Grand Theft Auto IV - Teszt!

Senkinek sem kell bemutatnom a sorozatot, de a rend kedvéért mégis megteszem. Az 1997-ben megjelent első rész óta adott a téma, egy bűnözőt kell terelgetnünk, különböző nagykutyáknak kell különböző feladatokat elvégeznünk, hogy aztán temérdek pénzt összegyűjtve, számos barátot és ellenséget szerezve, a ranglétrát megmászva átvegyük a hatalmat. A játék igazi varászát a szabadság adja, egy hatalmas városban csatangolhatunk, a küldetéseket több úton is végrehajthatjuk, a sztori mellett órák egész áradatát vehetik el a különböző mellékküldetések, mint utcai versenyek, boltrablások, gyűjtögetések, járgányok beszerzése és leszállítása. Jómagam végigkövettem a sorozat egész életét, az összes játékot kijátszottam, teljesítve minden feladatot, a maximumra feltornázva minden statisztikát, több száz órát beleölve a játékba, de könnyen meglehet, hogy már elértem a mágikus ezer óra tiszta játékidőt is. Ezt a mennyiséget pedig a GTA IV még tovább fogja tornázni.

Kezdjük a sztorival, mert hát ilyen is van, és nem is akármilyen. A készítők nagy gondot fordítottak arra, hogy a játékos úgy érezze, egy igazi gengszterfilmbe csöppent. Hősünk Niko Bellic, egy orosz bevándorló, aki unokatestvére, Roman hívására érkezett a városba a jobb élet reményében. A menthetetlenül szerencsétlen és tenyérbe mászó, ugyanakkor szerethető Roman fűt-fát ígér Niko-nak, igazából azonban alantasabb célok vezérlik, kuzinjától remél segítséget. Érthető is Niko megdöbbenése, amikor szembesül új otthonával, egy lepukkant kis lakással, és megtudja, hogy Roman egy helyi kis taxiscég vezetője. Nem szép kilátások, viszont ahogy a GTA epizódokban lenni szokott, a hős akarva-akaratlanul elsüllyed az alvilágban, a nagykutyák kedvenc játékszere lesz. Persze először kisebb küldetéseket kell teljesítenünk: néhány fuvar, mentsük ki Romant néhány rosszfiú karma közül, lopjunk egy autót, stb. Ezzel párhuzamban a pénztárcánk is csak kis mértékben fog duzzadni, később azonban, ahogy egyre befolyásosabb emberekkel ismerkedünk meg, úgy fog növekedni a fizetés is. A játékos már megszokhatta, hogy az első missziók egyben az oktató részt is jelentik, ezekben tanuljuk ki az irányítás csínját-bínját. Először csak autót vezetünk, és beállíthatjuk a rádióállomást, később sprintelünk, kerítést mászunk, verekedünk, ruhát vásárlunk magunknak, randira viszünk egy szemrevaló hölgyet. És nem fogjuk azt mondani, hogy csak legyen már vége, mert annyira magába szippant a játék, hogy a kezdeti lépések is mennyei szórakozást nyújtanak majd. A játék elején a legtöbben nem is a missziókkal foglalkoznak, csak egyszerűen sétálnak a városban (nem futnak), kocsikáznak (a közlekedési szabályokat betartva), percekig álldogálnak egy-egy épület előtt, és csak a szájukat tátják. Az új Liberty City tökéletes. A készítők annyira belementek a részletekbe, hogy az már egyenesen félelmetes. Minden a lehető legjobb helyen van, a kartondobozok az üzletek előtt, a telefonfülkék, a buszmegállók, az újságkötegek a házak előtt, a kukák, minden! A város él és lélegzik, korábban egy picit az az érzésünk lehetett, hogy mi vagyunk az egyetlen normális élőlény a városban, nos, ezúttal máshogy alakultak a dolgok.

Minden egy alapos ráncfelvarráson esett át. A járókelők már nem hasonlítanak egymásra, nem fogunk hármas ikreket látni minden sarkon, ami annak idején egy picit rombolta is az élményt. Persze itt sincs ezernyi NPC, mégsem fogjuk ugyanazt a járókelőt kétszer meglátni öt-tíz percen belül. Az emberek sokkal élethűben viselkednek, nem úgy, mint korábban, ahol a céltalan bolyongás adatott meg nekik. Sokan zenét hallgatnak útközben, rágcsálnivalót ropogtatnak, rágyújtanak, beszélgetnek (ami nagyon jó, angolul tudóknak érdemes figyelniük), taxit hívnak, vásárolnak. A különböző eseményekre is sokkal realisztikusabban reagálnak. Ha pl. egy hatalmas gépfegyverrel kisétálunk az útra, akkor bizony nem szívesen lesznek a közelünkben, egy lövés tán sikoltozva rebbennek szét, egyesek még a rendőrséget is értesíthetik. Ha valakit kirángatunk a kocsiból, nem néz tétlenül, hanem megpróbálja visszaszerezni jogos tulajdonát, akár úgy is, hogy a kilincsbe kapaszkodik. Több kis közjátéknak is a részesei lehetünk. Az egyik kedvenc élményem volt, mikor még a játék elején egy kis pénzt adtam egy kéregető koldusnak, de mivel még nagyon sovány volt a tárcám, gyorsan kezelésbe vettem a fickót, és visszavettem a zsetont. Igen ám, de barátja rögtön a nyomomba eredt, így egy rövid menekülés következett, ami már önmagában nagyon szórakoztató volt: kukákat kerülgettünk, kerítést másztunk, végül kiértem az útra, ahol megláttam egy járőrkocsit. Hirtelen ötlettől vezérelve megvártam, hogy üldözőm egy alapos pofont osszon ki nekem, és nem kellett csalódnom. A rendőrök azonnal kipattantak a kocsiból, és letartóztatták szegény koldust, beültették a kocsiba és elszállították az őrsre. Ilyen, és ehhez hasonló apró dolgok teszik az egész várost hihetetlenül realisztikussá. Nagy öröm azt látni, hogy az emberek különböző módokon reagálnak az őket érő eseményekre, egy dugó alkalmával dühösen dudálnak, ha esik, előveszik ernyőiket vagy újságot tartva a fejük felé szaladnak a legközelebbi fedett hely felé. Szemtanúja voltam, hogy egy zsebtolvaj kétségbeesetten menekült egy rendőr elől, bár félelemre nem volt semmi oka, mivel szegény kopó legalább egy mázsát nyomott, s nem volt az a futóalkat. Hamar ki is fulladt. És még sorolhatnám estig a tapasztalataimat, amelyek megerősítették, hogy a mesterséges intelligencia igencsak nagy fejlődést mutat. A város összetettsége is nagyon részletes, sok épületbe mehetünk be, a házak már nem csak két dimenziós sémák, minden egy igazi nagyváros képét mutatja. Úton-útfélen megláthatunk egy építkezést, vagy útépítést, ahol a munkások ásnak és helyezik el a megfelelő csöveket. A parkokban a pihenni vágyók újságot olvasnak, sétálgatnak, hot-dogot vásárolnak. Nagyon jó, hogy erős szélben újságok repülnek össze-vissza, reggelente a felkelő nap sugarai eszméletlenül hangulatos képet adnak Liberty City-nek, a rendőrök járőröznek, az úton fel-felcsörögnek a mobilok, néha betörik egy ablak, koccan két kocsi, felhallatszik egy sziréna, az utasok felszállnak a buszra. Az utcákat járva sok-sok reklámtáblát láthatunk, bemehetünk a nyilvános WC-be, tanulmányozhatjuk a menetrendeket, figyelhetjük, amint a többiek kosaraznak. Részletek über alles!

A küldetések is sokat fejlődtek. Persze itt is a "Menj A pontba, és intézd el, beszélj B-vel" szituáció dominál, de annyira sokszínűek, hogy ez sosem fogja a szemünket bökni. Egyszer egy Blist-át kellett ellopnom, ehhez igénybe kellett vennem a magasvasutat, beszélnem a kocsi tulajával, majd miután sikertelen volt a beszélgetés, beugrottam a kocsiba, és miután levakartam a kilincsbe kapaszkodó fickót, leráztam a nyomomba eredő másikat, hogy aztán leparkoljam a járgányt egy garázsban. A küldetésekben olyan kis dolgokat jelenítenek meg a készítők, hogy tényleg azt érezzük, mintha egy igazi filmben lennénk. Egyszer egy fickót kellett elkapnom, és rögtön az üldözés elején egy vonat előtt kellett átugranom. Az adrenalin-löket rögtön megteremtette az alaphangulatot. Erre rátesz egy lapáttal a karakterek jelleme. Olyan emberiek, mint még soha. Mindenkinek megvannak a nézetei, érzelmei, viccei, szokásai, egy idő után ragaszkodunk hozzájuk, nem csak azt fogjuk érezni, hogy egy adat mozog mellettünk, hanem vigyázunk rájuk, beszélgetünk velük, elmegyünk velük szórakozni, egyszóval megszeretjük őket. És természetesen ez igaz az egyszeri lakosokra is. Egyszer véletlenül elütöttem egy gyalogost, és látva, milyen szánalomra méltóan vonszolja magát a járda felé, kihívtam hozzá a mentőket. Emlékszem, a Vice City-ben szinte szenvtelenül lőttem le Lance-t, itt pedig már egy egyszerű célpontot sem volt szívem lelökni a ház tetejéről, inkább megmentettem. Niko karaktere is elképesztően összetett, nem könyörtelen gyilkos és bűnöző, hanem egy katona, néhány rossz döntéssel, aki egyszerűen csak túl akar élni. Nem illik hozzá, hogy egyszerűen elüssön egy embert, vagy fejbe lőjön egy kéregető koldust, de ha élete veszélybe kerül, bizony keményen harcba száll. És külön megemlíteném, hogy a korábbi részekkel ellentétben itt nem leszünk a város urai, az alvilág urai kényük-kedvük szerint tologatnak minket a sakktáblán, van , aki a kegyeibe fogad, van, aki a halálunkat kívánja, de sosem kerülünk olyan pozícióba, hogy mi ítélkezzünk a nagyemberek fölött.

Mint korábban, itt is tengernyi lehetőség várja, hogy felfedezzük. Itt nem csak a mellékküldetésekről beszélek, amelyek bekerülnek a statisztikába, hanem olyan egyszerű dolgokról, mint a taxizás, hot-dog vásárlás, vagy a mobil használata. Mivel is kezdjem? Talán a legfontosabb elemmel, a kapcsolatokkal. Már nem elég, ha küldetéseinket teljesítjük, hanem szocializálódhatunk is. Ha egy karakter eléggé megkedvel minket, elmehetünk vele szórakozni: biliárd, bowling, darts, de be is rúghatunk, amely nem csak egy kiadós hányásban nyilvánul meg. Niko és ittas haverja ugyanis csetlenek-botlanak, könnyen eleshetnek, hogy aztán kukába, lámpaoszlopba kapaszkodva álljanak fel. Ez után jön a dolog sava-borsa, a komát ugyanis haza kell szállítani, amely hatodik érzéket kíván. Nem csak a kamera inog, de Niko mindig félrerántja a kormányt, ráadásul az éber járőrök is megnehezítik a dolgunkat. A minijátékok, mint a biliárd, nagyon szórakoztatóak, órákat el tudok velük szórakozni, s ha vesztésre állunk, partnerünk olyan idegesítő beszólásokkal jutalmaz minket, hogy még egyszer meg kell próbálnunk. Ha pedig egyedüli szórakozásra vágyunk, akkor ellátogathatunk egy internet-kávézóba. És kérem, az az internet! Elképesztően részletes, beszélgethetünk a társkereső oldalakon, csengőhangokat tölthetünk le mobilunkra, reklámokat nézegethetünk, stb., stb. A játék egy fontos eleme a mobilunk. Eme eszközzel beszélhetünk barátainkkal, nézhetjük meg az időt, vállalhatunk munkákat, hívhatjuk el barátnőnket randira, de beállíthatjuk a csengőhangot, kiválaszthatjuk, hogy rezegjen vagy csöngjön a mobil (jó pont, hogy rezgés esetén a kontroller is rezeg, plusz ha autóban csörgetnek meg minket, akkor a rádió berezonál). Valamint itt indíthatjuk el a multiplayer játékot és ha elbaltázunk egy küldetést, akkor egy SMS-t kapunk, amiben a program felajánlja az újrakezdést, így nem kell a fél várost újra bejárnunk. De még sorolhatom tovább. Ezúttal már taxit is hívhatunk, ha éppen nincs járgányok, és el kell jutnunk valahová. Ilyenkor a megfelelő gomb megnyomásával füttyenthetünk, majd beszállunk a taxiba és megadjuk az úti célt. A fuvar közben nézelődhetünk, megkérhetjük a sofőrt, hogy váltson rádióállomást, de egy gomb megnyomásával át is ugorhatjuk az utazást, bár én egyszer sem használtam, annyira gyönyörű a város, annyira jó nézelődni, és közben hallgatni a sofőr szövegét. Itt jegyzem meg, hogy még a közlekedési szabályokat is betartom, addig is nézelődhetek. Az utazásnak van még lehetősége, méghozzá a magasvasút. A szerelvény bizonyos időközönként beérkezik az adott állomásra, ha feszállunk, még nézetet is váltogathatunk, és a vasút lényegesen gyorsabb, mint a kocsi. A GPS rendszer is fontos tényező. Ha beszállunk egy kocsiba, és megkapjuk a célállomást vagy kiválasztjuk azt, akkor a program néhány másodpercen belül kiszámolja az opcionális útvonalat, amit nekünk csak követnünk kell. Ráadásul drágább kocsikban női, illetve férfihang vezérel minket. Visszatérnek az utcai versenyek, a gyűjtögetés is, amely szintén forradalmon esett át. Liberty utcáit járva 200 narancssárga aurával körülvett galambot kell levadásznunk, ami jóval realisztikusabb, mint a papagáj alakú bálvány, vagy a szerencsepatkó, ráadásul, ha egy galamb közelébe érünk, akkor hallhatjuk a turbékolását, amolyan segítségként. Természetesen visszatérnek a klasszikus járműves küldetések, mint a mentőzés, tűzoltás, bűnüldözés, de ha elkötünk egy járőrkocsit, betörhetünk az LCPD rendszerébe, ahol információkat szerezhetünk a bűnözőkről, és vérdíj fejében elkaphatjuk őket. És még ki tudja, hány lehetőség, easter egg vár arra, hogy a lelkes játékos felfedezze.

Ha már megemlítettem a rendőrséget, akkor elmondanám, hogy az üldözési rendszer is átalakult. Először is: a zsaruk nem fognak olyan apróságokért nekünk esni, mint egy koccanás, viszont ha fegyverrel a kezünkben mászkálunk az utcán, akkor bizony már gyanúsak leszünk nekik. Korábban két eshetőség volt, vagy megvertek, vagy lelőttek. Ezúttal már le is tartóztatnak, ránk fogják a fegyvereiket, itt pedig már rajtunk áll, hogy beadjuk a derekunkat, vagy testi épségünket kockáztatva megpróbálunk megszökni, de ebben az esetben számolnunk kell az utánunk küldött lövedékekkel. A csillagos rendszer itt is megmaradt, de ez kibővült egy körözési kerülettel is, mely kék-pirosan villog a térképen. Ez jelzi, hol keresnek minket a rendfenntartók, logikusan minél nagyobb a körözés, annál nagyobb az ellenőrzött terület. A feladatunk, hogy meglógjunk ebből a körzetből, és megvárjuk, míg a körözés elévül, de vigyázzunk, mert ha egy zsaru is észrevesz, ismét mi leszünk a körözési terület centrumában, és kezdhetjük az egészet előröl.

A tűzharcok korábban abból álltak, hogy szembeálltunk az ellenféllel, és egyszerűen lelőttük, itt azonban már jóval összetettebb az egész. Ellenfeleink fedezékbe bújnak, vigyáznak magukra, akár vaktában is lövöldözhetnek. Persze nekünk se kell félnünk, egy gombnyomással fedezékbe bújhatunk, hogy aztán kihajolva, vagy éppen vaktában lövöldözve intézzük el rosszakaróinkat. Akár át is ugorhatunk egyik fedezékből a másikba, hogy biztosabb helyről folytassuk a harcot. Ha éppen egy utca kellős közepén kerülne sor hadakozásra, célszerű keresztbe fordítani a kocsit, vagy beugrani egy nagyobb kuka mögé, a lényeg, hogy védve legyünk. A célzásnak két módja van, ha teljesen behúzzuk a ravaszt, akkor Niko automatikusan követni fogja a célba vett személyt, ha pedig félig húzzuk be a ravaszt, akkor saját magunk határozhatjuk meg a célzási irányt. Külön piros pont, hogy ha befogjuk az áldozatot, akkor a célkereszten belül nyomon követhetjük az életerejét. Persze nem csak fegyverekkel fogunk igazságot osztani, hanem a puszta öklünkkel is. Ez az opció is rengeteget fejlődött, igazi boxmeccseket rendezhetünk. Niko képes kétféle ütésre, rúgásra, különböző kombókra, melyek végén lefejeli ellenfelét, de blokkolhatja is az ütéseket. Mindez sokkal realisztikusabbá teszi a tűzpárbajokat, bár jobban is kell vigyáznunk, mert könnyebben fűbe is haraphatunk. Ilyenkor Niko látványos animáció keretei között esik a földre, miközben a képernyő szürkés árnyalatba vált, hogy aztán a legközelebbi kórházban kapjuk vissza az irányítást.

A járművel vezetése és külleme is fejlődött. Érezzük, hogy egy több száz kilós fémszerkezet dübörög alattunk, ha farolunk, az autó tehetetlenül sodródik ki, ha elütünk egy embert (vagy minket ütnek el), akkor nem terülünk el egyszerűen, hanem valósággal felszántjuk a betont, úgy, hogy az már nekünk fáj. Ha ugratunk, megfigyelhetjük a felfüggesztést, földet érünk, akkor erősen kell fognunk a kormányt. Már arra is lehetőségünk van, hogy fel-le kapcsoljuk a lámpát, illetve leállítsuk a motort, amiket az előző részekből igencsak hiányoltam. Vezetés alkalmával válogathatunk a kameranézetek között, viszont az alapbeállításnál a kamera nem az autót, hanem Niko-t követi, így a kocsi egy kicsit jobbra tolódik el. A menekülők, üldözők is sokkal jobban vezetnek, mint korábban, így nehezebb lesz utolérni, illetve lerázni őket. Volt, hogy egyetlen járőrautóval percekig szenvedtem. A választék terén sincs okunk panaszra, állítólag 200 különböző típus került a játékba, az autók és kamionok mellett vannak motorok, csónakok/hajók, helikopterek, a légi alkalmatosságokra azonban ritkán szállhatunk fel, lévén Niko nem varázsló, nem tud mindent elvezetni. Sokan hiányolták a repülőgépeket, bár több logikus oka is van, hogy kihagyták őket a játékból, mármint a vezetés szintjén. A szárazföldről ugyanis megfigyelhetjük a vasmadarakat, ez leginkább este hangulatos, amikor villog a piros jelzőlámpájuk.

A HUD immár egyszerű, de nagyszerű. A képernyő bal alsó sarkában helyet kap a szokásos kör alakú térkép, amelynek "kerete" jelzi az életünket, illetve golyóálló pajzsunk állapotát. A jobb felső sarokban láthatjuk fegyvereinket és a rendelkezésünkre álló pénzösszeget, de csak akkor, ha fegyvert váltunk, vagy vásárlunk valamit, ebben az esetben feltűnnek az információk néhány másodpercre. Illetve ha elővesszük a mobilunkat, az a jobb alsó sarokban tűnik fel. Természetesen az egyes kerületek, sőt utcák nevei is feltűnnek a képernyőn egy pillanat elejéig.

A hangok és zenék terén minden ok. Összesen tizenhat rádióállomás közül válogathatunk, melyek mind-mind különböző stílusú muzsikákat sugároznak. Van itt rap, metal, kommersz rock, talkshow, raggie, stb. Egyszóval mindenki megtalálja a maga kedvenc adóját. Ami pedig egyenesen ledöbbentett, hogy ha megtetszett egy szám, akkor egy telefonszám megadásával kapunk egy SMS-t, amelyben megtudhatjuk a szám címét és előadóját. A szinkronhangok ismét fenomenálisra sikeredtek, nagyban köszönhetjük a színészeknek, hogy teljes átéléssel követhetjük derék bevándorlónk kalandjait, de nem csak neki, hanem az összes karakternek jellegzetes beszédstílusa van. Egyeseknél olyan erős akcentus tapasztalható, hogy érdemes bekapcsolni a feliratokat is.

A játék technikai oldalát nézve meg kell említenünk a Euphoria nevű motort, mely egyfajta fizikai-intelligenciai szívként funkcionál. Ez készteti arra az embereket, hogy élethűen guruljanak le a lépcsőn, rongybaba módjára repüljenek el, ha egy járgány nagy sebességgel elcsapja őket, hogy Niko több tíz métert repüljön, ha száguldva nekirohan egy falnak vagy egy másik járműnek. Ez a motor a "felelős" a realisztikusság csúcsfokáért, s ezentúl számos játékban láthatjuk majd, mire is képes.

Bár hibái is vannak a játéknak, de ezeket nagyítóval kell keresnünk. Néha előfordulnak kisebb intelligenciai gondok, pl. egy gyalogos ahogy átment az utcán meg is fordul, vagy valaki beleakad egy objektumba de ezek ritkábbak, mint a fehér holló. Viszont gyakoribb a közlekedési hiba, miszerint a sofőrök türelmetlenek, így nem várják meg a zöld lámpát, sokszor hajtanak belénk, amikor pedig a hidakon kígyózik a sor a sorompó előtt, akkor nem egyszer fogy el úgy a türelmem, hogy az egyik kocsi a sorompó előtt nekimegy egy oszlopnak, és képes perceket egy helyben álldogálni. Bár még ezek a hibák is elhanyagolhatóak. Idegesítőbb viszont a pop-up, tehát a "textúrafelbukkanás", amely egy üldözés közben bizony kellemetlenül érheti a játékost, bár ennek van egy egyszerű orvoslási módja, mégpedig a telepítés. Mind a 360-as, mind a PS3-as verzió esetében telepíthetjük a játékot a HDD-re, mely gyorsabban olvassa a játékot, így elkerülhetjük ezt az idegesítő hibát, viszont most mit szóljanak a Xbox Arcade tulajok?

A sorozat történetében először már komoly multi partikat is nyomhatunk, méghozzá tetemes játékmód keretein belül. Van egyszerű deatmatch, de sokkal érdemesebb az összetettebb módokat kipróbálni, mint az egyes célszemélyek kiiktatása, járművek elkötése, csomagok leszállítása. Az első adatok szerint már az első napon milliónyi játékos játszott a GTA IV-el online, ami azt jelentheti, hogy a CoD 4 és a Halo 3 bizony nehéz helyzetbe kerül.

Zárszóként sok mindent mondhatnék, inkább megválaszolom a legfontosabb kérdéseket. Tényleg olyan jó lett, ahogy mondták? Igen, kétség kívül. Megérdemli a sok elismerést, a maximális pontszámokat? Bár hihetetlennek tűnik, megérdemli. Kultuszjáték lesz belőle, amelynek minden gamer polcán ott a helye? Igen, ott a helye, megéri a pénzét, hiszen tiszta játékideje felér egy szerepjátékával, ráadásul mindezt elképesztő minőségben kapjuk meg. Míg tavaly a Bioshock miatt tettem le a kalapom, 2008-ban a GTA IV miatt meg is eszem azt, ezt látni kell, ezt ki kell próbálni, ezzel játszani kell, nincs mese, a Rockstar valami olyasmit alkotott, mely minden stúdió számára példamutató lehet. Nem csak lehet, az.

10