casper0072008.05.19. 21:27

Resident Evil 5 - Előzetes!

A Capcom híres horror-túlélő sorozata, a Resident Evil már-már kultikus jelleggel bír. Feledhetetlen hangulatot varázsolt a szobánkba, a borzongás, a félelem, a túlélési ösztön, és úgy magában az egész horror műfaj új értelmet nyert. A lőszer és az életerőtöltő isteni ajándéknak bizonyult, de ritka is volt, mint a fehér holló, így kétszer is meg kellett gondolnunk, kire, mire pazaroljuk kínkeservesen összegyűjtött muníciónkat. A mentési helyek közötti távolság pedig kellő zombi- és mutánstömegeket ígért a játékosnak. Eme fantasztikus hangulatot érezhetjük majd át újra szobáinkban, mikor végre-valahára megjelenik a legendás sorozat ötödik tagja, még ha egy kicsit más köntösben is.

A játékból ugyan még kevésnek mondható információ érkezett, s a Capcom nem igyekszik megnyitni az információkat elzáró csapot, így be kell érnünk azzal a kevés, de biztató ígérettel, amit majd a játékban láthatunk élőben, vérbő akció közepette. Sajnos pontos megjelenési dátumról még nem esett szó, a játék valószínűleg 2009 elején kerülhet a boltokba, s a sorozat történelmében először az új epizód nem PlayStation exkluzív címként kerül terítékre, hiszen a PS3 mellett egy időben érkezik a stuff Xbox 360 rendszerre is.

Mint már említettem, a játék új köntöst húz magára, s ennek megfelelően a helyszín is változik. Eddig kísérteties kastélyokban, ködös falvakban bolyonghattunk, ezúttal azonban a napos Afrika varázslatos világában kell tevékenykednünk. Az eddig látott videók és képek alapján igazi "fekete kontinens" hangulatot kapunk, a kis kunyhók, a poros földút, a szélben lengedező pálmafák, a kezdetleges villanypóznák, mind-mind a megfelelő helyen vannak, a pálya felépítése bíztató, így előre megutalok egy piros pontot a designer csapatnak. Az eredeti részekben a T-vírus "áldásos" hatása következtében változtak szerencsétlen emberek agyatlan zombikká, míg a negyedik részben már a Las Plagas nevű, alattomos élőlény jelent meg, mely a gazdatestben lassan, de biztosan növekszik, s képes irányítani azt a testet, amelybe befészkelte magát. A megfertőzött emberek természetesen viselkedésükben hajaznak a zombikra, mégsem változnak át. Az agyatlan zombikkal ellentétben a Las Plagas áldozatai intelligensek, képesek kommunikálni, s több fizikai tulajdonságuk is megnő, így erejük, sebességük. A trailerekben megfigyelhettük, hogy a fertőzött emberek szemei véresen izzottak, amely a Las Plagas által okozott egyik jellemző tünet. Ne lepődjön meg senki, ha majd egy egész csapatnyi fertőzött támad majd rá, amely bizony nem lesz egyedülálló eset. Rosszakaróink bizony nem általlanak tömegesen az életünkre törni, eközben pedig minden kezük ügyébe kerülő dolgot felhasználnak majd ellenünk: kapát, ásót, kést, botot, bármit! Így nem lesz könnyű dolga a revolverrel felszerelt játékosnak, ha ki akar törni a zombik tömegéből. A harcrendszer is fejlődésen esik át, így egy-egy akrobatikus mozdulattal kitérhetünk a támadóink, vagy az általuk eldobott tárgyak elől. A fegyverek terén sem lesz okunk panaszkodni, eddigi infok alapján kezünkbe kaphatjuk majd a Colt 1911-t, a SPAS 12 vadászpuskát, a legendásan erős FN SCAR-t, de az elmaradhatatlan vadászkés is megjelenik majd. A Capcom ígéretei szerint fegyvereinket fejleszthetjük, kombinálhatjuk is, így a változatosság garantált. Persze az egyik legfontosabb elem a fény lesz, a Las Plagas által irányított emberek ugyanis érthetően nem kedvelik a fényt, bár a videóban nem szégyellték megmutatni "szépséges" testüket a tűző napon. Mindazonáltal többször lesz lehetőségünk zseblámpát használni, mellyel riogathatjuk majd elleneinket.

Végül kitérnék a történetre is. Hősünk az a Chris Redfield lesz, akiről legutoljára tíz éve hallottunk az Umbrella Corporation kapcsán kirobbant háborúban. Most egy legális szervezet tagjaként utazik Afrikába, hogy fényt derítsen a titokzatos megbetegedésekre. A Capcom szerint több korábban elvarratlanul maradt szál is lezárásra kerül, sőt, több régi karakter is feltűnik. Bárhogy is legyen, a sorozatot sosem története miatt szerettük, hanem páratlan hangulata miatt. Várjuk szeretettel!

**Infobox:

Fejlesztő: Capcom

Kiadó: Capcom

Műfaj: túlélő horror

Platform: Xbox 360, PlayStation 3

Megjelenés: Q1 2009

Várakozási faktor: **

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==