Sleeping DogsTeszt

Sleeping Dogs: a játék, mely a szó legszorosabb értelmében feltámadt. Elfogyasztott három címet (először Black Lotus volt, aztán az Activision szárnyai alatt True Crime: Hong Kong, végül Sleeping Dogs a Square Enixnél), többször csúszott, egyszer leállították a fejlesztését, egyszer kiadót váltott, és egyszer meg is fog jelenni. Nem a távoli jövőben, hanem három nap múlva. Az ilyen kacskaringós fejlesztési ciklusok ritkán eredményeznek jó játékot: a Sleeping Dogs szerencsére szabályt erősítő kivétel, a ModNation Racers fejlesztőinek nyitott világba helyezett rendőrős-gengszteres akciójátéka becsülettel megállja a helyét a minőségi szereplőkkel tömött műfajban.

Egy nyitott világba helyezett játéknak mindig két főszereplője van: a tényleges főhős, és maga a nyitott világ (város), ahol játszódik. A Sleeping Dogs esetében a főhőst Wei Shennek, a várost pedig Hong Kongnak hívják. Shen zsaru, hosszas amerikai tartózkodás, és a múltját beárnyékoló családi tragédia után tér vissza a szülővárosába. Shen kapásból beleveti magát a mélyvízbe, a helyi rendőrség megbízásból a hongkongi alvilágba épül be a sikeresen. A meló nem veszélytelen, a lebukás következménye a kínosan lassú és fájdalmas halál, a triádok nem viccelnek. A Sleeping Dogs innen a klasszikus távol-keleti akciódrámák útját járja be: a kötelesség, a család és a becsület összeütközéséről, és a három tényező közti, nehezen feloldható feszültségekről szól. Ha ismered a hongkongi akciódrámák gyakori toposzait, hatalmas meglepetések ugyan nem fognak érni, de a játéknak kétségtelenül megvan az az előnye, hogy az agyonkoptatott nyugati panelek helyett a számunkra kevésbé megszokott keleti panelekből építkezik - azaz egy jó kategóriával eredetibbnek tűnik, mint a hasonló témákat más helyszeneken körüljáró stílustársai.

A United Front a sztori adagolása, és az időzítés frontján rendkívül jó munkát végzett. A Sleeping Dogs határozottan lassan indul, az első másfél-két órát a fejlesztők a világ és hangulatépítésre áldozták, megismered a karaktereket, azok egymáshoz való viszonyát, és magát a várost is. Hong Kong első pillantásra nem a leglenyűgözőbb helyszín. Sok szűk sikátor, mocskos utcák, minden kicsit szögletes, kicsit alacsony felbontású. A játékba belemélyedve azonban megmutatja a szépségeit, a város belső kerületei sokkal tágabbak, sokkal élettelibbek, mint a kezdőterület lepukkant utcácskái. A Sleeping Dogs Hong Kongja esőben, éjszaka a leghangulatosabb, a vizes aszfaltról visszaverődő neonrengeteg megkapó látvány, jó ilyenkor nagyokat motorozni, miközben a rádióból nyálas kínai popzene szól. A sztori később jóval komolyabb sebességre kapcsol, de a játék itt sem türelmetlen, nem hajt bele újabb és újabb akciókba csak azért, hogy durranjon és csattanjon valami - néha teljes sztori-küldetéseket szentel a csendes karakter- és hangulatépítésnek, minimális akcióval. Ez a hozzáállás később meghálálja magát, több feszes akció-misszió (ha majd játszol vele: ilyen például az Esküvő) a gondos felvezetés miatt működik jól, és ezért kap a megszokottnál jóval nagyobb érzelmi töltet.

A „csendes kezdetek” megállapítás a konkrét játékmenetre is igaz: az elején a Sleeping Dogs egyszerű játéknak tűnik. Fuss el ide, ugorj át egy kerítést, és verj meg két rosszfiút. Egyszerű bunyó, egy gombos támadás, egyszerű kombók, néha egy counter. Eltelik fél óra, sehol egy fegyver. Eltelik újabb fél óra, még mindig csak verekedsz, viszont (erről lesz szó később) elkezdesz fejlődni. A harcok bonyolultabbá válnak, sokkal több lehetőséged. Aztán még. És még több. A harmadik órában elégedetten hátradőlsz, csettintesz egyet, mert a pofozkodás a Sleeping Dogs legjobban kidolgozott, legélvezetesebb szekciójának bizonyul. A harcművészetekben kellően jártas Shennek hat ellenfél sem ellenfél. Sokféle kombót tud bevetni, elkapja, és földhöz csapja őket. Lefejelteti velük a korlátot. Behajítja őket a vízbe, ledobja a tetőről, belenyomja a fejüket a piszoárba. Elveszi tőlük a kést, és hasba szúrja őket. Átugrik a fejük felett, a földre viszi őket, szilánkos törést rúg az álkapcsukba. Vagy, a kedvencem: megragadja az ellenfelet, beletérdel a mellkasába, a következő rúgással pedig eltöri a lábát. Száraz reccsenés, a körülötted tébláboló ellenfelek felkiáltanak a döbbenettől, a meglepetésük ad három másodpercet arra, hogy velük is végezz. Brutális? Az bizony. A Sleeping Dogs brutális játék, nem csoda, hogy egyes területeken (az ilyesmire mindig érzékeny Németország, például) csak cenzúrázva kerülhet a boltokba.

Nincs vége, a következő oldalon folytatjuk!

Verekedni jó sokáig fogsz, mert a játék majd csak valamikor a harmadánál ad először a kezedbe lőfegyvert. A lövöldözés a verekedésnél jóval kevésbé komplexen lett megvalósítva (fedezékes bumm-bumm, helyenként látványos időlassítással), a funkcióját ellátja, nem kiemelkedő, de annyira nem is hangsúlyos, a Sleeping Dogs meglepően kevésszer kever olyan szituációkba, ahol az öklöd helyett a golyóké a főszerep. És ha már korábban a játék legmegkapóbb eleméről (verekedés) beszéltem, legyen szó a legkevésbé kidolgozottról is: ezek a járművek, és vezetés. A jármű-fizika nagyon alapszintű, gyakorlatilag súllyal alig-alig rendelkező szappanos dobozokat irányítasz, fékezni alig kell, a járművek karakterisztikája a „nem létező” határán egyensúlyoz, egy-egy ütközésnél (sok lesz, mert Hong Kongban mindenki a rossz sávban közlekedik, ugye) hajlamosak simán visszapattanni a másik járműről, gyakran mulatságos pillanatokat okozva az esetlenségükkel. Szerencse, hogy a lövöldözést és a vezetést több misszióban összekapcsolják, lehet más járművekre mozgás közben átugrálni (tipp: ha rendelkezel a Just Cause 2-vel, legyen mentett állásod belőle, az ugráláshoz kapcsolt bónusz jár érte a játékban), és a járművekből kihajolva lassítva lövöldözni, ami határozottan feldobja az amúgy nem túl acélos vezetési élményt.

Ismét: amennyire egyszerűnek tűnik lehetőségek terén a Sleeping Dogs az elején annyira bőkezűen kárpótol később, záporeső módjára ömlenek majd a nyakadba az új játékelemek. Még a felsorolásuk is hosszú lenne, robogjunk végig rajtuk úgy, hogy nem írok le mindent, de azért érezd, hogy miről van szó mennyiségileg: kétféle sztori-misszió rendőr / triád vonalon; a rendőr-missziók többlépcsősek, komplett ügyeket oldasz meg elejétől a végéig; bandák szétverése az utcán; drogtanyák felszámolása; utcai kamerák feltörése (minijáték); aztán a drogdíler kamerás lebuktatása (minijáték); pénzdíjas harci klubok; gyakorlás a harcművész-mesternél; karaoke bár (minijáték); telefonok bedrótozása; mobilos-helyzet meghatározás; kakasviadal, randik (több hölggyel is, ízlés szerint); kisebb bűntények elsimítása az utcán; autó / motor versenyek; mellék-küldetések az utcán ácsorgó helyi lakosoktól, többféle ízben; szerencsejáték; gyűjthető pénzes táskák; gyűjthető szobrok; a városban elszórt oltárok, melyek segítségével az életerődet tudod feljebb húzni.

Lezárom a mondatot, pedig még nem végeztem, mert vannak boltok is. Vehetsz különféle kajákat, italokat, ezek ideiglenes buffokat (bónuszokat: plusz sebzés, plusz regenerálódás…) pakolnak a karakterre. Állandó buffokat szeretnél? Vásárolj / kutass fel ruhákat, ezek sokszor adnak valamilyen sebzés / védelem / fejlődési bónuszt. Még több bónuszt akarsz? A ruhákból összeállíthatsz szetteket, ezek az alap buffokon kívül még pluszban rád raknak valamit.

A sokféle lehetőséget ügyesen sikerült becsatornázni egy többágú fejlődési rendszerbe. A missziók során a játék mindent (tényleg mindent) pontoz és értékel: gyorsaságot, pontosságot, stílust, a közelharcban alkalmazott technikáidat, a „felelőtlenségedet” (elütött járókelő = pontlevonás a rendőr tapasztalti értékből), és a törvénytiszteletedet (pont az ellenkezője) is. Az így kapott pontokból fejlődsz három vonalon [Face (gyakorlatilag: hírhedtség); Rendőrség; Triádok], mindhárom vonal további két fejlődési ágat kínál, áganként eltérő bónuszokkal, új skillekkel és lehetőségekkel. A legjobb, hogy az előző bekezdésben felsorolt számtalan mellék-tevékenység szinte mindegyikéből hasonló módon pontok vagy pénz nyerhető, ezeket sem „feleslegesen” csinálod, mindennek van helye és értelme. A felvonultatott lehetősége mennyisége és sokszínűsége okán így talán megbocsátható, hogy a Sleeping Dogs-ban nincs multi, a single játékidő pedig nem rettenetesen hosszú (~15 óra a fővonal; minden mással együtt bőven a duplája), de roppant tartalmas, és legfőképp: élvezetes.

A United Front a hosszú fejlesztési időt arra használta, hogy alaposan összekeverje a Grand Theft Auto szériát a Yakuza sorozattal, dobjon hozzá egy adag Shenmue-t, és több saját ötletet. A keverék nem perfekt, a játék több elemére ráfért volna még némi csiszolás, de az összkép nagyon jó. Remekül időzített, jól kommunikált érzelmektől sem mentes történet, feszes akciók, jó bunyók, távol-keleti hangulat és nagyon sok lehetőség csinos gombócba gyúrva. A játék korábbi címére (True Crime) reflektálva: igazi bűnt lett volna, ha ez a játék végül nem jelenik meg.