Observer: System Redux árazás!

Observer: System Redux árazás!

sQrNagy Csaba2020.09.18. 21:05

“A csapat egyik kiemelt célja volt elérhetővé tenni az Observer: System Redux-ot már a következő generációs konzolok indulásakor. Most, hogy az Xbox Series X és a PlayStation 5 premier dátumai is megvannak, végre megoszthatjuk mi is a megjelenést érintő információkat. Tudjuk például, hogy a next-gen árazás aggodalomra adott okot a rajongók körében, így talán az eredeti áron kínálni az Observer: System Redux-ot minden fejlesztéssel, grafikai átalakítással és új tartalommal egy jó módja annak, hogy közelebb hozzuk a játékosainkat.”

Nyilatkozta Piotr Babineo, a Bloober Team vezetője. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a stúdió cyberpunk nyomozós horrorjának ráncfelvarrott változata az új konzolok debütálásával együtt érkezik System Redux alcímmel. Mint kiderült: az eredetinek megfelelő 30 dolláros áron! A fejlesztőcsapat 2017-ben megjelent játékát alaposan átdolgozták, többek között a továbbiakra számíthatunk:

+ Alaposan felpiszkált látvány. 4K/60 FPS. HDR. Ray-tracing.

+ Frissített játékbeli lehetőségek, átdolgozott gameplay elemek.

+ Egy teljesen új nyomozási szállal kibővített történet.

Az Observer: System Redux tehát 2020 november 10-én érkezik a Xbox Series X|S-re, amit november 12, valamint 19-én követ a PlayStation 5 verzió.

SUMMERHOUSE

23 perce

Aphelion

1 órája
2

Kettéválik az Embracer Group, új State of Play-bejelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Warhorse Studios, Clive Barker's Hellraiser: Revival, Clockfall, Cosmic Division, Studio Reset, Spellcaster Chronicles.

3 órája
6

Luna Abyss

A Kwalee Labs bemutatkozó alkotása egy kegyetlenül elborult hangulatú bullet hell vaskos atmoszférával és régi FPS-eket idéző tűzharcokkal. Mi kellhet még ezen kívül?

17 órája
3

Mobilon támad a Nintendo – ez történt kedden

Benne: Pictonico!, Giant Skull, Mirth Island, Yodelee Golf, Outward 2, Frontier Legends.

1 napja
5

Directive 8020 - Amikor az aliennek is Dol(o)ga van

1 napja
24

Game Pass: május utolsó hetei

Forza Horizon 6. Luna Abyss. Echo Generation 2. Többek között ezek a premier címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

1 napja
10

Sony: PS Plus-drágulás és kevesebb PC-s port – ez történt hétfőn

Továbbá: The Adventures of Elliot: The Millenium Tales, Into The Unwell.

2 napja
17

Cthulhu: The Cosmic Abyss

2 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #21

3 napja
14

Call of the Elder Gods

3 napja
2

Indiana Jones and the Great Circle: a Nintendo Switch 2 változat

4 napja
14

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Subnautica 2, Pit Panic, Remothered: Red Nun's Legacy, Momento.

5 napja

Moss: The Forgotten Relic bejelentés, előbb jön a Zelda-film – ez történt csütörtökön

Továbbá: Order of the Sinking Star, The Caribou Trail, Hell Let Loose: Vietnam, One Move Away, High Times.

6 napja
1

PlayStation Game Catalog: a májusi érkezők

Star Wars Outlaws. The Thaumaturge. Flintlock. Visszatér a Red Dead Redemption 2. Többek között ez várja az előfizetőket az aktuális hónapban.

7 napja
8

The Talos Principle III bejelentés, WH40K Mechanicus II megjelenési dátum – ez történt szerdán

Továbbá: Beyond the Plastic Wall, The Necromancer's Tale, Serpent's Gaze.

7 napja
7

Még több friss indie-cím – ez történt kedden

Benne: Silent Hill f, Nailcrown, Deadzone: Rogue 2, Kingfish, Abyssus.

8 napja
1

Mixtape - tétova tinik, shoegaze slágerek

8 napja
50

Playism újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Fading Echo, Patlabor the Case Files.

9 napja

Adorable Adventures

9 napja
7