olin2008.04.30. 21:14

Hosszú hét után meghalósan

Eltelt, tejóságosisten köszönöm, hogy eltelt. Nagyon nehéz és fárasztó volt, legszívesebben végigaludnám a négy napot.

Fetmennel még a múlt héten úgy döntöttünk, jobb lesz nekünk külön. Nincs időm párkapcsolatra ebben a stresszben, nem a legjobbat hozza ki egyik félből se. De azért örültem hogy megismerhettem, mert tényleg egy nagyszerű ember, és szerintem mindketten viszonylag pozitívan mentünk ki ebből a kapcsolatból, aminek nagyon örülök.

Sokszor elballagtam az elmúlt napok alatt, még több szerenád volt, és kivettem én is a részem a munkából, ami sajnos nagyon fárasztónak bizonyult - pihenésről alig volt szó, éjjelenként még Szolnokon is át kellett sétálnunk, mert 11kor ment az utolsó busz (na meg aztán én voltam a hülye, mert nem mentem az aktuális szórakozóhelyre IszunkBulizunkHányunk-at játszani). Szóval elég kevés alvásban volt részem, ma a vonaton is elpilledtem, még jó, hogy gyerekkori haver velem utazott és felköltött.

Majd alkalmasint 1-2 képet lövök a ballagásról, egyelőre a legpozitívabb dolgo benne, hogy láttam a Petrust, a legjobb barátnémat (ezt a címet már öt kerek éve hordozza :)))) ), akit egyébként csak évente 1x-2x láthatok kis időre. No meg hogy folyt be egy kisebb összeg nagyszülők révén, éppen ezért hirtelen felindulásból (és bonyolult szervezés után XD) vettem egy slim PS2-t silány 20k-ért :)

Aranoys kis dög, mindennel, amit az ember kérhet: memkártya, 2 kontroller, 2 eredeti játék, kábelek, stb. stb. és kitűnően működik. Most dolgozom (már kölcsönkért pénzekből) a játékok beszerzésén hozzá (aka Kingdom Hearts 1-2).

Hétfőtől lesz az érettségi, addig tanulhatok, így minden perce ki lesz használva ennek a 4 napnak (nem örülök neki, de ez van). Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek - végig 1-1 vizsga, néha még másik iskolában is (angol és töri emelten megy). Izgulok nagyon, meg félek is... túl hamar elment ez az egész, és nehéz elhinni, hogy már jönnek a vizsgák.

Ha végre vége lesz mindnek, megint előveszem a PS-eim (most el vannak zárva a biztonság kedvéért), játszok eszetlenül, meg lerendezek dolgokat, amiket rég szerettem volna (szobarendbetétel, adatátmogatás a gépek között, mangafordításokkal haladás, rajzolás nagytételben) - sajna addig viszont még van sok-sok idő.

De nagyon jólesik, mikor olyan régi barátoktól is kapok egy-egy emailt, hogy sok sikert, akiktől nem is vártam volna :)))

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

9 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==