Guitar Hero: World Tour verseny - beszámoló

Guitar Hero: World Tour verseny - beszámoló

mcmackoGéczy Attila2008.12.21. 19:16

Gitár Hirózni jó, egyedül és bandában is, pláne akkor, ha tétje van a dolognak. Most volt: a pénteken lezavart masszív Guitar Hero: World Tour bajnokságon mindenki bizonyíthatta, hogy ő legmenőbb gitárhős, dobhős, vagy énekes.

Az egész napos programra délután kettőkor érkeztünk - már ekkor több csapat sorban állt a hivatalos próbára. A délután során az elektronikus levélben jelentkezett bandák nagy része már tiszteletét tette a színpadon egy-egy próbaelőadás erejéig. Hat óra után érkezett a zsűri, és az írásbeli jelentkezés is elstartolt. A regisztrálás után sajnos a zsűri celeb-gamer tagjára (nevezetesen Majkára) majd egy órát várni kellett, de ez senkinek a lelkesedését nem lombozta le - sőt.

Majka megérkezése után az éles produkciók következtek. Ha jól számoltam, tizenhét csapat vett részt a bajnokságon, a résztvevők között pedig a tisztes-inges mérnökarcoktól kezdve az épp hogy nyolc-tíz évet betöltött gitárhősök is előfordultak. Sajnos a be nem tervezett csúszás miatt mindenki csak a fő, saját maga által választott számával léphetett fel, de talán így pörgősebbé vált a menetrend.

Milyenek voltak a performanszok? Mindenki készült valami apró geggel, baromsággal, finom - avagy éppen durva - poénokkal. Láthattunk itt Micimackós pólóban rohangáló fiúkat, KISS-re maszkírozott metál arcokat, "Metrosexual" feliratú felsőben feszítő fenegyereket, mikrofont markoló dögös gamer csajszikat, egy valódi High School bandát, boxeralsóra öltözött punkokat, öltönyös brit beatkollektívát, és a sort napestig lehetne folytatni.

Nem titok - jelen iromány szerzője is imádja a játékot, így egyértelmű volt, hogy valamilyen formában fel kellett lépni a bandák háborújában. Massive Boys néven, hatalmas összecsapásban döntősökké avanzsáltunk az első forduló után. (Nem győztük kerülgetni a repkedő női bugyikat - hiába nem könnyű a virtuális rocksztárélet...)

A második etap során aztán egy mindent eldöntő (és igazi kihívást jelentő, listán kívüli) Lenny Kravitz improvizációval szálltunk harcba . A végső eredményhirdetésnél aztán lehullott a lepel - a produkciónk egy nagyon kiélezett első helyért folyó harcban csak a második helyre volt elég, de nem csüggedtünk - így is fantasztikusan éreztük magunkat, ráadásul dobogós helyezettként nem csak (az egyébként minden résztvevőnek járó) turnépólóval gazdagodtunk.

Nagyon gáláns kezdeményezésnek tartom, hogy minden játékos kapott egy pólót, de a türelmesek - azaz a buli végéig kitartó rajongók óriásplakátokat nyalábolva távoztak a színpad mellől.

Így utólag is gratulálunk minden csapatnak, hisz szinte mindenki emberfeletti teljesítményt nyújtott. Ráadásul a versenyszellem és a sportszerűség nem veszett ki a mai fiatalságból - a csapatok szorítottak, szurkoltak egymásnak, a zsűri döntését mindenki tiszteletben tartotta és a hangulat érdekében mindenki maximálisan beleadta amit csak tudott. A közönség táncolt, a kiscsajok rázták a popsit, a bámészkodók bólogatták a fejüket... A taps és a főhajtás tehát mindenkinek jár. Jó lenne több ilyen színvonalas, a magyar játékos közösség számára szervezett bajnokságot látni és átélni. Még, ilyet!

A képekért hatalmas köszönet Boondie-nak!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

42 perce

Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles

Melyik minden idők legjobb Final Fantasy játéka? A kérdést akár provokációnak is vehetnénk, pláne, ha a Final Fantasy Tactics-et is behozzuk a képbe. Tényleg, melyik a legjobb?

10 órája

Battlefield 6

1 napja
6

Változatos apróságok - ez történt pénteken

Benne: Silent Hill 2, Marvel Rivals, Dragon Ball, Assetto Corsa Rally, Zoochosis, Horizon Zero Dawn.

2 napja
6

Snoopy & The Great Mystery Club

2 napja
2

Gyásznap, Quantic Dream tervek - ez történt csütörtökön

Benne: Tomonobu Itagaki, Battlefield 6, Spellcasters Chronicles, N++.

3 napja
11

Sonic Wings: Reunion

3 napja
3

PlayStation Game Catalog: októberi érkezők

Silent Hill 2. Until Dawn. V Rising. A PlayStation előfizetéses szolgáltatása komolyan vette az októberi rettegést!

3 napja
1

Száguldó metrók, driftelő autók – ez történt szerdán

Benne: EXODUS, Metro Rivals: New York, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Protocol: Terminate, JDM: Japanese Drift Master, Sonic Rumble, Videoverse, Witchbrook, Surviving Mars: Relaunched.

4 napja
1

Steam Next Fest 2025 ősz - Öreg hősök, gyászoló apák, vérszomjas robotok és szellemkamionok

Október 13. és 20. között újra megrendezésre kerül a Steam Next Fest, melynek keretein belül egy héten át számtalan játék demója válik elérhetővé a Valve digitális áruházában. Lássuk hát, mit lehet érdemes megnézni és kipróbálni a brutális méretű felhozatalból!

4 napja
14

Visszatér a Summer Game Fest, lelépett az Assassin's Creed-főnök – ez történt kedden

Továbbá: Rules of Engagement: The Grey State, Silly Polly Beast, Decision: Red Daze.

5 napja

Absolum

Újabb hónap, újabb „újrakezdős” játék, mondhatnánk már unott arccal, de az Absolum olyat tesz le az asztalra, amit eddig még nem igazán láttunk. Pedig annyira adja magát a koncepció, hogy felfoghatatlan, miért nem jutott ez eddig senkinek eszébe. Roguelike / Beat ’em up / Comic-style egyben? Frankón? Frankón!

5 napja
7

Game Pass: az októberi mozgolódás

Ball x Pit. Keeper. Ninja Gaiden 4. The Outer Worlds 2. Premier özön az Ultimate előfizetők számára. De néhány érdekes címmel bővül a Premium könyvtár is.

5 napja

Demók és megjelenési dátumok minden mennyiségben – ez történt hétfőn

Benne: Pathologic 3, Beneath, Painkiller, Reanimal, SpongeBob SquarePants: Titans of the Tide, Of Ash and Steel, The House of the Dead 2: Remake, Wall World 2.

6 napja
2

Yooka-Replaylee - Visszatértek a mulató aztékok!

A Yooka-Replaylee egy remaster, vagy inkább már remake. A grafikus motor teljes lecserélésével és a tonnányi variációnak, finomhangolásnak köszönhetően olyan, mintha egy régi jó ismerős térne vissza egy detox kúra és egy szépítészeti szanatóriumban töltött nyári szabadság után. Teszt!

6 napja
4

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

A Beneath fejlesztőit nem kisebb cím isnpirálta, mint a 2005-ös F.E.A.R., de vajon fel tud-e nőni egy kis indie csapat alkotása a Monolith legendás horror FPS-éhez?

6 napja
4

Heti megjelenések

7 napja
2

Super Mario Galaxy 1 + 2

Mario csak a belengetett tortából szeretett volna enni egy szeletkét, a jól kinéző teadélután helyett azonban királyságokon átívelő mentőakció kerekedett újra és újra Peach meghívóiból. Szegény vízvezetékszerelő ráadásul puszit sem mindig kapott, de volt olyan kalandja (kettő is), ahol a „nagy hűhó semmiért” jegyében még galaxisokon is keresztülnyargalt. Emlékeztek ezekre a játékokra?

7 napja
5

The Knightling

Egy kis lovag útra kél, hogy rátaláljon az ünnepelt hősre, az út során azonban olyan felfedezéseket tesz, amikre kicsit sem számított. Mi is így jártunk a játékkal.

7 napja
3

Alig valami - ez történt pénteken

Benne: Build A Rocket Boy, Tavern Keeper, MachineGames.

8 napja
5