A Nintendo-é a világ összes pénze

dragCsető Zsolt2007.07.25. 16:32

Már egészen megszoktuk, hogy a Nintendo az utóbbi időben sikereket, és persze még nagyobb sikereket zsebel be, így a kiotóiak most megérkezett üzleti jelentésén sem lepődtünk meg túlságosan - igazán arcpirító számok következnek.

Kezdjük a leglényegesebbel: a nagy N háza táján az idei üzleti év első negyedévében (amely április elsejétől június utolsó napjáig tart) 416 százalékkal nagyobb profitot könyvelhettek el, mint az előző év hasonló időszakában. És hogy ez mekkora összeget takar? 370 milliárd jent, ami több 3 milliárd dollárnak felel meg.

Lássuk, hogy mi a helyzet a masinák terén. A Wii szépen, lassan átlépi a tízmilliós határt, hiszen június végéig 9,27 millió darab talált belőle gazdára világszerte, a Nintendo DS esetében pedig ez a szám 47,27 millió. A hatalmas kereslet miatt a leszállítandó hardvermennyiség korábban tervezett értékén is változtatni kell: Wii-ből 14 helyett 16,5 millió példány kerül a boltokba az üzleti év végéig (2008. március 31.), míg a handheld masinákon 22 helyett 26 millióan tudnak majd osztozni.

Reggie-nek, Miyamoto-nak, Iwata-nak, meg a többieknek tehát egy ideig még nem kell lemondaniuk kedvenc szórakozásukról: továbbra is pancsikolhatnak pénzzel teli medencéikben.

Super Mario Bros. Wonder - a Switch 2 változat

17 órája
1

Heroes of Mount Dragon

2 napja

Nagypéntek, kishírek – ez történt pénteken

Benne: Starfield, State of Decay 3, Morbid Metal, Snap & Grab.

2 napja
2

Új Street Fighter 6 karakter, Motorslice platformbővülés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Echoes of Aincrad, Ascenders: Beyond the Peak, Little Nightmares II.

3 napja

be.quiet! Dark Perk Ergo - a csendes pusztító

3 napja
3

Darwin's Paradox!

Segítettünk visszajuttatni az óceánba Darwint, a polipot ebben a színes-szagos cinematic platformerben.

3 napja
1

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Szenvedés párhuzamos világokban. Kooperatív online csatározás és nosztalgia az első szerelemmel. Ez várja az előfizetőket ebben a hónapban.

4 napja
6

Mortal Shell II gameplay ízelítő, Unbound felvásárlás – ez történt szerdán

Továbbá: Heroes of Might & Magic: Olden Era, Crimson Desert, Ground Zero, Minos.

4 napja
1

iRacing Arcade

4 napja
6

Tavaszi megjelenések – ez történt kedden

Benne: Zero Parades: For Dead Spies, Vultures: Scavengers of Death, The Day I Became a Bird, Sprint City, Darksiders Warmastered Edition, The Spell Brigade.

5 napja
5

Gamer365 DLSS5

*Komolyan kódolt keserű kondukciónk közvetlen konklúziója*: ahogy régi partnerünk, a Sony megakorporáció, holnaptól (április másodika) mi is rékényszerülünk egy szignifikáns áremelésre.

5 napja
16

Fatal Frame: Crimson Butterfly

Vannak játékok, amelyek félelmet keltenek. És vannak olyanok, amelyek uralnak. A Fatal Frame 2: Crimson Butterfly számomra nem horror volt, hanem egy láthatatlan kéz, amely lassan, türelmesen, kérlelhetetlenül szorította a lelkemet. Most pedig visszatért — nem azért, hogy nosztalgiát ébresszen, hanem hogy újra emlékeztessen arra, milyen az, amikor egy világ nem kér, hanem követel.

5 napja
2

Marathon

6 napja
9

Leépít az Eidos Montreal – ez történt hétfőn

Továbbá: Xbox Games Showcase, Bus Bound, Mario Kart World.

6 napja
4

Heti megjelenések | 2026 #14

7 napja
1

God of War: Sons of Sparta

7 napja
8

Drágul a PS5 – ez történt pénteken

Továbbá: Super Meat Boy 3D, RollerCoaster Tycoon Classic, Monster Hunter Stories 3.

9 napja
9

Mega Man Star Force Legacy Collection

2026.03.27.
2

Fókuszban az Xbox Partner Preview – ez történt csütörtökön

Csütörtök este a Microsoft előrukkolt a legújabb Partner Preview adással, melyben a third-party kiadók portékáját mutogatták nekünk, benne jó néhány frissen leleplezett címmel.

2026.03.27.
3

Nintendo kettős árazás, Lords of the Fallen II bepillantás – ez történt szerdán

Továbbá: Cthulhu: The Cosmic Abyss, Salvation Denied, About Fishing, Tiny Metal 2, 4 Penny Coffins, Magin: The Rat Project Stories.

2026.03.26.
6