Doom 3 BFG EditionTeszt

A BFG-nek rövidített Big Fucking Gun-ban benne van minden, ami az id Software-t a kilencvenes évek első felében jellemezte. Csapatnyi rebellis huszonéves hosszú hajjal, a megszokásra fittyet hányó kockázatvállalással (Carmack két félév után lazán otthagyta az egyetemet, hogy teljes időben programozhasson), és olyan műfajteremtő játékokkal, melyekben nem is volt kérdéses, hogy a legnagyobbat pukkanó gyilkolóeszközt Kibaszottnagy Fegyvernek nevezik. A Doom 3 BFG Edition ezzel szemben (majdnem) minden, amivé az id az ezredforduló után vált: az általuk teremtett zsáner elrobogott mellettük, a jelentősen átalakult csapat nem igazán tud a vetélytársakat sarokba állító minőségű tartalmat pakolni Carmack továbbra is elsőrangú technológiái mögé.

A Doom 3 BFG Edition-t csak azért nem Doom 3 HD Collectionözöm le kapásból, mert nem szokásos, külsősök kezébe dobott nagyfelbontásra húzás, hanem házon belül elkészített, technológiai és vizuális újításokat is tartalmazó új verzió. Az első és legfontosabb: hatvan frame per szekundum konzolokon, ami jó dolog, mert annak idején (2004-ben, amikor eredetileg megjelent) ritka és drága volt az olyan PC, ami magas minőségi beállítások mellett ilyen felbontásban (720p) ilyen sebességgel tudta futtatni a játékot. Az id motion blurt dobott a BFG Editionbe, több helyen hozzányúlt a textúrákhoz, és kipofozta a világítási rendszert is. Utóbbi nem feltétlenül előnyére: a játékos legjobb barátja, a zseblámpa szépen világít ugyan, de semmi nem vet külön árnyékot, ha becélozzuk vele. Zseblámpázni márpedig sokat fogunk, a Doom 3 alatt doromboló idTech4 továbbra is a fény és a sötétség éles elválasztására épít, világítani szükséges. És most már szinte korlátlanul lehetséges is: az eredeti verzió sokat kritizált megkötése (vagy lámpa, vagy fegyver a kezedben) a múlté, a modolók által annak idején elsőként a játékba hegesztett szolgáltatás (lámpa ÉS fegyver) ezúttal nekifutásból rendelkezésedre áll.

Ha engem kérdez a kedves olvasó: kár, hogy így történt. A Doom 3 által teremtett atmoszféra jól kitapintható eleme volt a lámpa és fegyver kényszerű váltogatása, feszültebbé, kiszámíthatatlanabbá tette az élményt. Az állandóan a vállunkon lógó lámpás ezt nyírja ki teljesen, és más, eredetileg nem célzott irányba tolja el a játékot. A Doom 3 bevállaltan horror-FPS volt, hangsúlyos szerepet ruházva a félelemre, a játékos ijesztgetésére, és a hirtelen robbanó erőszakra. Félni ezúttal jóval kevésbé fogsz, maradt az ijesztgetés (nyílik az ajtó, szörny mögötte!) és az erőszak. A Doom 3 még így is kompetens akciójáték, de (és ebben ludas az eltelt nyolc év is) markánsabbá váltak a már a megjelenéskor is létező hiányosságai. Ha a jelenlegi konzolgeneráció FPS-ein nőttél fel, a Doom 3-élményt a szó legszorosabb értelmében korlátosnak fogod találni: a játék végig szűk folyósokkal és már 2004-ben is oldszkúlnak számító megoldásokkal (kódkártyák az ajtónyitáshoz, és az erre felépített pályatervezés) operál, az ellenséges AI pedig agresszív egyszerűséggel esik neked. A javarészt a kilencvenes évekből örökölt megközelítésnek köszönhetően a modern FPS-ek vidámpark-jellege is teljességgel hiányzik belőle, nem történnek Monumentálisan Fantasztikus Dolgok tőled függetlenül tízpercenként - a Doom 3 inkább klasszikus kísértetkastély, mint rikoltozós hullámvasút.

Az eredeti megjelenés óta eltelt évek (tessék, itt a videójátékok elmúltnyolcévezése!) a Doom 3 vizuális erényeihez meglepően kedvesek voltak, a grafikai oldal és a prezentáció általános minősége mai szemmel nézve is abszolút vállalható. Panaszkodni a tartalomra sem lehet, csökkentett árazás társul egy teljes Doom-gyűjteményhez, ami a Doom 3 alapjátékon kívül az újdonságokkal kellően megpakolt Resurrection of Evil expanziót, az első két részt (PS3 platformon most először) és a BFG Edition tartalmi újdonságának számító Lost Mission bővítményt jelenti.

A Lost Mission az, ami: erős két órás, nyolcpályás mellékág, amit az id-nál láthatóan az alapjáték már rendelkezésre álló grafikai elemeiből rántottak össze viszonylag gyorsan, néhol teljes pályarészeket emelve át az eredetiből. A Doom 3 lassabb, a feszültség folyamatos építésére koncentráló tempója után a Lost Mission faltól-falig akció, több pokollakót és zombit nyírsz ki benne az első tíz percben, mint a Doom 3 első egy órájában. Jó ez nekünk? Két órára valószínűleg igen, jó, hogy nem több, mert nagyjából ennyi idő alatt lehet nagyon megunni a folyamatos jobbra-balra durrogtatást, és a sztahanovista lelkesedéssel hárompercenként mögéd teleportáló impeket.

Kevés érvet lehetne felsorakoztatni a Doom 3 BFG Edition létének szükségessége mellett. A Doom 3 a maga idejében jó játék volt, de nem annyira jó, hogy nyolc év elteltével ismét át akarnánk élni újra az akkori élményt. A Doom első két része megkerülhetetlen klasszikus, játéktörténeti mérföldkő - a harmadik nem volt az, és most sem lett az. Az új verzió vizuális bónuszai korrektek, de nem nyújtanak semmi kiemelkedőt, a játékmenet ősz hajszálait pedig nem tudták (tény: nem is akarták) eltakarni az id-nél. Gyűjteményes / nosztalgiázós kollekciónak oké, friss élménynek döcögős - a Doom szó után a magam részéről már négyest szeretnék látni, nem bigfákingán kiadást.