A Wii európai premierje kapcsán már írtunk arról, hogy a Nintendo gépe hihetetlen sebességgel röppent le a boltok polcairól - mindössze fél nap alatt 50 ezer darab konzol került a szatyrokba - így cseppet sem lepődtünk meg a nagy N azon bejelentésén, mely szerint a kiotóiak új masinája lett a leggyorsabban fogyó (nem handheld) gép a ködös Albionban. A hétvége során végül 105 ezer Wii-n sikerült túladnia a boltoknak (ami vélhetően a kezdetben kiszállított példányszámmal közel megegyezik): ez magasan a legjobb eredmény eddig, hiszen a korábbi rekorderek közül a Gamecube-ból 52 ezer, míg az Xbox 360-ból 70 ezer darab fogyott el az első hétvégén. A Nintendo-nál egyébként teljes az öröm, hiszen a DS-ből is elkelt 110 ezer példány a hét során, és 14 játéknak a brit eladási lista 40-es elitjébe is sikerült bejutnia - a Wii esetében ez a szám 6, és - ahogy arról Lovas kolléga nemrégiben beszámolt - nem meglepő módon a Twilight Princess teljesített a legjobban a Wii szoftverek közül.
Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán
Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.
