Resident Evil 6Teszt

Bizonyára a te fejedben is körvonalazódott már álmaid játéka. Egy olyan mű, amely mechanikáiban, megvalósításában, stílusában és világában a csúcsminőséget és a személyes kedvenceket gyúrja össze egyetlen utolérhetetlen alkotássá. De vajon hogy készíted el AZ álomjátékot? Azt, amely egyszerre mindenkié?

A választ a Resident Evil 6 adja meg, amely egy olyan spektrumra tolja ki a perfekcionizmust, ahol már nincs helye a szubjektív értékítéletnek. Nem csak hogy nincs helye, hanem nincs is szükség rá: a Resident Evil 6-ban minden benne van, amiről csak álmodni lehet. Négy kampányával és hét játszható karakterével olyan távolságokba nyújtózkodik, ameddig hasonszőrű videojáték nem igen mert még az iparág sok évtizedes történelmében, egy olyan több szálon futó cselekményt tálalva, melynek nem kevesebb mint 30 órába telik, hogy felfedje utolsó fordulatait és perspektíváit is, ritkán látott többdimenziós sztorira rászőve a játékmenet egészét. Azt a játékmenetet, amely sokrétűségében szintúgy példa nélküli szélességet képes felmutatni. Legyen szó akcióról vagy kalandról, fegyverekkel vagy puszta kézzel vívott harcról, a Resident Evil 6 mindent tud, amire a zsáner csak képes lehet, mindezt olyan jelenetekkel és szekvenciákkal tarkítva, melyek összessége már-már az egyéni emberi fantázia határát súrolja. Horror, golyózápor, mekülés és robbanások - készülj fel egy olyan grandiózus, látványos és változatos koktélra, amely minden egyes korttyal képes rálicitálni az előzőre. Egy olyan élményre, amely után kétséged sem lehet majd afelől, hogy a Resident Evil 6 álmaid játéka.

A bioterror immáron világszintű méreteket ölt, Kelet-Európától kezdve az Egyesült Államokon át egészen Kínáig, a Resident Evil 6 pedig mindent lefed, melyet a túlélő-horror műfaj legnevesebb képviselője valaha érintett patinás és innovációkkal teli történelme folyamán. Zombikkal és kutyákkal, tompa fényben úszó régies szobákkal nyúlunk vissza a kezdetekig, zongoraszóval és kurblinyikorgással teljessé téve a Spencer-kúria nosztalgiáját. A folyamatosan egymást keresztező történetszálak a két szkenárióval dolgozó második rész utánozhatatlan hangulatát hozzák vissza modern formában, hogy aztán sokadszorra is az ikonikus laboratóriumi környezetbe terelje a játék a végkifejlet egyes szeleteit. De felsejlik a klasszikus trilógia harmadik felvonása és a Nemesis által nyújtott állandó feszültség is, amikor a spirituális utód, az Ustanak megállíthatatlan veszélyként üldözi hőseinket. Váratlan fix kameraállások, apró fejtörők és finom utalások nyúlnak a túlélő-horror rajongók lelkének legmélyére, a Resident Evil 4 forradalmi tálalására, irányítására és játékmenetére ráhúzva a koncepció egészét, kiegészítve az ötödik rész kooperatív felállásával. Mint ilyen, a Resident Evil 6 nem egy egyszerű folytatás: valójában több játék egyben, amely egyszerre kínálja számodra a franchise múltját, jelenét és jövőjét, érintve mindent, amit csak érinteni lehet. Ezek után pedig nem is lehet vitás: ez álmaid Resident Evil játéka.

A Resident Evil 6 a modern videojáték-fejlesztés erődemonstrációja, minden idők egyik legnagyszabásúbb és legambíciózusabb alkotása, melyet a Capcom készített számunkra, hogy beteljesítse elérhetetlennek hitt álmainkat.

Ha a pontszámot ügyesen el tudnánk rejteni a teszt végére, akkor itt most érdekes fordulatot venne a cikk, ám az oldalt sárgálló értékelés tudatában bizonyára minimum furának hatott az előző oldal hosszas felütése. A dolog nem véletlen: másképp nehéz lett volna visszaadni azt, amit a Resident Evil 6, mint jelenség produkál. Az előbb ugyanis egy kicsit hazudtam: a Resident Evil 6 nem álmaid játéka, csupán nagyon, de nagyon az akarna lenni. Túlságosan is.

Az akció-kaland műfaj a jelenlegi generációban alaposan ráállt a Tipikusan Emlékezetes Jelenetek gyártására, köszönhető az immáron adott technológiai feltételeknek. Az interaktivitás és a mozi között húzódó hajszálvékony határmezsgyét az Uncharted széria táncolta meg eddig a legügyesebben, sorban koppantva a talajra a befogadók állszerkezetét, a Resident Evil 6 pedig most erre a címre pályázott rá erőteljesen - csak éppen megfeledkezett arról, hogy a játékosok gyomrát is könnyen megfeküdheti a túl sok finomság. Tény: a Resident Evil 6 telis-tele van bitang látványos jelenetekkel - olyan járműves szekvenciákkal, akció-képsorokkal és főellenfélharcokkal, melyeket tényleges gameplay formájában lehetetlenség lenne ilyen minőségben a játékos elé tárni. A gond csak az, hogy ezeket nem ritkán 5-10 percenként hajítja eléd, nem csak hogy megkérdőjelezve olykor az egész alkotás videojáték mivoltát, de gyakran kioltva az egymást követő nagyszabású jeleneteket - ha valamire, hát erre biztosan igaz, hogy a kevesebb néha több.

Négy szemszögből

A Resident Evil 6 három pár szemszögéből mutatja be a játék eseményeit: Leon S. Kennedy egy ügynöknővel, Helena Harperrel, Chris Redfield az egyik BSAA-partnerével, Piers Nivansszel, a második részben megismert Sherry Birkin pedig Albert Wesker fiával, Jake Mullerrel kerül a globális terror középpontjába. Mindegyik kampány játszható kooperatív felállásban is, de társad egyszemélyes módban is ott lesz veled, hogy segítsen - a RE5-höz képest segítség, hogy nem kell rá is vigyáznod. A három történetszál végigvitele után egy negyedik is megnyílik, melyben Ada Wong szemszögéből is megismerheted a történetet.

A videojáték-státusz megkérdőjelezését nem véletlenül hoztam fel: bizonyára sehol máshol nem láthattál még olyan mértékű QTE-használatot, illetve annyi irányított és megrendezett jelenetet, mint a Resident Evil 6-ban. A reflexszerű gombnyomkodás és a játékos rendre csőbe terelése pedig ideig-óráig ugyan szórakoztató, tucadjára elsütve azonban rövid időn belől rendkívül unalmas, idegőrlő és olcsó megoldás tud lenni. A Resident Evil 4 - sok más játékhoz hasonlóan - annak idején remekül, jó érzékkel használta a QTE-t, mint eszközt (gondoljunk csak a Krauser elleni harcra), az utód azonban egészen észveszejtő messziségekbe megy az alkalmazásával. És hiába számít látványosnak egy minket üldöző tűzförgeteg, vagy egy hatalmas szörnyeteg elől történő menekülés egy felhőkarcoló liftszerkezetén, ha tízből kilenc elhalálozás ezen jelenetekhez fűződik a játékban, az hosszú távon igen negatív hatással van az élmény egészére.

A Capcom persze csak álmaid játékát szeretné eléd rakni, ennek érdekében pedig még vadászgépre és motorra is képes felültetni. A gond azonban itt is pontosan az, mint a QTE-knél: annyi, de annyi van belőlük, hogy hosszú távon elvesztik különlegesség-erejüket ezek az egyébként jópofa speciális szekvenciák. Leginkább azért, mert hiába teljes itt az interaktivitás az irányítást tekintve, sokadjára már nem nyújtanak különösebb élményt ezek az érthető mód elég primitíven megvalósított jelenetek.

A játékmenet magja ettől függetlenül persze még működhetne jól: mégiscsak a modern külső nézetű shooterek atyja, a Resident Evil 4 adja mindennek az alapját továbbra is. És bár a betonbiztos alapok egyértelműen érződnek is, a Resident Evil 6 jóval dinamikusabb megközelítése bizony áldozatokkal járt.

Harminc óra játék után persze könnyedén rááll az ember keze, ám el kell ismerni, hogy a Resident Evil 6 érzete, mint játék jócskán veszített a varázsából. Az a makulátlan irányítású, végtelenül precíz shooter már a múlté - hiába a mozgás közbeni lövés lehetősége, hiába a külön gombra helyezett közelharc, a hatodik rész összecsapásai még a remek újítások ellenére sem képesek felnőni a két előd minden szempontból remekül megrendezett harcaihoz. Ennek hátterében az a bizonyos érzet, csúnya angol (de legalább kifejező) szóval a gunplay áll.

A Resident Evil 6 egy jóval gyorsabb, pörgősebb játék, villámgyors akcióval, vetődésekkel, fekve lövéssel és még több közelharccal, dinamizmus és élvezet szempontjából azonban mégis elmarad a várttól. És minden arra a bizonyos gunplayre vezethető vissza. Amíg ugyanis az elődökben az utolsó apró pisztolylövés is kellően erőteljes és élvezetes volt, addig a Resident Evil 6 gyakran még egy puskával vagy gránátvetővel a kezedben is képes csalódást keltő shooter-élményt nyújtani. Ha ehhez hozzávesszük a teljesen váratlan hitbox-hibákat is (vagyis a találat, valamint az ellenfél teste nem mindig konzisztens), akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy mint horror-shooter, a Resident Evil 6 egyértelműen csalódást keltő teljesítményt nyújt felmenői árnyékában.

Rossznak persze még így sem rossz. Sőt: néha váratlanul jól összeáll, olykor egészen magas színvonalú akciót prezentálva. Újításai azonban összességében visszájára sültek el, így hiába tud funkcióit tekintve jóval többet a Resident Evil 6, mint elődei, az élmény szempontjából egyértelműen otthagyott valamit Afrikában.

Az ötletek szempontjából nem csak Afrikáig kell visszamennünk, hanem egészen a Ganadók földjéig, az új epizód ugyanis ismét elkövette azt a hibát, ami miatt az ötödik rész sem volt képes újból felkapaszkodni a Resident Evil 4 egyébként elképesztő magasságaiba: hiányzik belőle a kreatív szikra, és nem képes az erőteljes atmoszféraépítésre.

A kreativitás hiánya most is az ellenfeleken figyelhető meg a leginkább. A negyedik rész felhozatalának egy része immáron másodszor kerül újbóli felhasználásra, beleértve az animációk jellegét és a komplett mozgáskultúrát, ami pedig az új szörnyeket illeti: a többségében fantáziátlan, gyakran amorf és olykor egészen nevetséges kreatúrák igen messze vannak az emlékezetestől. A főellenfelek és a minibossok esetében különösen rossz a helyzet: itt már-már pofátlanul nagy újrahasználatot engedett meg magának a Capcom, hamar unalomba fullasztva ezeket az egyébként emlékezetesnek szánt összecsapásokat. A rengeteg közbeszúrt QTE miatt ráadásul sok ilyen harc fél-interaktív átvezetővé degradálódik, olykor totálisan a földbe tiporva ezen kiemelt jelenetek súlyát.

Az atmoszférával pusztán annyi a gond, hogy a rengeteg harc miatt az esetek többségében háttérbe szorul, ezen hiányosság mellett pedig egy lényegében túlélő-horror alapokra építkező játék esetében nem igen mehetünk el szó nélkül. Olykor néhány percre azért sikerült magára találnia, különösen a Leon-féle kampányban, melyre talán a leginkább rásüthető az említett műfaj-elnevezés, ám összességében itt is nagyon hiányoltam azt, hogy kissé "elveszhessünk" a játékban, annak hangulatában. Márpedig erre vajmi kevés lehetőségünk van - előbb utóbb úgyis közbeszól egy QTE vagy átvezető.

Ezek, vagyis az átvezetők azok, melyek kapcsán legalább nem igen találni kivetni valót - sőt, hozzák a Capcomtól megszokott rendkívül magas szintet, látványos jelenetekkel és remek rendezéssel. A történet sajtfaktora persze a Resident Evil-hagyományoknak megfelelően jó magas, mint ahogy a szereplők is egyre inkább kezdenek átfordulni önmaguk képregény-változatává, ám az ügyesen fűzött szálak, az izgalmas fordulatok, a valamelyest jelenlévő karakterfejlődés és a több nézőpont összességében abszolút élvezetessé teszik a Resident Evil 6-ot, mint történetet.

Az extra játékmódok

Ha esetleg a négy kampány nem lenne elég, a Resident Evil 6 egyéb játékmódokat is tartogat számodra. Az egyik ezek közül természetesen a jó öreg Mercenaries mód, ahol az özönlő ellenfelek mellett az idővel is meg kell küzdened, minél magasabb pontszámra törekedve. A másik Agent Hunt névre hallgat, de nem több érdekes adaléknál: mások játékába ugorhatunk be, méghozzá valamelyik B.O.W. szörnyeteg formájában, ám az ellenfelek mozgástárjából adódó szegényes és körülményes mozgástár túl sok élvezetet nem tartogat hosszú távon.

Különösebben nem szoktunk közmondásokkal élni, de a "sokat akart a szarka" kezdetű rendkívül lényegretörően körülírja, hogy mi is a baj a Resident Evil 6-tal. A Capcom hozzáállása ugyanis tényleg dícséretes: ők komolyan meg akarták csinálni álmaid játékát. A legjobb túlélő-horrort, a legjobb akciójátékot, és a videojáték-világ legnagyszabásúbb, leglátványosabb és legtartalmasabb történetét. Ez azonban lehetetlen. A kitűzött cél felé történő töretlen menetelés közepette pedig éppen a legfontosabb dologról feledkeztek meg: a fókuszról. Arról, hogy mit is szeretnének igazán. Az álomjáték ugyanis nem cél. Az csak egy ideál, egy vízió, melyet nem lehet olyan módon kibővíteni, hogy a szubjektív töltet hiányában is működőképes legyen.

A Resident Evil 6 valóban megadja a választ a cikk kezdetén feltett kérdésre. Az álomjáték ugyanis, amit mindenki szeret valójában nem létezik, így bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk elkészíteni azt. A Resident Evil név mögé pillantva pedig kénytelenek vagyunk szembesülni a szomorú végeredménnyel: ez nem több, mint egy jó interaktív mozi, egy közepes akciójáték és egy gyenge túlélő horror.