[Friss] Komoly bajban a Starbreeze

Komoly bajban a Starbreeze

ne5hVáradi Dániel2019.05.14. 14:40

Meglehetősen nehéz helyzetben van a svéd Starbreeze csapata. A legfrisebb jelentések szerint a stúdió pénzügyi tartalékai elfogytak és nincs megfelelő fedezete, hogy még egy évig üzemeljenek.

"A cég jelenleg híján van megfelelően biztosított alapoknak, hogy a következő 12 hónapban is működni tudjon. Ha nem érkezik további tőke, az év közepére fizetési képtelenség várható" - olvasható a friss közleményben.

"A fő feladatom, hogy biztosítsam a cég jövőbeli működésének finanszírozását. Amint a támogatás biztosított, képesek leszünk előre tekinteni és egy részletesebb stratégiát bemutatni a jövőre nézve" - tette hozzá Mikael Nermark, a Starbreeze igazgatója.

[Friss] Úgy tűnik, az első mentőöv hamar megérkezett. A Rockstar nemrég bejelentette be, hogy felvásárolta a Starbreeze többségi részesedését az indiai Dhruva Interactive-nál. A Starbreeze korábban 7 millió dollár és 1,5 millió dollár értékű részvény ellenében lett többségi tulajdonos a fejlesztőstúdiónál. A Rockstar ezt a tulajdont váltotta meg 7,9 millió dollár értékben. Azt egyelőre nem tudni, ez a tőkeinjekció meddig lesz elég a Starbreeze számára.

Bunyóval indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: Marvel Tokon: Fighting Souls, Tekken 8, Virtua Fighter Crossroads, Fatal Fury: City of the Wolves.

3 órája
1

Heti megjelenések | 2026 #27

13 órája

Magic Realms - Varázsbirodalmak

Van az a típusú könyv, amelyet nem annyira olvas az ember, mint inkább magába szippant. Az olvasó a könyvet, a könyv az olvasót – aztán egy idő után már senki sem tudja biztosan, ki lapoz kit. A Magic Realms: Varázsbirodalmak – A Fighting Fantasy képi világa pontosan ilyen.

1 napja

Vakondok 6 - támogasd te is!

3 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

3 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

4 napja
2

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

4 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

4 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

5 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

5 napja
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

6 napja
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

7 napja
57

Control: Resonant - randevú a Remedy-vel

A Remedy Entertainment jóvoltából Varsóba utaztunk kipróbálni az ősszel érkező Control: Resonantot, és a bő kétórás próbakör során nem csak a Summer Game Fest-en bemutatott demót játszottuk végig, hanem egy nagyobbat előre ugorva betekintést kaptunk az egyik manhattani zónába is, majd egy észveszejtően jó sztori küldetéssel zártunk.

7 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #26

8 napja
2

Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változat

8 napja
4

Diszkópunk kalandok, élőholt franciák és az elmaradhatatlan Cthulhu - Steam Next Fest 2026. június

Június 15-én elrajtolt a nyári Steam Next Fest, melynek keretein belül számtalan izgalmas demó került fel a Valve digitális áruházába. Lássuk hát, ezek közül melyeket érdemes feltétlen kipróbálni!

9 napja
2

Elhunyt a Doom zeneszerzője – Ez történt pénteken

Továbbá: Silver Pines, Meccha Chameleon, Onimusha: Way of the Sword és SHINOBI: Art of Vengeance

2026.06.20.
8

Gobliiins Collection

2026.06.19.
7

Végre magyarul is megjelenik a Bloodborne képregény

2026.06.19.
7

GTA 6 borító-leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Persona 4 Revival, The Grinch 2: Saving Christmas, Gecko Gods.

2026.06.19.
1