A Sony Interactive Entertainment a PlayStation hivatalos blogfelületén jelentette be, hogy idén novembertől fokozatosan kivezetik a 2020-as premier óta megszokott PlayStation 5 modelleket. Helyettük jelentősen átdolgozott, vékonyabb és némileg moduláris verziók érkeznek.
A géptest 30 százalékkal kisebb lett, amit 4 különálló burkolati elem fed. Ebből a felső rész fényes felületet kapott, míg az alsó elemek továbbra is matt borításúak - és természetesen külön vásárolhatunk majd hozzá alternatív színvariációkat. Az új gépek a 825GB-os háttértár helyett már 1TB-ot ígérnek, valamint a PS5 Digital Edition is bővíthetővé válik opcionálisan Ultra HD Blu-ray meghajtóval később - ennek az ára 119.99 euró. Kellemetlen viszont, hogy a csomagban a multifunkciós talp helyett csak a horizontális pozícióhoz szükséges elem található meg. Ha továbbra is állítva szeretnénk látni a gépünket, akkor 29.99 euróért vásárolhatunk fémes peremű Vertical Stand-et hozzá. A PlayStation 5 belső specifikációi a megnövelt kapacitású SSD-n túl elméletileg nem változtak.
Az új PlayStation 5 modellek 2023 novemberétől kezdődőn váltják a már megszokott masinákat, az áremelés óta megszokott 549.99, illetve a Digital Edition esetén 449.99 Eurós árcédulával.
