AnnaTeszt

Se szeri se száma a minőségi indie játékoknak, a horror műfaj népszerűsége pedig a független fejlesztők körében is töretlen népszerűségnek örvend. Ennek a borzongás iránti rajongásnak az eredménye a Scratches, a Pathologic és a Penumbra trilógia nyomdokait követő Anna is, melyet a nemrég lecsengett halloween szellemében vettünk górcső alá.

Az Anna egy belső nézetes point and click horror-kaland, amely az emberi elme legsötétebb bugyrait kívánja feltárni. Az olasz Dreampainters első játéka nem kevesebbet ígér, mint egy olyan 3D-s környezetet, amely a főhős egyre romló mentális állapotát tükrözi, a történet pedig a cselekedeteitől függően háromféleképpen is végződhet. Rettegésünk színhelye egy elhagyatott fűrészmalom az olasz Alpok egy eldugott szegletében. A névtelen és amnéziás főhős rémálmaiban már számtalanszor járt e festői szépségű helyen, ahová élete szerelme, Anna hívogatja, mígnem a valóságban is felkeresi, hogy újra lássa a titokzatos nőt és szembenézzen saját sötét múltjával.

A romos, bedeszkázott ablakú épület előtt állva máris szembesülünk az álleejtően szép grafikával. Az elénk táruló táj élénk színei és idilli szépsége miatt olyan valószerűtlen, mintha egy álomban járnánk. A malom belseje a szűkös szobákkal sötét és fojtogató hangulatot áraszt, a becsavarodó főhős egyre szürreálisabb hallucinációi miatt pedig idővel teljes átalakuláson megy át. A falakon bizarr ábrák jelennek meg, egyes tárgyak változtatják a helyüket vagy a semmiből jelennek meg, eközben pedig Anna szól hozzánk, múltbéli párbeszédek foszlányainak lehetünk fültanúi, és olyan hátborzongató zörejektől rezzenünk össze, mint a padlódeszkák nyikorgása, vagy egy közvetlen közelünkből hallatszó sikoly. Az Annából árad a sötét, okkult atmoszféra, és a környezet valóban produkál olykor egészen váratlan dolgokat. Mindettől némiképp elüt a melankólikus zenei aláfestés, ami inkább megnyugtató, semmint rémisztő, de persze ezredjére bármi idegborzolóvá válik.

Kár, hogy annyira semmi sem idegborzoló, mint a fejtörők. A játékidő 3 óra körül mozog, de ez nagyban változhat annak függvényében, mennyit görcsöl a játékos a logikát gyakran teljes mértékben mellőző feladványokkal, amelyek megoldásához legtöbbször semmiféle segítség nincs. A játékban van beépített súgó rendszer, de alig működik, így sokszor hiába nyomkodjuk a H gombot, hősünk csak megjegyzi, hogy nem jut eszébe semmi. Két megoldás van: az ember vagy birka türelemmel végigpróbálja az inventoryban található összes tárgyat az összes interakcióra alkalmas tárgyon és felületen, vagy idegösszeomlást kap és keres egy végigjátszást a neten. A legrosszabb az, hogy általában fogalmunk sincs, mit miért csinálunk, a fejtörőkkel való szenvedés pedig nem csak a félelemérzetet kapcsolja ki, de teljesen céltalan is, mert alig segít megérteni a teljesen zavaros történetet. Az extrák között .pdf fájlként megtaláljuk a főszereplő naplóját, mely próbál ugyan némi fényt deríteni az előzményekre, ám sem ez, sem a gyatra angol fordítás nem segít a rejtélyek eloszlatásában.

Bosszantó technikai gondok is rontják az összképet. A framerate ingadozik, az egér a legkisebb érzékenységi szinten is hiperérzékeny, a főmenü pedig Escape helyett az F1 lenyomásával érhető el, amit magától úgysem talál ki senki. Arra szintén magunktól kell rájönnünk, hogy a jobb egérgomb lenyomásával Penumbrásan mozgathatóak egyes tereptárgyak, ám a fizika bizarr viselkedése az olyan szimpla feladatok végrehajtását is megnehezíti, mint egy ajtó kinyitása. Némi pixelvadászattal is számolnunk kell, mert egyes tárgyak használatánál nagyon nem mindegy, hová klikkelünk, már ha egyáltalán megtaláljuk őket a sok hasonló kacat között a sötétben. A tárgymenü a kelleténél egyszerűbb lett, használata kissé nehézkes, és még egy mobiltelefont is tartalmaz, amit egész idő alatt sosem fogunk használni.

A hangulatos tálalás, a nyomasztó, misztikus légkör és az ijesztő pillanatok mögött egy közepesnek is alig nevezhető kalandjáték van félig megvalósított ötletekkel, gondolkodás helyett hajtépésre ösztönző fejtörőkkel, a rövid történet végére érve pedig éppen csak az nem derül ki, hogy ki is az az Anna. A kezdeményezés örvendetes, a végtermék azonban jó szívvel csak a mazochista kalandoroknak ajánlható.

A teszt olvasónk, bloggerünk, és egyben Mondós kolleginánk, Siklara tollából származik!