Immortals Fenyx Rising: új istenek

Immortals Fenyx Rising: új istenek

ne5hVáradi Dániel2020.11.18. 09:17

Az Immortals Fenyx Rising is belesimul a Ubisoft friss stratégiájába, melynek lényege, hogy a játék a megjelenés után ingyenes és fizetős tartalmakkal is gazdagodni fog. Nemrég azt is részletezték, hogy mikre számíthatunk.

A season pass keretében a játékosok 3 DLC-vel gazdagodnak. Az első az A New God, melyben Fenyx az Olympos-ra utazik, hogy ott további istenekkel találkozzon és új feladatokat teljesítsen. A második a Myths of the Eastern Realm, mely jelentősen eltávolodik a görög mitológiától, helyette a kínai mondavilágot helyezi a középpontba és egy új karaktert is kapunk Ku személyében. A harmadik DLC-ben ismét visszatérünk a görög istenekhez, a The Lost Gods azonban szintén egy új főszereplőt mutat be Ash képében, valamint néhány új mechanikával is készül. A fentieken túl a season pass birtokosai egy új küldetéssel is gazdagodnak az alapjátékban.

Aki nem akar beruházni a bérletre, az sem marad extrák nélkül, hiszen a napi és heti küldetések, a különböző kihívások és egyéb közösségi versenyek mindenki számára ingyen lesznek elérhetőek.

Az Immortals Fenyx Rising december 3-án jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series S/X-re, Switch-re, Stadiára és Amazon Lunára.

Star Trek: Voyager – Across the Unknown

A klasszikus életbölcsesség szerint vannak jó döntések (the right way), rossz döntések (the wrong way), és vannak a Voyager kapitányának sarkos megoldásai (the Janeway). Tesztlaborban a Star Trek: Voyager – Across the Unknown.

1 órája

A Nagy Pokémon Nap – ez történt pénteken

Benne: Pokémon Day bejelentések, PSSR, Super Meat Boy 3D, Peppered, Until Then.

1 napja
2

Diablo II: Resurrected – Reign of the Warlock

A sorozat 30. szülinapján a Blizzard ráeresztette a warlockot a szériára, és meglepő módon a Diablo 2 is megkapta a magáét, méghozzá a bejelentés napján.

1 napja
6

Samson megjelenési dátum, Stage Tour bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: We Were Here Tomorrow, Sprawl Zero, Necrophosis: Full Consciousness, FixForce, Backyard Baseball, Realm of Ink ,Warhammer 40,000: Space Marine II.

2 napja
4

Steam Next Fest 2026 február - Méltó szellemi örököst kap a Diablo II?

Itt az idei év első Steam Next Festje, lássuk hát, mit érdemes kipróbálni a számtalan remek demó közül! Replaced, The Alighieri Circle, Outbound, Darkhaven, Copa City!

2 napja

PlayStation Plus: a márciusi négyes

Slime simogatás, frissen vágott zöld gyep, szörnyvadászat és egy ikonikus világ. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

3 napja
3

Bajban a Nacon, kiadó nélkül maradt a Maverick Games – ez történt szerdán

Továbbá: Full Circle, Flesh & Wire, Esoteric Ebb, Ninja Gaiden 4, Valorborn, Second Stone, Verminsteel, Mexican Ninja, Marvel MaXimum Collection.

3 napja
1

Resident Evil Requiem

A veterán Leon és az újonc Grace egyaránt kénytelenek szembenézni a múlttal, a két nézőpont pedig egy egészen egyedi folytatásban találkozik a Resident Evil tovább íródó történetében.

3 napja
20

Marvel's Wolverine megjelenési dátum, Overwatch Rush bejelentés – ez történt kedden

Továbbá: Panzer Knights: Commander's Edition, Final Fantasy VII.

4 napja
22

Gamer365 Podcast - #2026 #S20 #E02 - State of Play és a játékipar valódi (?) helyzete

4 napja
9

Késésekkel indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: MOUSE: P.I. For Hire, Lillipop Chainsaw RePOP – Nintendo Switch 2 Edition, King of Meat, Nacon Connect, Nintendo Treehouse: Live, Panzer Dragoon II Zwei: Remake.

5 napja
1

Demon Tides

5 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #9 hét

6 napja
17

Mario Tennis Fever

6 napja
4

Dragon Quest VII Reimagined

6 napja
8

Távozik Phil Spencer és Sarah Bond – ez történt pénteken

Továbbá: Pokémon FireRed / LeafGreen, Pokémon Presents, NieR eladások.

8 napja
6

Cairn

A francia The Game Bakers "szabadság trilógiájának" befejező része ismét egy rendkívül egyedi kalandra csábít a Furi és a Haven után. A Kami csúcsáról jelentkezünk. TESZT!

9 napja
3

Bezár a Bluepoint Games, sikeres rajtott vett a Nioh 3 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Midsummer Studios, Aphelion, The Caribou Trail, Slay the Spire 2, Grime II, Gecko Gods, MOUSE: P.I. For Hire, The Shore: Enhanced Edition + Indie Fan Fest.

9 napja
7

Lil Gator Game: In the Dark DLC

2026.02.19.
3

Replaced csúszás, Cthulhu: The Cosmic Abyss megjelenés – ez történt szerdán

Zanerdin: The Unbound, Hakoniwa Electric, People of Note, Dragon is Dead, Ligmanauts.

2026.02.19.
1