Prince of Persia: ilyen volt a nyitóbuli

Prince of Persia: ilyen volt a nyitóbuli

mcmackoGéczy Attila2010.05.23. 17:16

Azon ma már nem csodálkozunk, ha egy játékból filmet csinálnak. Az azonban sokkal érdekesebb, mikor egy játékból készült film mellé jön a széria új epizódja is. A Prince of Persia - Forgotten Sands-et nemrégiben teszteltük, de a játék premier partijáról sem maradtunk le.

A rendezvényt pénteken (május 19-én) rendzeték a Nyugati Pályaudvar melletti Djuice Club Shop szórakozóhelyen. A helyszín ezúttal sokkal tágasabb volt, mint a legutóbbi bulin, ráadásul a csinos pultos lányok mellett (ha lehet) még csinosabb hastáncosnők és keleties ruhába öltözött lenge szépségek várták a meghívottakat és az arra tévedőket.

Az eseményt ezúttal sem csak játékbemutatókkal, hanem érdekes programokkal fűszerezték az Antec és az Ogi.hu munkatársai. A szokásos kvízkérdések mellett egy rövid “time trial” alapú versenyen mérettethettek meg a bátor kalandorok, akiknek egy perc alatt kellett minél több homokszörnyeteget - szó szerint - porrá gyalázni a kiállított X360 kioszkokon. A másik versenyen (ahol a zsűriben mi is kiemelt szerepet kaptunk) valamilyen kreatív módon kellett visszaforgatni az időt. Már csak ezekért a mókás vetélkedőkért érdemes elnézni az ilyen jellegű rendezvényekre, hiszen az ügyesen teljesítők helyes kis ajándékcsomagokkal (a legjobbak magával a játékkal) lettek gazdagabbak.

Akik a hastáncosnők műsorából nem szippantották volna magukba a keleties életérzést, azoknak a vízipipa-szentély jelenthette a mentsvárat. A háttérben VJ-show és hangulathoz illő elektronikus zene szolgáltatta a kellő alapozást, a pultoknál pedig a rendezők által osztogatott italkuponok ellenében mindenkit várt egy kis frissítő nedű.

Szeretjük a nyitóbulikat, szeretjük a játékok köré épülő rendezvényeket és a lenge ruházatban csacsogó, vendégváró kishölgyeket, így nagyon jól éreztük magunkat az este során. Közhelyes lezárás, de tényleg így érezzük - várjuk, hogy ismét egy ilyen rendezvény keretén belül futhassunk össze! Mi ott leszünk. És ti?

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

1 órája
39

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

13 órája

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

1 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #24

1 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

2 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

3 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

3 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

4 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

5 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

6 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

6 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

7 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

7 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

7 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

8 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

9 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

2026.05.30.
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3