RedBoyforCE2008.06.02. 15:25

Kis történelemóra zenei indulásomról...

Itt van egy rész, amit úgy gondolok, hogy érdemes tudni a zenéimről...

Az egész zenei pályafutásom 1998-ban kezdődött, amikor is különös oknál fogva mindenáron zongorázni akartam. Úgy képzeltem el a jövőmet, mint amerikai bárokban játszó zongorista, aki dögös énekesnő partnere mellé adja a zenei kíséretet. Nagy nehézségek és igérgetések árán sikerült szüleimet rávennem arra, hogy vegyenek nekem egy Casio szintetizátort, és mivel látták komoly eltökéltségemet, be is irattak egy zongoraisolába, ahol majd "amcsi királycsávót" faragnak belőlem (gondoltam én marha :-) ). Az idő múlásával (úgy két év múlva) kezdett világossá válni számomra, hogy én nem ilyen lovat akartam, és elkezdtem nem a zongoraórákra járni, hanem mindinkább mellé. Nem állt rá a jazz-re és rock'n roll-ra áhítozó fülem Mozartra, egy rakás számomra ismeretlen orosz szerző műveire, szóval összességében a komolyzenére, és mindinkább utálni kezdtem magam hogy "miért is kellett nekem ebbe belefognom...". A vége a dolognak az lett, hogy minimális kottaismerettel, és szolfézstudással tulajdonképp otthagytam a zeneiskolát.

Viszont még mindig bennem volt az alkotás és virtuozitás iránti vágy, amit sehogysem tudtam kiélni. Ekkor fordultam a modern technika felé, és kezdtem el olvasni néhány számítástechnikai havilapot. Ezek egyikének hasábjain akadtam rá az életemet megváltoztató programra, a Total eJay-re, ami egy szikrányi reményt jelentett számomra. Lehetőségek széles tárházát kínálta: Dance, Techno, Drum'nBass, Hip-Hop stílusban lehetett alkotni benne. A lényeg tulajdonképpen abban áll, hogy adott ritmus és dallam alapokat lehet egymás mellé pakolgatni sorrendben és azt a program egymás után lejátsza. Lehet mondani, hogy ez nem is zeneszerzés, csak ökörködés (valahol igaz is) de nekem akkor és sokszor ma is kielégülést okozott. A programmal történő rövid ismerkedés után meg is született az Impression(2001-2002) c."albumom". (én elneveztem így, megjelenni nem jelent meg...)

Röviddel az Imression után megpróbáltam szárnyakat bontani a Hip-Hop stílus irányába is. Ennek a Hip-Hop Majestic(2003) c. albumom (bár a számok mennyiségét tekintve inkább maxi) lett az eredménye, ami inkább kicsit gondolkodtató számokat szült.

Eltelt egy év, és a Total eJay-ben rejlő lehetőségek nagy részét sikerült kiaknáznom, így valami újdonságra vágytam. Bőszen el is kezdtem keresgélni egy frissebb verzió után, hátha találok valami újat. Ekkor akadtam rá a Techno eJay 4-re . Ezeket használtam a Technomage(2004), a Dance Fever(2005) és a 9AMP (2006) albumok elklészítésére. Némely számomhoz használtam egy pár (4db), plusz hanganyagokat tartalmazó CD-t is.

2005-ben egy eJay Contest keretében neveztem 2 számommal is, és a 350 fős jelentkezőkből a zsűriben 23. helyet értem el... Ennek az eredménye egy igéret lett, amelyben a következő generációs eJay-be bekerülnek majd a zenéim... Vártam az új release-t, de újabb Techno eJay-ről nem hallottam... Mindegy, nekem nagy elismerést jelentett ez.

Ma már nem "szerzek" így zenét, egyre inkább gondolkodom azon, hogy visszatérek a zongora mellé, és valami normális helyen az én igényeimnek megfelelő stílusú zenét kezdek el tanulni.

De ez még a jövő "zenéje"...

Maradok tisztelettel: RedBoyforCE

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==