Tomb Raider Underworld: az első infók

dragCsető Zsolt2007.12.14. 15:17

Két hete már lehetett hallani arról, hogy a Tomb Raider franchise következő tagja nagy valószínűséggel az Underworld alcímet fogja viselni, most pedig mindez biztossá vált, miután a Play magazin leleplező cikkben tette közzé az első információkat.

Az új epizód fejlesztését ezúttal is - immáron harmadik alkalommal - az amerikai Crystal Dynamics végzi, méghozzá PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokra. Az Underworld története a Legend után fog játszódni, az azonban nem derült ki, hogy a korábban pletykált maja kultúrás kapcsolat (itt írtunk róla) igaz-e.

A fejlesztők első számú célként azt tűzték ki, hogy sokkal több életet vigyenek a játék világába. Ennek köszönhetően a környezet kidolgozása igencsak komolynak ígérkezik, és az interaktivitás is a legfontosabb elemek közé lép majd elő. A Play például arról ír, hogy Lara a dél-mexikói helyszínen nem éppen baráti időjárási körülményekkel fog szembenézni, ennek azonban meglesznek az előnyei is, hiszen a sárban hagyott lábnyomokat idővel az eső elmossa majd. A harcok során elhalálozott ellenfelek, illetve a különféle törmelékek ellenben mindvégig ott maradnak, így a későbbiekben akár jelentőségük is lehet majd.

A látvány összképéért különös gonddal elkészített fényeffektek, illetve még tovább csiszolt motion capture felel majd - utóbbi még simább és folyamatosabb mozgást kölcsönöz Larának, ráadásul hősnőnk testére külső elemek is hatnak majd. A fenti példánál maradva: letérdelve a lába sáros lesz, ám a kosz folyamatosan kopni fog róla, ahogy haladunk előre.

A videójátékvilág első számú főhősnőjének visszatérése valamikor 2008-ban fog megtörténni - hogy pontosan mikor jön a Tomb Raider Underworld, az egyelőre még nem ismert.

Mobilon támad a Nintendo – ez történt kedden

Benne: Pictonico!, Giant Skull, Mirth Island, Yodelee Golf, Outward 2, Frontier Legends.

7 órája
5

Directive 8020 - Amikor az aliennek is Dol(o)ga van

23 órája
24

Game Pass: május utolsó hetei

Forza Horizon 6. Luna Abyss. Echo Generation 2. Többek között ezek a premier címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

1 napja
10

Sony: PS Plus-drágulás és kevesebb PC-s port – ez történt hétfőn

Továbbá: The Adventures of Elliot: The Millenium Tales, Into The Unwell.

1 napja
17

Cthulhu: The Cosmic Abyss

1 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #21

2 napja
14

Call of the Elder Gods

3 napja
2

Indiana Jones and the Great Circle: a Nintendo Switch 2 változat

4 napja
14

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Subnautica 2, Pit Panic, Remothered: Red Nun's Legacy, Momento.

4 napja

Moss: The Forgotten Relic bejelentés, előbb jön a Zelda-film – ez történt csütörtökön

Továbbá: Order of the Sinking Star, The Caribou Trail, Hell Let Loose: Vietnam, One Move Away, High Times.

5 napja
1

PlayStation Game Catalog: a májusi érkezők

Star Wars Outlaws. The Thaumaturge. Flintlock. Visszatér a Red Dead Redemption 2. Többek között ez várja az előfizetőket az aktuális hónapban.

6 napja
8

The Talos Principle III bejelentés, WH40K Mechanicus II megjelenési dátum – ez történt szerdán

Továbbá: Beyond the Plastic Wall, The Necromancer's Tale, Serpent's Gaze.

6 napja
7

Még több friss indie-cím – ez történt kedden

Benne: Silent Hill f, Nailcrown, Deadzone: Rogue 2, Kingfish, Abyssus.

7 napja
1

Mixtape - tétova tinik, shoegaze slágerek

8 napja
50

Playism újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Fading Echo, Patlabor the Case Files.

8 napja

Adorable Adventures

9 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #20

9 napja
10

Industria II

2026.05.09.
9

Drágul a Switch 2, Nintendo és Sony üzleti jelentések – ez történt pénteken

Továbbá: Resident Evil Requiem ingyenes frissítés.

2026.05.09.
16

Mullet Madjack

2026.05.08.
2