Zombi UPróbakör

A Game City területét ellepő zombilányok és a 18+ részleg bejárata felett díszelgő molinó semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy az Ubisoft mindenkit meg akar fertőzni a Zombi U vírussal. Mi több, külön szoba és kanapé (!) gondoskodott róla, hogy a közönség méltó körülmények között csusszanhasson bele a franciák zombis túlélőhorror-újraértelmezésébe.

A korábban kiállított szakaszokhoz képest új helyszín, a Temze partja és a távolban magasló Tower Bridge várta túlélőnket, előbb azonban a londoni csatornarendszer sötétjéből kellett kibotorkálnunk.

Hamar kiderült, akárcsak a poszt-apokaliptikus angol főváros, úgy a Zombi U is barátságtalan környezet a játékos számára. A sötét csatorna zseblámpánk ellenére is képes pár másodpercre összezavarni tájékozódási képességünket, ha pedig a lábunk elé nem nézve a szennyvízzel teli medencék egyikébe pottyanunk, túlélőnk gyorsan feje fölé kapja hátizsákját, teljesen védtelenül, és még lassabban folytatva útját.

A visszafogott tempó ugyanis a Zombi U egyik kulcseleme. Mire nagy nehezen megtaláljuk a kiutat az csatornából, már kezdünk megbékélni a lomha célzással és mozgással, valamint a terepszkennerként is funkcionáló GamePad használatához szükséges fel-le/oda-vissza pillantgatással. Utóbbi nem “kényelmes” a megszokott videojátékos értelemben, de mindenképpen hatásos, a vaksötétben kis képernyővel való forgolódás ugyanis valóban segít odaképzelni magunkat a nyirkos, elhagyatott alagútba.

Az említett nehézkes kezelés szintén az immerziót hivatott növelni, így szándékoznak ugyanis a fejlesztők friss karakterünk tapasztalatlanságát átadni. Ez nem mindenki tetszését nyerte el, volt, aki az engedetlen irányításra panaszkodva állt fel a demó elől. Azonban ahogy túlélőnk idővel fejlődik, úgy lesz egyre feszesebb a célzás analóggal és GamePaddel egyaránt, ezért még inkább indokolt a lassabb, óvatosabb játék, hiszen a Zombi U “permadeath” rendszert használ, vagyis elhalálozásunk után egy teljesen új karakterrel ébredünk, a korábban összekapirgált felszerelésünk és képességeink nélkül.

Ami persze nem jelenti azt, hogy örökre le kell mondanunk szeretett mesterlövész puskánkról - mindössze le kell vadásznunk korábbi önmagunkat zombi formában. A Temze partjára kiérve beindul a demó akciódúsabb része, feltűnik néhány tántorgó alak a háttérben, és nem mellesleg a csatorna egyszerű geometriája átadja a helyét a játék egyetlen grafikai erősségét képező világítást sokkal jobban kamatoztató komor londoni éjszakának.

Hogy mennyire régisulis túlélőhorror a Zombi U, arra az első vérig várni kell, és mikor az első zombi leterítésére majdnem rámegy a shotgununk, majd a frissen megszerzett, a csend biztonságát nyújtó nyílpuska egy lövés után üresen pendül, akkor jegyezzük csak meg alaposan, hogy itt tényleg nem érdemes kapkodni. A feszültséget még a testek kifosztása sem töri meg, mivel a GamePadnek köszönhetően az is real time zajlik - a demó egyik kiemelkedő pontja volt, mikor egy sietős hullarablás után még épp meg tudtunk fordulni az utolsó pillanatban meghallott hörgésre. Végül a megmaradt pár sniper lőszert menteni próbálva gyakorlatlan kezünkben az alapból sem túl pontos pisztollyal teszünk kísérletet a felénk dülöngélő élőhalottak megállítására. Végül túl későn és rossz helyen találjuk el a robbanószerrel teli hátizsákot hurcoló zombit, így vele együtt karakterünk is odaveszik.

A Zombi U-ban tehát a zombihorda nem ágyútöltelék, hanem komoly életveszély, az életveszély pedig nem egy korábbi checkpointra való visszaugrással fenyeget, hanem képességeink és felszerelésünk potenciálisan végleges elvesztésével. Leginkább a kezdő karakterek szándékosan nyögvenyelős irányítása miatt esélyes, hogy a Zombi U nem lesz akkora mainstream siker, mint azt sokan várják, minden más eleme viszont egy üdítően szigorú horrorjátékot sejtet, melyben minden egyes ellenségnek és kilőtt golyónak súlya van.

Rehynn