Bemutatkozott az Xbox One

Bemutatkozott az Xbox One

dragCsető Zsolt2013.05.21. 18:00

A Sony februári bemutatója után kedd este a Microsoft is felszállt a következő generációs hajóra: leleplezték az Xbox 360 utódját, amely még az idei évben a boltokba fog kerülni, és végül egy olyan nevet kapott, melyről egyetlen korábbi híresztelés sem szólt. Xbox One.

>> Játék, tévé, szórakozás

Hogy miért éppen One? Azért, mert az új Xbox minden egyben: játékok, TV és szórakozás - mindez egyszerű, gyors, de mégis hiánytalan formában. Gyakorlatban is láttuk a működését: a minden eddiginél pontosabb hangvezérlésnek hála a konzol felismeri hangunkat és pillanatok alatt bekapcsol, de hasonló gyorsasággal lépegethetünk a dashboardon, vagy éppen váltogathatunk a gép által közvetített kép és a tévécsatornák között - mert hogy immáron ez utóbbira is lesz lehetőség. Sőt, akár kombinálhatjuk is őket: a snap funkció lehetővé teszi, hogy egy focimeccs közben egy kisebb ablakban elindítsuk a webböngészőt.

Ami magát a hardvert illeti: a 8 magos processzort, a 3 párhuzamosan futó operációs rendszert, a 8GB RAM-ot (DDR3), az 500 GB HDD-t és a Blu-ray meghajtót kell első sorban kiemelni, a Kinect pedig természetesen még érzékenyebb és precízebb lesz - 1080p felbontású kamera lesz benne, és egyszerre 6 embert tud majd érzékelni. A kontroller is megújul valamelyest: a legnagyobb előrelépésre a D-pad terén lehet számítani, de a Start és Back gombok is újakra cserélődtek.

Az Xbox Live minden eddiginél komolyabb támogatást kap: az Xbox 360 anno 3 ezer szerverrel indult, ami mostanra 15 ezerre nőtt, az Xbox One esetében pedig ez a szám 300 ezer lesz. Nem véletlenül: immáron videókat is rögzíthetünk majd játékainkról, melyeket a felhőben tárolhatunk.

>> EA Sports, Forza Motorsport 5, új Remedy játék

Természetesen játékok is voltak: a sort az EA nyitotta, akik az idei EA Sports kínálattal (FIFA, Madden, NBA és UFC) büszkélkedtek. Ami igazán értékes információ volt: a FIFA 14 Ultimate Team játékmódja Xbox One exkluzivitást kap bizonyos tartalmakat illetően.

A belsős címek közül kettőt láthattunk: az egyik a Forza Motorsport 5, melyről egy rövid teaser videót mutattak, a másik pedig a Remedy (Max Payne, Alan Wake) új játéka, amely a Quantum Break névre hallgat, és a stúdió múltjához híven erősen sztorifókuszú élmény lesz - az élőszereplős és átvezető jelenetekből összevágott kedvcsinálóból egyelőre kevés derült ki.

A Microsoft komoly hangsúlyt fektet az exkluzív címekre: az első évre 15 kizárólagos belső fejlesztéssel készülnek, melyek közül 8 teljesen új IP lesz.

>> A nagyágyúk: Halo + Spielberg, meg a Call of Duty

A Halo is jelen volt a konferencián, ám teljesen más formában, mint a megszokott: bejelentették, hogy élőszereplős tévésorozatot kap a franchise, melyet a 343 Industries Hollywood egyik legnagyobb rendezőjével, Steven Spielberggel közösen készít.

A konferencia a korábbi ígéreteknek megfelelően a videojáték-ipar jelenlegi legnagyobbjával, a Call of Duty-val zárult: hosszas bepillantást nyerhettünk az új epizód, a Call of Duty: Ghost munkálataiba, és egy nagyszabású jelenetekkel teli kedvcsinálót is láthattunk.

Ja igen, mielőtt elfelejtenénk: az évek óta futó nagy Call of Duty - Xbox közreműködés is tovább folytatódik, a letölthető tartalmak ugyanis ezúttal is időleges Xbox exkluzivitást kapnak.

>> Ami a műsorból kimaradt: kompatibilitás, használt játékok

A konferenciát követő percekben további információk is napvilágot láttak - örömteliek és kevésbé örömteliek vegyesen. Pont került például a "mindig online" pletykák végére, kiderült ugyanis, hogy a konzol internetkapcsolat nélkül is működni fog (update: nem teljesen) - Kinect nélkül ellenben már nem. Fény derült arra is, hogy a merőben eltérő hardver-architektúra következtében az Xbox One nem lesz visszafele kompatibilis az Xbox 360 játékokkal, gamertagünket és gamerscore-unkat azonban továbbvihetjük majd.

Szintén kevésbé pozitív fejlemény, hogy a Microsoft valóban készül külön megoldással a használt játékok ellen. Teljes kizárás ugyan nem lesz: ezek is használhatóak lesznek, ám kizárólag egy bizonyos összeg kifizetését követően - az ezzel kapcsolatos további részletek egyelőre nem tisztázottak.

A Nagy Xbox Leleplezés ezzel persze még nem ért véget: sőt, ez még csak a kezdet volt. A kevesebb mint három hét távolságból integető E3-on ugyanis még több újdonságra számíthatunk - ott már a játékoké lesz a főszerep.

Forza Motorsport 5 trailer | Call of Duty: Ghosts trailer | Quantum Break trailer

Kinect bemutató | EA Sports trailer

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

7 órája
4

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

23 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
32

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

4 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

6 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

6 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==