Capucine - éleszd fel a világot

dragCsető Zsolt2007.06.12. 17:16

Rendkívül érdekes project bukkant fel a napokban a Capucine személyében: egy egészen apró francia csapat játékáról van szó, amit Nintendo Wii-re szeretnének megjelentetni.

A Capucine egy különös univerzumban játszódik: egy olyan világban, amit elhagyott az élet - egyedül nyolc éves hősnőnknek (a címszereplőnek) van esélye a túlélésre, méghozzá a birtokában lévő varázslatos virágnak köszönhetően.

A játék központi eleme a fény és a sötétség ellentéte. A kislány a jobb kezéből egy fénysugarat tud kibocsátani, ami képes életre kelteni környezetét, ám a természet rendje szerint a fény egyben árnyékot is teremt, az árnyékok pedig ez esetben gonosz ellenfelek, céljuk ugyanis az, hogy ellopják Capucine-tól az életet jelképező virágot. Az életben maradáshoz a víz is létfontosságú lesz, hiszen az aprócska növény elhervad nélküle, így lehetőleg mindig patakok, folyók, tavak közelében kell maradnunk a világ felélesztéséért indult kalandunk során. A rendelkezésünkre álló világ hatalmas, ami a játék borzasztóan stílusos és egyedi képi világával párosulva csodálatos hangulatot áraszt - talán az ICO-hoz lehetne hasonlítani.

Egyetlen apró bökkenő van csak a Capucine-nal: a játék fejlesztése Wii devkit hiányában PC-n zajlik, kiadó nélkül pedig egyelőre nagyobb esély van arra, hogy a kész produktum sohasem fog elkészülni, csupán koncepció szintjén marad meg - sajnos.

Mindezek ellenére a lelkesedés hatalmas: a srácok egy oldalt is összedobtak a játéknak, ahol screenshotok, különféle érdekességek, és nem utolsó sorban egy trailer kapott helyet. Reméljük, hogy hallunk még felőle...

>> CAPUCINE TRAILER

Mobilon támad a Nintendo – ez történt kedden

Benne: Pictonico!, Giant Skull, Mirth Island, Yodelee Golf, Outward 2, Frontier Legends.

6 órája
5

Directive 8020 - Amikor az aliennek is Dol(o)ga van

21 órája
24

Game Pass: május utolsó hetei

Forza Horizon 6. Luna Abyss. Echo Generation 2. Többek között ezek a premier címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

22 órája
10

Sony: PS Plus-drágulás és kevesebb PC-s port – ez történt hétfőn

Továbbá: The Adventures of Elliot: The Millenium Tales, Into The Unwell.

1 napja
17

Cthulhu: The Cosmic Abyss

1 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #21

2 napja
14

Call of the Elder Gods

3 napja
2

Indiana Jones and the Great Circle: a Nintendo Switch 2 változat

4 napja
14

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Subnautica 2, Pit Panic, Remothered: Red Nun's Legacy, Momento.

4 napja

Moss: The Forgotten Relic bejelentés, előbb jön a Zelda-film – ez történt csütörtökön

Továbbá: Order of the Sinking Star, The Caribou Trail, Hell Let Loose: Vietnam, One Move Away, High Times.

5 napja
1

PlayStation Game Catalog: a májusi érkezők

Star Wars Outlaws. The Thaumaturge. Flintlock. Visszatér a Red Dead Redemption 2. Többek között ez várja az előfizetőket az aktuális hónapban.

6 napja
8

The Talos Principle III bejelentés, WH40K Mechanicus II megjelenési dátum – ez történt szerdán

Továbbá: Beyond the Plastic Wall, The Necromancer's Tale, Serpent's Gaze.

6 napja
7

Még több friss indie-cím – ez történt kedden

Benne: Silent Hill f, Nailcrown, Deadzone: Rogue 2, Kingfish, Abyssus.

7 napja
1

Mixtape - tétova tinik, shoegaze slágerek

7 napja
50

Playism újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Fading Echo, Patlabor the Case Files.

8 napja

Adorable Adventures

9 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #20

9 napja
10

Industria II

2026.05.09.
9

Drágul a Switch 2, Nintendo és Sony üzleti jelentések – ez történt pénteken

Továbbá: Resident Evil Requiem ingyenes frissítés.

2026.05.09.
16

Mullet Madjack

2026.05.08.
2