Keleti oldalról - ez történt pénteken

Keleti oldalról - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2025.11.22. 08:00

Új traileren a Code Vein II. A Bandai Namco belsős soulslike-ja új kedvcsinálóval jelentkezett, mely ismét a játék egyik karakterére helyezi a hangsúlyt, ezúttal Josee Anjou-t ismerhetjük meg közelebbről a január 30-án PC-re, PS5-re és Xbox sEries-re esedékes megjelenés előtt.

Demót kapott az Onimusha 2: Samurai’s Destiny. A Capcom még tavasszal hozta el a széria 2022-es felvonásának újrahangszerelt változatát, arra azonban mostanáig vártak, hogy próbakört is elérhetővé tegyenek belőle. A demó minden platformon, így PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Switch-en is kipróbálható, azonban a benne elért előrehaladás nem folytatható a teljes változatban.

Bemutatkozott a Varsapura. A miHoYo a tervek szerint nem áll az új fejlesztésekkel, a Genshin Impact, Honkai: Star Rail és Zenless Zone Zero hrámas után újabb RPG-n dolgoznak, ráadásul ezt is nyílt világba ültetik. A munkálatok még korai fázisban tartanak, így sem a platformok listája, sem az esetleges megjelenés nem ismert, sőt, a csapat még új fejlesztők csatlakozását is várja.

Bővül a PUBG széria. A PUBG Studios lerántotta a leplet a sorozat következő mellékvágányáról, a Black Budget az extraction shooter műfajba is elhozná az ismerős franchise-t. Bár a megjelenés egyelőre ismeretlen, decemberben rögtön két zárt alfatesztet is rendeznek (előbbi dec 12-14, utóbbi dec 19-21 között), így a szerencsések záros határidőn belül ízelítőt kaphatnak a PC-re készülő alkotásból.

Hatmillió fölött a Street Fighter 6. A Capcom újab eladási adatokkal szolgált a széria legújabb darabjáról, kiderült, hogy a szeptember 30 óta eltelt közel 2 hónapban 300 ezer példányban talált gazdára, ezzel pedig az összeladások átlépték a hatmilliós határt.

Színre lépett a Morkull Ascend to the Gods. A Disaster Games lerántotta a leplet a Morkull Ragast’s Rage folytatásáról, mely az elődhöz hasonló 2D akciót ígér PC-n, PS5-ön, Xbox Series-en és Switch-en. Megjelenési dátum még nincs, valamikor 2026-ban érkezik.

to a T

5 órája

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
16

Hollowbody - a konzolos változatok

2 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
7

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

4 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

5 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

6 napja
64

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

7 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

7 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

8 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

9 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1