Carmack a Háromhatvanat szereti

liquidSomosi László2007.01.10. 16:30

John Carmack, a id Software kóder-atyaúristene az amerikai Gameinformer-nek nyilatkozott az Xbox 360-ról és a Playstation 3-ról.

Carmack a nextgen konzolok megjelenése előtt (két éve, a nyári QuakeCon-on) még nemtetszését fejezte ki a többprocesszoros architektúrákkal szemben. Mostanra azonban megváltozott a véleménye, az id következő - még nem bejelentett - játéka X360-ra és PS3-ra is érkezik.

Carmack a PS3 / X360 duóból inkább a Háromhatvanra szavaz. Miért? Sokkal barátságosabbnak találja a felépítését, a Microsoft által szállított fejlesztői eszközök szerinte jelenleg erősen a konkurencia felé emelkednek. A Playstation 3 aszimmetrikus felépítésű CPU-ját nem tartja jó döntésnek, komplexebbé teszi a gépen való munkát. Ennek az architektúrának is vannak előnyei, de a programozhatóság szempontjából Carmack inkább az X360 mellett teszi le a voksát - a “fejlesztőbarát” környezet miatt. Carmack szerint a Sony (és sok fejlesztő) azzal számolt, hogy megismétlődik az előző generáció, és a soros Playstation fogja uralni a piacot - így mindenki azt tekinti majd az alap fejlesztési platformnak. Úgy látja, hogy most már nem feltétlenül ez a helyzet, az erőviszonyok könnyen megváltozhatnak.

Gyurmázás, takarítás – ez történt pénteken

Benne: Kidbash: Super Legend, Moldwasher, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains.

3 órája

Diablo 4: Lord of Hatred

13 órája

Sínen a Grand Theft Auto VI, Warhammer-újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crazy Taxi, Destiny 2, The Florist, OPUS: Prism Peak, Starseeker: Astroneer Expeditions, Wyrmspan, Subnautica 2, Echoes of Aincrad, Fatekeeper, Hopetown.

1 napja
19

SUMMERHOUSE

2 napja
2

Aphelion

2 napja
8

Kettéválik az Embracer Group, új State of Play-bejelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Warhorse Studios, Clive Barker's Hellraiser: Revival, Clockfall, Cosmic Division, Studio Reset, Spellcaster Chronicles.

2 napja
10

Luna Abyss

A Kwalee Labs bemutatkozó alkotása egy kegyetlenül elborult hangulatú bullet hell vaskos atmoszférával és régi FPS-eket idéző tűzharcokkal. Mi kellhet még ezen kívül?

2 napja
3

Mobilon támad a Nintendo – ez történt kedden

Benne: Pictonico!, Giant Skull, Mirth Island, Yodelee Golf, Outward 2, Frontier Legends.

3 napja
5

Directive 8020 - Amikor az aliennek is Dol(o)ga van

3 napja
28

Game Pass: május utolsó hetei

Forza Horizon 6. Luna Abyss. Echo Generation 2. Többek között ezek a premier címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

3 napja
10

Sony: PS Plus-drágulás és kevesebb PC-s port – ez történt hétfőn

Továbbá: The Adventures of Elliot: The Millenium Tales, Into The Unwell.

4 napja
17

Cthulhu: The Cosmic Abyss

4 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #21

5 napja
14

Call of the Elder Gods

5 napja
2

Indiana Jones and the Great Circle: a Nintendo Switch 2 változat

6 napja
14

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Subnautica 2, Pit Panic, Remothered: Red Nun's Legacy, Momento.

7 napja

Moss: The Forgotten Relic bejelentés, előbb jön a Zelda-film – ez történt csütörtökön

Továbbá: Order of the Sinking Star, The Caribou Trail, Hell Let Loose: Vietnam, One Move Away, High Times.

8 napja
1

PlayStation Game Catalog: a májusi érkezők

Star Wars Outlaws. The Thaumaturge. Flintlock. Visszatér a Red Dead Redemption 2. Többek között ez várja az előfizetőket az aktuális hónapban.

9 napja
8

The Talos Principle III bejelentés, WH40K Mechanicus II megjelenési dátum – ez történt szerdán

Továbbá: Beyond the Plastic Wall, The Necromancer's Tale, Serpent's Gaze.

9 napja
7

Még több friss indie-cím – ez történt kedden

Benne: Silent Hill f, Nailcrown, Deadzone: Rogue 2, Kingfish, Abyssus.

2026.05.13.
1