Halo: Reach - az első infók

Halo: Reach - az első infók

liquidSomosi László2010.01.12. 12:24

A Reach története a címben szereplő bolygó végnapjainak krónikája, de nem a Halo első részének megjelenése után kiadott regény feldolgozása, hanem új, eredeti történet. Amit korábban is tudtunk: a Reach elesik, a Spartan programban létrehozott katonák döntő többsége pedig vele pusztul - ezért annyira különleges Master Chief, mint túlélő. A Halo Reach egyik nagy újdonsága éppen ezért az, hogy egy olyan osztag (a Noble) tagjaként harcolsz, ami kizárólag Spartan-okból áll, méghozzá az új, harmadik generációs Spartanokból (MC második generációs). A generációs ugrás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az új Spartan III-ak szuper-fejlettek lennének - olcsóbb őket előállítani, mint a korábbi modelleket, ezért előszeretettel küldik őket reménytelennek tűnő, öngyilkos missziókba. Az osztag hat tagja gondosan megkülönböztetett, egyéni személyiségjegyekkel bíró karakter lesz (egyikük pálházai születésű, folytatódik a Halo magyar kikacsintása) - te a hatos számú Spartan-t alakítod, aki a történet elején újoncként, egy friss veszteség pótlására kerül a csapatba.

Hat Spartan közös harca: a Halo: Reach-ben olyan csatákat élhetünk át, mint még soha a Halo széria történetében. A “csatákat” szót ízlelgessük még egy kicsit, a Reach összecsapásai jóval nagyobb méretűek lesznek, mint korábban. A korábbi epizódokban maximum 20 ellenféllel küzdhettünk egyszerre, ez a szám a Reach esetében 40, és még 20 jármű... A Bungie a “masszív invázió alatt álló bolygó” érzését szeretné visszaadni, és elérni, hogy a játékos ne kisebb összecsapások, hanem egy méretes, folyamatos háború kellős közepében érezze magát. Ennek megfelelően a játék “hetedik hőse” maga a bolygó, a Reach flórája és faunája nagy figyelmet kapott, ahogy maga a planéta is - a játék elején élő, lélegző bolygó, a vége felé pedig egy haldokló, porig rombolt planéta.

Változik a Covenant is. Mivel a Reach az első Halo előtt játszódik, ismét ellenfélként találkozunk az Elite-ekkel. A Covenant a korábban látottaknál durvább, fenyegetőbb ellenfélként jelenik meg a Reach-ben, a hozzájuk kapcsolható humoros felhangokat ezúttal erősen tompítani igyekszik a Bungie. A komorabb megközelítés egyébként a Reach egészére jellemző lesz. Új fegyverek, új lehetőségek? Kapunk mindkettőből. Az új lehetőségek terén a “lopakodás” (szigorúan idézőjelben) megjelenése a legfontosabb, a hátulról bevitt közelharci támadás a helyzetnek megfelelő animációt kapott, és lesz pár misszió, mely részben vagy egészben az óvatos, csendes gyilkolászásra épít majd. Az új fegyverek frontján két új eszközt kapunk (illetve: eddig ezt a kettőt mutatták be): a Designated Marksman Rifle (DMR) valahol a mesterlövészpuska és a Battle Rifle között helyezkedik majd el, a Covenant oldalon megjelenő Needle Rifle pedig a közkedvelt Needlert durvítja be egy fokkal. A gránátválaszték viszont csökken - a frag és a plazma marad, a spike és flame távoznak.

Az életerő kezelése a Halo / ODST rendszerét alkalmazza, a pajzs lesebzése után permanensen sérülő életerővel. A harmadik epizódban bemutatkozó felvehető / egyszer használható eszközök ugranak, helyettük többször használható tulajdonságokat kapunk. Ezekből egyszerre egyet “szerelhetünk fel” a páncélunkra, viszont többször (újratöltődés után) is használhatjuk majd őket.

A Halo: Reach 2010 őszén érkezik, Xbox 360-ra.

Deathbulge: Battle of the Bands

9 órája

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

15 órája
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

1 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

1 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

2 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

3 napja
2

Welcome to Kowloon

4 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

4 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

5 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

5 napja
2

Star Fox (2026)

6 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

6 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

7 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

8 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

8 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

8 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

9 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23