Bezár a Bluepoint Games, sikeres rajtott vett a Nioh 3 – ez történt csütörtökön

Bezár a Bluepoint Games, sikeres rajtott vett a Nioh 3 – ez történt csütörtökön

dragCsető Zsolt2026.02.20. 08:00

Bezár a Bluepoint Games. A Sony a PS5-ös Demon's Souls remake megjelenését követően vásárolta fel a stúdiót, akiknek azóta nem volt önálló outputjuk: előbb a God of War Ragnarok fejlesztésében segédkeztek, majd állítólag egy live-service God of War-játékon dolgoztak, melyet 2025-ben lelőttek. A Sony Interactive Entertainment feje, Hermen Hulst belső e-mailben jelentette be, hogy – iparági nehézségekre hivatkozva – szélnek eresztik a csapatot.

Bezár a Midsummer Studios. A Civilization, XCOM és The Sims veteránokból verbuválódott stúdiót 2024-ben hozták létre, Jake Solomon társalapító és kreatív direktor azonban most bejelentette, hogy idejekorán kénytelenek lehúzni a rolót. Egy Burbank című életszimulátoron dolgoztak, melyet a The Truman Show ihletett – ebből osztottak meg velünk búcsú gyanánt egy pre-alpha bemutatót.

Egymillió felett a Nioh 3. A Koei Tecmo és a Team Ninja bejelentették, hogy a frissen megjelent harmadik rész eladásai átlépték az egymilliós határt, méghozzá gyorsabban, mint korábban bármelyik epizódnál. Összességében pedig ezzel már 10 millió felett jár a széria.

Gameplay áttekintőn az Aphelion. A Don't Nod sci-fi akció-kalandjáról először láthatunk játékmenet-bemutatót, így kapunk némi betekintést arról, mi vár ránk az idegen bolygón. Bejelentették azt is, hogy a játék tavasszal érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Seriesre.

Készül a The Caribou Trail. Az Unreliable Narrators (Two Falls) csapata leleplezte új kalandjátékát, mely az első világháború kellős közepébe hajít bennünket, három katona kapcsolatára és a túlélésre fókuszálva a harc helyett. PC-re és PS5-re érkezik valamikor az idei év folyamán.

Early Access rajtot vesz a Slay the Spire 2. A nagy sikerű roguelike deckbuilder folytatása első körben korai hozzáférésben lesz elérhető, most pedig már azt is tudni, hogy mikortól: március 5-től vethetjük rá magunkat a Steamen.

Megvan a Grime II premier-időpontja. A Clover Bite metroidvaniája idén folytatásat kap, aminek most bejelentették a megjelenési dátumát: március 31-én számíthatunk rá PC-n.

Megjelenési dátumot kapott a Gecko Gods. A gyíkos logikai platformer friss előzeteséből kiderül, hogy április 16-ra tűzték ki a premiert PC-n, PS5-ön és Switch-en.

Új előzetesen a MOUSE: P.I. For Hire. A fekete-fehér éra rajfilmjeiből merítő FPS továbbra is készül, és már nincs is messze, hiszen március 19-én jelenik meg PC-re, PS5-re, Xbox Seriesre és Switch 2-re – az új trailer a Robo-Betty elleni bossharcból nyújt ízelítőt.

Érkezik a The Shore: Enhanced Edition. A lovecrafti tematikájú horrorjáték öt éve jelent meg PC-re, most pedig bejelentették, hogy idén érkeznek a PS5 és Xbox Series verziók.

Megvan a Voidling Bound megjelenési dátuma. A szörnynevelős akció-RPG a Steamen egy új demót kapott, ezzel párhuzamosan pedig bejelentették, hogy június 9-én számíthatunk rá – a PS5, Xbox Series és Switch 2 verziók valamikor később érkeznek.

Jövő hónapban jön a GRIDbeat! Hogy milyen egy dungeon crawler és egy ritmusjáték keveréke? A választ a Ridiculous Games alkotása adja meg hamarosan, amely március 26-án fog megjelenni PC-re és Switch-re, derül ki az új trailerből.

Early Accessben debütál a Fallen Tear: The Ascension. A kézzel rajzolt metroidvania első körben korai hozzáférésben lesz elérhető a Steamen, méghozzá március 17-től, de a végleges változatból konzolos verziókra is számíthatunk majd, jelentette be a fejlesztő Winter Crew.

MÉG TÖBB INDIE

A nap folyamán volt egy Indie Fan Fest bemutató is, ahol – a fentiek mellett – az alábbi játékok kaptak reflektorfényt:

(a trailer linkeket frissítjük, amint mind elérhetővé válnak – addig is lent visszanézhető a teljes adás)

  • Airframe Ultra
  • Among the Trolls
  • Atmosfar
  • Australia Did It
  • Awaysis
  • Box Knight
  • Call of the Elder Gods
  • Cleaning Up!
  • Coffee Talk Tokyo
  • Candlewood
  • DenshAttack
  • Dungeon of Dusk
  • Esports Manager 2026
  • Ex Sanguis
  • Fightlife Vanguard
  • Fishbowl
  • Froggy Hates Snow
  • Grim Trials
  • Gunboat God
  • Hidden Around the World
  • Hordes of Fate: A Hand of Fate Adventure
  • inKonbini
  • Let's Build a Dungeon
  • Mexican Ninja
  • Moomintroll
  • Nocturnal II
  • Nutmeg
  • Order Automatica
  • Planet of Lana II: Children of the Leaf
  • Pro Jank Footy
  • Psycho Finger
  • Raccoin
  • Rainbow Legends
  • Regret
  • Retail Hell
  • Romestead
  • Shanty Town
  • Soul Quest
  • Train Jumble
  • Vultures: Scavengers of Death
  • Wax Heads
  • Wild Tactics
  • Truckful
  • Luna Abyss
  • Collector's Cove
  • Curse of Resthaven

to a T

8 órája

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
16

Hollowbody - a konzolos változatok

2 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
7

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

4 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

5 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

6 napja
64

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

7 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

8 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

8 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

9 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1