GeneraL_XTX2008.06.16. 17:36

EndWar Béta első benyomások

A mai naptól indult be a Tom Clancy's EndWar x360-as zárt bétatesztje. A nem kevés 2.6gigát nyomó demó letöltése után azonmód belevetettem magam az online csatározásokba, mivel már nagyon kíváncsi voltam rá, mit hoztak össze az Ubisoft Shanghai-nál.

Aki még nem tudná az EndWar az első RTS,ami szinte teljes mértékben kihasználja a hangirányításban rejlő lehetőségeket.Nem csak ebben újít,lesz még itt folyamatosan változó online világtérkép(MMORTS :D ),és az irányítható egységek számát is 6db-ban maximalizálták. De kétségkívül a legnagyobb innováció a hangirányítás, és én is inkább ennek működésére fókuszálok, lássuk hogy sikerült mindezt kivitelezni. (előre elárulom hogy nagyon is jól,de azért még van mit rajta finomítani,javítani)

A béta egy tutoriallal kezd,ahol begyakorolhatjuk a parancsok kiadását.Ez addig nem enged tovább,amíg kb 10 értelmes parancsot ki nem tudunk nyögni, százalékos értékkel méri teljesítményünket, és a nem beazonosítható parancsok ezen az értéken bizony csökkentenek.

Amint túljutottunk a nehezén, a menüben találjuk magunkat ahol kapásból nyomhatunk is rá a Theather of War menüpontra ez alatt lapul ugyanis a multiplayer része a játéknak.Itt megjegyezném, hogy nagy hiba, hogy nincs lehetőség offline tolni a pályákat, így az első kísérletezgetések az irányítással az éles online küzdelemben nehezen kivitelezhetők:(

Ezután kiválasztjuk az általunk prefarált frakciót(Amerika,Oroszország,és Európa) és azon belül is a harccsoportunkat amikből elég sok van, és a hederő összetételében különböznek.(pl amíg az egyik csapat a légierőben erősebb addig a másik a gyalogságban míg a harmadik a páncélosokban, és a csapatok ehhez kapcsolódó bónuszokat is kapnak)

Az egységek külön-külön fejleszthetők a kapott tapasztalati pontok elköltésével.

Ezután a világtérképen találjuk magunkat, amin a bétában jelenleg 3db ütközet elérhető ,és mutatja,hogy jeleneleg melyik frakció áll az adott területen nyerésben.Ez az érték a frakciók közötti nyert/vesztett meccsek arányát mutatja.

A világtérkép kidolgozása sajna elég puritán, ráfért volna még pár designelem és animáció, remélem ezt a teljesben kicsinosítják.

Na lássuk magát a játékmenetet: az előzetesekkel ellentétben azért a kontrollert nem rakhatjuk le a kezünkből mert azzal forgatjuk a kamerát és a hangparancsokat is az RT lenyomása után adhatjuk ki. Aki nem tud túl jól angolul az se féljen, a képernyőn kilistázzák az összes elérhető parancsot nekünk csak fel kell olvasni a kiválasztottat. A parancsok három főbb elemből álllnak: "ki,mit,mivel" Pl: Unit 1="ki" Move To="mit" Hostile 2="mivel".

Az egységeket csak bizonyos Waypoint-okhoz küldhetjuk amik lehetnek ellenséges alkulatok,a térképen megjelölt fontosabb területek,épületek.Nagyon sok fajta parancs kiadható kérhetünk támogatást,telepíthetjük a tüzérséget, támadhatunk,visszavolnulhatunk,csapatokat összevonhatunk, kérhetjük az egység kameráját egyszóval van itt minden mi szem szájnak ingere:D

Az egységek kijelölésénél is megkapunk minden lehetőséget, kijelölhetjuk csak az egyes csoportot,csak a gyalogságot,csak a tüzérséget de akár az összes egységünket is.

A hangfelismerő szoftver nagyon jól üzemel, az esetek 90%-ában tökéletesen felismeri a kiadott parancsot(még az én tökéletesnek messze nem nevezhető kiejtésemmel is) és azt gondolkodási idő nélkül végre is hajtja. A fennmaradt 10%-ban viszont vannak gondok, pár szót, számot hajlamos összekeverni egymással illetve nem felismerni. Pl nálam a kettes számot "two" elég nehezen akarja felismerni általában mindig a négyessel keveri össze és ez gyakran előfordul az elnevezésekkel is(alpha,bravo stb).

Ez néha azt jelenti,hogy megbénül az irányítás, és ez egy csata kellős közepén igen kellemetlen lehet,de szerencsére ilyenkor kéznél van a kontroller amivel szinte ugyanolyan könnyen végrehajthatók a parancsok.

Ha kijavítják ezeket a kisebb hibákat, nagyon élvezetes lesz ezt a játékot játszani az egyszer biztos, nekem jelen helyzetében is iszonyatosan tetszik és örülök hogy végre valaki mert újítani ezen a sekélyes RTS piacon,(nem is egy fronton) és hogy főleg ezt konzolon teszik, ahol korántsem népszerű ez a stílus még.

Viszont amivel korántse vagyok megelégedve az a grafika.Sajna egy kb 1-1.5 éves PC-s startégia színvonalát hozza elég kis felbontású textúrákkal, csúnyácska egységekkel, egysíkú színvilágú pályákkal,csúnya épületekkel.

Bár ezen is javíthatnak még a srácok és a single kampány lehet hogy jóval szebb lesz és a multi le van butítva, de valahogy úgy érzem ez lesz a teljes verzió egyik legnagyobb gyenge pontja:(

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==