Amerikai konzolos eladások - június

Amerikai konzolos eladások - június

Oldern2009.07.17. 08:00

Megérkeztek az NPD jóvoltából a június havi amerikai konzolos eladási adatok, és ezúttal kifejezetten sok új belépő akadt. Az élre a Prototype Xbox 360-as változata került, de a legjobb tíz között ezúttal is jó néhány visszatérő vendég akadt, az Electronic Arts négy címmel képviselteti magát.

Nézzük először is a szoftvereladásokat. Az élre ezúttal a frissen megjelent Prototype Xbox 360-as változata került (a PlayStation 3-as verzió épp hogy lecsúszott a top 10-es helyezésről). Szintén Xbox360-as verzió következik, az UFC 2009: Undisputed még a Wii-áradat fölött tudott maradni. Ezek után három helyet Wii játékok béreltek ki: akad itt EA Sports féle Active, Tiger Woods 10 és a Wii Fit - majd az új Fight Night következik kétszer, az EA nagy örömére. A Red Faction 360-as változata jön, majd a jó kritikáknak és a játékosok visszajelzéseinek köszönhetően önmagához képest javított InFamous zárja a sort. A Wii nagy hardcore sikervárományosa, a Conduit nem került be a top10-be, eladási adatokat pedig egyelőre nem tudunk, az óvatos becslések 70 és 120 ezer közé helyezik el a játékot.


USA SZOFTVERELADÁSOK, 2009 JÚNIUS

1. [X360] Prototype - 419,900

2. [X360] UFC 2009 Undisputed - 338,300

3. [Wii] EA Sports Active - 289,100

4. [Wii] Tiger Woods PGA Tour 10 - 272,400

5. [Wii] Wii Fit - 271,600

6. [X360] Fight Night Round 4 - 260,800

7. [PS3] Fight Night Round 4 - 210,300

8. [Wii] Mario Kart Wii - 202,100

9. [X360] Red Faction Guerilla - 199,400

10. [PS3] InFamous - 192,700

A hardveres fronton ezúttal is már egyre inkább megszokott helyzetről számolhatunk be. A Nintendo DS elképesztő sorozatát folytatja, őt gigantikus lemaradással követi a Wii, majd egy kevésbé nagy szünettel az Xbox 360 jön. A PlayStation família továbbra is az utolsó három helyet bérelte ki magának, a legnépszerűbb PlayStation 3-al az élen, a kifutó PS2-vel pedig leghátul. Az előző évhez képest nem érdemes hasonlítani, hiszen egészen más volt a megjelenések eloszlása (MGS4, Wii-exkluzívok hatása, GTA4) - tény azonban, hogy az Xbox 360 kilenc százalékos növekedésén kívül minden más konzol visszaesett (a DS 2, a PS2 1 százaléknyit, a Wii 46, a PSP 49, a PS3 pedig 52 százalékot). Nézzük az eladásokat, zárójelben természetesen az idei összesített eredményekkel:


USA HARDVERELADÁSOK, 2009 JÚNIUS

1. Nintendo DS - 766,500 (4,101,800)

2. Nintendo Wii - 361,700 (3,024,400)

3. Xbox 360 - 240,600 (1,620,600)

4. PlayStation 3 - 164,700 (1,119,900)

5. PlayStation Portable - 163,500 (919,200)

6. PlayStation 2 - 152,700 (785,900)

[FRISS] A következő oldalon nem hivatalos, de megbízhatónak látszó számadatokat találtok azokról a címekről, amelyek nem fértek be a legjobb tízbe (Thx arsenal!).


PLAYSTATION 3

FIGHT NIGHT ROUND 4 210,335

INFAMOUS 192,674

UFC 2009 UNDISPUTED 187,895

PROTOTYPE 179,210

GHOSTBUSTERS: THE VIDEO GAME 103,413

TIGER WOODS PGA TOUR 10 96,539

RED FACTION: GUERRILLA 67,486

CALL OF DUTY: WORLD AT WAR 38,798

MLB '09: THE SHOW 38,000

CALL OF DUTY 4: MODERN WARFARE GOTY ED 37,149

BLAZBLUE: CALAMITY TRIGGER 36,570

TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN 35,351

KILLZONE 2 26,696

RESIDENT EVIL 5 23,267

X-MEN ORIGINS: WOLVERINE UNCAGED ED 22,359

FIFA SOCCER 09 21,209

GUITAR HERO: SMASH HITS 20,909

NINTENDO WII

EA SPORTS ACTIVE BUNDLE 289,083

WII FIT W/ BALANCE BOARD 271,556

TIGER WOODS PGA TOUR 10 MOTION PLUS BUNDLE 204,899

MARIO KART WII W/ WHEEL 202,137

PUNCH OUT!! 148,754

WII PLAY W/ REMOTE 146,149

THE CONDUIT 71,913

GHOSTBUSTERS: THE VIDEO GAME 71,899

TIGER WOODS PGA TOUR 10 67,523

LEGO STAR WARS: COMPLETE SAGA 60,000

GRAND SLAM TENNIS 54,379

LINK'S CROSSBOW TRAINING W/ ZAPPER 47,619

BOOM BLOX BASH PARTY 47,288

SUPER SMASH BROS: BRAWL 44,098

INDIANA JONES AND THE STAFF OF KINGS 40,042

UP 39,194

LEGO INDIANA JONES: THE ORIGINAL ADVENTURES 38,528

STAR WARS: THE FORCE UNLEASHED 36,627

GUITAR HERO: SMASH HITS 35,827

LEGO BATMAN 32,817

TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN 30,895

MARIO PARTY 8 29,341

GOLD'S GYM CARDIO WORKOUT 27,595

MY SIMS RACING 26,683

CALL OF DUTY: WORLD AT WAR 26,563

ROCK BAND 2 SPECIAL ED 26,158

MAJOR LEAGUE BASEBALL 2K9 26,081

NEW PLAY CONTROL! MARIO POWER TENNIS 26,019

SUPER MARIO GALAXY 24,114

GUITAR HERO WORLD TOUR W/BAND KIT 22,453

GUITAR HERO METALLICA 21,581

MARIO SUPER SLUGGERS 21,537

DECA SPORTS 21,030

MY FITNESS COACH 20,342

XBOX 360

PROTOTYPE 419,863

UFC 2009 UNDISPUTED 338,278

FIGHT NIGHT ROUND 4 260,817

RED FACTION: GUERRILLA 199,380

GHOSTBUSTERS: THE VIDEO GAME 192,298

TIGER WOODS PGA TOUR 10 133,321

CALL OF DUTY: WORLD AT WAR 88,589

CALL OF DUTY 4: MODERN WARFARE GOTY ED 71,175

HALO 3 62,546

NBA 2K9 61,400

MAJOR LEAGUE BASEBALL 2K9 58,916

TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN 58,829

GUITAR HERO: SMASH HITS 43,139

OVERLORD 2 38,772

FALLOUT 3 OPERATION ANCHORAGE AND THE PITT EXPANSION PACK 38,559

LEFT 4 DEAD GOTY ED 35,141

FABLE II 31,796

X-MEN ORIGINS: WOLVERINE UNCAGED ED 30,878

ELDER SCROLLS IV: OBLIVION GOTY ED 29,201

GRAND THEFT AUTO IV 29,176

BLAZBLUE: CALAMITY TRIGGER 28,905

FALLOUT 3 28,404

HALO WARS 26,346

RESIDENT EVIL 5 25,796

FIFA SOCCER 09 25,431

STAR WARS: THE FORCE UNLEASHED 24,191

CALL OF JUAREZ: BOUND IN BLOOD 23,684

SACRED 2: FALLEN ANGEL 22,163

GEARS OF WAR 2 21,516

LEFT 4 DEAD 21,316

PRINCE OF PERSIA 20,756

GUITAR HERO METALLICA 20,076

PLAYSTATION PORTABLE

MONSTER HUNTER FREEDOM UNITE 68,768

ROCK BAND UNPLUGGED 37,480

GOD OF WAR: CHAINS OF OLYMPUS 35,144

X-MEN ORIGINS: WOLVERINE 28,384

MLB '09: THE SHOW 27,575

UP 26,328

GRAND THEFT AUTO: LIBERTY CITY STORIES 25,370

STAR WARS: THE FORCE UNLEASHED 25,294

TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN 25,150

MAJOR LEAGUE BASEBALL 2K9 20,956

RESISTANCE: RETRIBUTION 20,901

CRISIS CORE: FINAL FANTASY VII 20,458

Wolverine sztori trailer, Aliens: Fireteam Elite 2 megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Marvel Tokon: Fighting Souls, Borderlands 4, Akatori, Constance, Dodo Duckie, Alpha Nomos, Sombras: Negative Frames.

18 órája
3

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

1 napja
16

Deathbulge: Battle of the Bands

2 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

2 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

3 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

3 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

4 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

4 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

5 napja
2

Welcome to Kowloon

6 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

6 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

7 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

7 napja
2

Star Fox (2026)

8 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

8 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

9 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

2026.07.14.
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

2026.07.14.
2

Heti megjelenések | 2026 #29

2026.07.14.
2

The Alters: Last Variable DLC

2026.07.13.
6