbb hibákkal. A fejlesztők legalább elismerték ezek meglétét, és javítócsomagot ígérnek, ami azonban még várat magára.

Azt hiszem, sokan lesznek, akiknek kiül egy nagy „D” az arcára, amikor először találkoznak a Liberation multiplayer módjával. Mert az valóban Döbbenet, de nem a pozitív fajta. Mintha egy teljesen másik játék is helyet kapott volna a memóriakártyán. Leginkább egy böngészőben játszható stratégiára emlékeztet, amely kizárólag adatokkal, menüpontokkal és egy stilizált grafikai felülettel operál. Adott egy térkép, amelyen különböző városok és a közöttük húzódó hálózat szerepel. A rendszer egyfajta diadalmezőket rejt, amelyeket a főhadiszállásunkról kiindulva kell az ellenőrzésünk alatt kell tartani. Ebben az ügynök-katonáink lesznek segítségünkre, akik a harc során képesek fejlődni. Egy-egy csata kimenetelét meghatározza a katonáink száma, képessége és a főhadiszállástól való távolságuk is. Biztosan lesznek, akik képesek időt tölteni ezzel, de többségünk számára jó eséllyel csalódás ez a multiplayer megoldás.

Az Assassin's Creed 3: Liberation első pillantásra egy kilencest is megérdemel. Aztán jönnek a kissé unalmas, ismétlődő küldetések, és felütik fejüket a bugok és programhibák is. Így lesz egy szép kilencesből gyenge hetes, a széria fővonalához méltó minőségből pedig korrekt, de minimálisan sem kiemelkedő zsebkonzolos mellékág.

A cikket kollégánk, Szabó Sándor (Szasa) írta.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

8 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

20 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==