Transformers: Fall of CybertronTeszt

Tiszta szerencse, hogy a Transformers univerzum a jenkik földjéről származik. Az öntudattal rendelkező robotok megszületése idején 1984-et mutatott a világ valamennyi Gergely-naptára, majd a következő 30 évben a műanyagból fröccsentett játékok átköltöztek a képregények oldalaira és helyet követeltek a rajzfilmekben is. De vajon miért szerencse nekünk itt, Európa közepén, hogy Amerikából erednek? - kérdezi most joggal minden olvasó. Nos, egyszerűen azért, mert az Autobotok és az Álcák előszeretettel alakulnak át különféle járművekké, ám a nyolcvanas évek KGST piacos személygépkocsi gyártása kissé életidegen a Transformers világtól. Képzeljük el mi lett volna, ha a szovjetek dolgozzák fel a témát! Optimus idegességében átváltozik egy hengerfejes ZIL teherautóvá, szerencsétlen Űrdongó pedig egy sárga Zaporozsec ZAZ965 modell képében próbál kellemetlenkedni Megatronnal szemben...

Akárhogy is nézzük, a plasztik játékoknak, képregényeknek és rajzfilmeknek köszönhetően a Transformers multiverzumnak legalább hat párhozamos síkja létezik. Ám ezek egyikébe sem fér bele Szerjózsa Prime vagy egy Álca Moszkvics.

A szélesebb réteggel végül a hollywoodi szuperprodukciók ismertették meg az alakváltó robotokat. Majd jöttek a filmek alapján készült játékok is. De minek! Nem voltak többek kacagtató programkód halmazoknál, amelyeket csak az optikai lemez tartott össze. Egy valamirevaló gamer valószínűleg a diszkoszvetés 76,8 méteres világcsúcsát megdöntve hajította ki gépéből e korongokat. Két éve azonban történt valami... Amikor már mindenki lemondóan legyintett és a rajongók nyugtató porokat szedtek idegzsába ellen, hirtelen felbukkant egy új cím: Transformers: War for Cybertron. A játéknak köze sem volt a filmekhez. Egy újabb univerzumot épített, amelynek témája és megvalósítása leginkább talán a Simon Furman fémjelezte War Within füzetekből merített. Jómagam már azt hittem, nem döbbenek meg semmin, amióta egyszer westerncsizmát láttam suhogós melegítővel egy gyereken a Nyugatinál. De a játék meglepett! És a Transformers fanok szeme is felcsillant. Itt valami megváltozott kérem szépen! A High Moon Studioban dolgozó arcok TPS alkotása ugyan nem volt hibátlan, de magába foglalta mindazt az élményt és hangulatot, amely a korábbi címekből hiányzott. Akik kíváncsiak az előzményre, figyelmükbe ajánlom mcmacko két évvel korábbi remek tesztjét. Hééé, várjatok! Azért előbb fejezzétek be az enyémet is! Már csak azért is, mert választ kapunk egy fontos kérdésre: sikerült-e a fejlesztőknek továbblépni?

Nos, a játék mindenképpen előremozdult néhány elemében, de hatalmas ugrásról nem beszélhetek. Inkább csak egy félszeg mozdulat ez, amely keveset visz előre az innováció ingatag függőhídján. A fejlesztők úgy féltették az egyszer már bevált sablont, mint állás nélküli kóristalány az utolsó pár jó harisnyáját. Így merész újítások és sosem látott ötletek helyett apróbb ráncfelvarráson átesett játékot kapunk, amely a bravúros előzmény után ezúttal csak az elvárt kötelezőt hozza. A grafikai megvalósítás talán kapott egy kicsi sminket. Ez a környezeti elemek kidolgozottságán alig észrevehető. A robotok azonban kicsit szebbek lettek, legalábbis próbálom elhitetni magammal. Az viszont vitán felül áll, hogy a város előző részben jellemző egyhangú szürkeségét sikerült megtörni. Szinte hihetetlen, de Cybertron változatosabbá vált! A kevés újítás ellenére panaszra nincs okunk, mert legalább pontosan tudjuk, mire számíthatunk, ha egész nap a játékban kívánunk… hmm… robotolni.

Cybertron nem éppen a zöld erdők és pillangóktól gazdag rétek világa. Az alakváltó robotok meglehetősen ritkán etetnek párosujjú patásokat a tisztáson, sokkal inkább a fém és a tűz a természetes élőhelyük. Mindannyian jól tudjuk: háború dúl az Autobotok és az Álcák között. Kegyetlen polgárháború. A végtelen harc romba döntötte világukat, a bolygó a végét járja. A nyó'ckerben élő, kifejezetten „vasbeszerzésre” specializálódott honfitársainknak persze Cybertron maga a Paradicsom, hiszen itt több színesfémet és huzalt találhatnak öt perc alatt, amennyit egy kerek esztendőig sem gyűjtenének az Ikrény-Záhony vasútvonalon a kiszolgáló épületekkel együtt. Ez a probléma örökre megoldódna, ha Optimus és csapata felügyelné a hazai sínhálózatot az elszánt gyűjtőkkel szemben. Az Autobotok vezérének azonban jobb dolga is akad. Elveszni látszik a háború! Az energon készletek elapadtak, nincs utánpótlás és nincs esély. A War for Cybertronban induló történet gyakorlatilag közvetlenül folytatódik az új Transformers játékban, ám ezúttal nem a bolygó, hanem a túlélés a tét. Optimus egyetlen dolgot tehet: összegyűjti követőit a Bárkára, hogy az űrhajóval örökre elhagyják a bolygót. Megatron ugyanakkor nem akarja elveszteni régóta ismert játszópajtásait, ezért minden lehetséges eszközzel maradásra bírja a mélyen tisztelt ellenséget. Ezt igazán megköszönhetjük neki, hiszen így számunkra is kínál 8-10 kellemes órát, amit a végigjátszással tölthetünk.

A Fall of Cybertron kapcsán néhány kérdés különösen foglalkoztatott. Vajon mennyire képesek a játékosok azonosulni a főhősökkel? Ezúttal nem a sármos Nathan Drake a szereplőnk, aki végtelen lazasággal csavar bárkit az ujja köré. És bögyös Lara sem feszít képernyőnkön. A mindig tökös Marcus Fenix és a legyőzhetetlen Master Chief sincs jelen. Csak robotok vannak. Több tonna fém, vas és acél. Át tudjuk élni helyzetüket? Ugyanúgy tudunk izgulni értük, mint a hús-vér emberkért? A kérdések persze nem azoknak a fanatikus rajongóknak szólnak, akik a képregényeken nőttek fel. Arra lennék kíváncsi, hogy egy olyan gamer is tudja-e élvezni a játékot, aki valami csoda folytán még sosem találkozott a Transformers szóval. Aki csak pusztán egy robotos TPS alkotást lát, mindenféle érzelmi töltet nélkül. Véleményem szerint a szereplők megkedvelhetők ilyen esetben is. Hiszen az alakváltók emberi érzésekkel vannak felruházva, így nem gépek igazán. Inkább katonák! A játék felépítése, a pörgős ütközetek és a megfelelően komponált átvezetők összességében jó eséllyel megragadják a Transformers univerzumán kívül állók figyelmét is. A teljes átélés élményét azonban fájdalmasan kasztrálja az a döntés, amely szerint ezúttal nem választhatjuk meg, hogy melyik oldallal kívánunk harcba bocsátkozni. A küldetések során olykor az Autobotok egy tagját irányítjuk, máskor pedig az Álcák tevékenységét segítjük. Azonosulás tehát nincs, de van helyette sok szereplő. Többek között Bumlebee, Jazz, Bruticus, Cliffjumper, Brawl, Shockwave, Vortex, Starscream és Grimlock várja, hogy irányításunk alá vonjuk őket. És természetesen nem maradhat ki Optimus és Megatron sem. Megjelenik Metroplex is, hogy lenyűgöző méreteivel már a játék elején elismerő bólogatásra késztesse a képernyő másik oldalán ülő apró földlakókat.

Az alakváltók valószínűleg sosem álltak a Cybertroni Kalász Termelőszövetkezet alkalmazásában, ezért nem veszik fel egy kombájn vagy egyéb mezőgazdasági gép alakját. Aratni ettől még tudunk velük! Ha nem is búzát és békességet, de sikert mindenképpen. Ehhez csak ki kell ismernünk sajátosságaikat. Az egyik láthatatlanná tud válni, a másik egy horog segítségével jut el távoli szintekre, a harmadik pedig egy kihalásra ítélt faj képében érzi teljesnek a pusztítás művészetét. Ez utóbbi sok rajongónak a kedvence, akik biztosan tudják, hogy a robot milyen formát vesz fel. Mindenki másnak legyen meglepetés. És ha már az alakváltásról beszélünk… Természetesen valamennyi szereplővel átváltozhatunk valamiféle járművé, de ez szinte semmi jelentőséggel nem bír. Elvétve akad olyan pálya, amely kifejezetten erre épít, más esetben pedig maximum a kiürült lőszertár kényszerít rá, hogy járművé alakulva használjuk annak fegyverét.

Miképp is festhetném le szavakkal a játékmenetet, hogy az valamennyit visszaadjon a hangulatából? Megvan! Képzeljünk el egy hatalmas, vulkán nagyságú turmixgépet. Ezt szépen megtöltjük éles acéllemezekkel, fémforgáccsal, fegyverekkel, robotokkal, tűzzel és vassal. Ezután a legnagyobb sebességre állítjuk, bekapcsoljuk, majd magunk és beleugrunk… Nagyjából ezt az érzést kelti egy-egy hevesebb ütközet a játék során. Pusztító egy koktél, annyi szent, de jó eséllyel ízleni fog. Lazításra azonban nincs idő!

A becsapódó lövedékek gyilkos sormintát hagynak a mellettünk álló fémszerkezeten. Robbanások rázzák meg a környéket, a talaj folyamatosan remeg. Valahol, a gomolygó füstön túl egy bajtársunk sziluettje bontakozik ki. Már nehezen mozog, túl sok találat érte. Látjuk, amint egy gránát zuhan mögé, és némán, de pusztításra készen várakozik. Társunk nem veszi észre. A következő pillanatban a gránát hatalmas robbanással veti szét szilánkjait, esélyt sem adva a robotkatonának. Sajnálkozni nem érünk rá, mert a golyó ütötte nyomok egyre közelebb érnek. Ideje tovább állni. Hirtelen felbukkan egy Álca és karját tüzelésre emeli. Gyorsabbak voltunk. Nem marad utána más, csak olvadó fém… Igen! Ilyennek kell lenni egy Transformers játéknak!

Napjainkban divatos fedezékrendszer nincs a játékban, amely nyilvánvalóan egy tudatos döntés volt az alkotók részéről. Így az akció nem lassulhat le, a harc mindvégig ádáz és dinamikus marad. Kimaradt a co-op mód is, amely viszont kifejezetten visszalépés az előzményhez képest. Fekete pont! Egy külön menüpontban kapott helyet viszont az Escalation lehetőség, amelyben játékostársainkkal vállvetve kell megküzdeni a ránk törő ellenséges csapatokkal. Ez egy kicsit enyhíti a kooperatív mód hiányát. Piros pont! Van lehetőségünk pengébb, csúcsabb, böszmébb fegyverek alkotására is, amennyiben megkeressük a pályákon az ehhez szükséges Teletraan fejlesztőkonzolokat. Ez természetesen nincs ingyen, a harc közben összeszedett energiakristályokkal fizethetünk érte.

Nem tudom, miért van az, hogy a multimóka mindig a cikkek végére kerül, de most én is beállok a sorba. Szerencsére a manapság kötelező jellegű zombi-módot nem érezték fontosnak a fejlesztők, így megúsztuk az élőholt robotok szürreális látványát. Van helyette négy kaszt, amelyekből választhatunk a közösségi robot adok-kapok megkezdése előtt. Az Infiltrator nagyszerű a bújócskában, azaz könnyen elrejtőzik, de ha kell, fürgén mozog. A Titan valamivel lomhább, ugyanakkor állja a sarat és egész jó tűzerővel bír. Van egy robotfelcser is a csapatban. Ő Scientist, az igazi csodadoktor, aki hálapénz nélkül is képes gyógyítani. Végezetül bemutatom Destroyert. Mit mondhatnék róla? A név kötelez.

A Deathmatch és a Capture the Flag opciókat nyilván nem kell elmagyaráznom a sokat tapasztalt Gamer365 olvasóknak. Ám van még nekünk egy Conquest módunk is, amelyben elszigetelt bázispontokat kell elfoglalnunk és persze sikeresen az ellenőrzésünk alatt tartani. A Head Hunter pedig kellemes fejvadászatot kínál. A lényege, hogy a gonosz ellenből kinyerhető skalpokat kell egy előre megadott helyre cipelnünk. Egyszerre maximum tizenketten játszhatunk a Multiplayer pályákon, amelyeken az eddigi tapasztalatom szerint mindig akadt játékos.

A Transformers: Fall of Cybertron szereplői bármikor képesek alakváltoztatásra, maga a játék azon nem tudott új formát ölteni. Változatlan stílusban tért vissza hozzánk, hogy tovább mesélje az Autobotok és Álcák kíméletlen háborújának történetét. Persze nem is biztos, hogy változtatni kell azon, ami már bevált, de olykor egy próbát megér. Azért így is kifejezetten szórakoztató. Egy dologra azonban nagyon vigyázz! Ha egész éjjel játszol vele, akkor reggel ne meredj riadt szemekkel minden arra járó csuklós buszra. Nem fognak átváltozni! Bár ki tudja?

A TRANSFORMERS: FALL OF CYBERTRON tesztünket Szabó Sándor (Szasa) írta.