Az Allied Assault nevű sikerjátékot senkinek sem kell bemutatni. Az EA egyik legsikeresebb belső nézetű lövöldéje még ma is a lan-partyk kedvelt alanya. Azonban mondhatnánk, hogy a MOHAA volt a sorozat csúcsa. A későbbi kiegészítők és folytatások ugyan nem voltak nevetségesen gyengék, de már nem adták azt a jellegzetes hangulatot, amely a sorozatot fénykorában kényeztette a játékosokat. Ennek egyik oka, hogy 2002-ben huszonkét programozó kivált a csapatból, és megalapították az Infinity Ward-ot. Ezzel pedig megszületett a MoH legnagyobb riválisa, a Call of Duty. A sok évi hanyatlás, és talpra állási próbálkozás után érkezett meg az Airborne, amely arra hivatott, hogy újra aranyba vonja a becsület medálját.
A korábbi részekben a tapasztalt játékos már-már elaludt az unalmas tréningek alatt, ezúttal azonban a készítők egy sokkal praktikusabb megoldást kínáltak számunkra. Nem, a kiképzés nem marad el, de ideje drámai mértékben redukálódik, néhány ejtőernyős-ugrás elejéig. Miután a repülőn a lámpa fénye zöldre vált, nincs más dolgunk, mint a mélybe vetni magunkat, kinyitni az ernyőt, és a füsttel megjelölt zónában landolni. Az egész kiképzés nagyon hangulatos, nekem teljesen az volt az érzésem, mintha egy filmet néznék, ezt az érzést adta, ahogy az ugrások gyorsan követték egymást.
A tényleges akció 1943. július 9-én kezdődik, utunk, vagyis a minket szállító repülőgép Olaszországba visz a Husky hadművelet keretei között. Amint megkapjuk a „green-light”-ot, már ugrunk is, hogy aztán megküzdjünk a végtelennek tűnő ellenséges tömeggel, és elvégezzük a ránk bízott feladatot: robbantsuk fel a várost őrző légvédelmi ágyúkat. Persze nem csak az olasz honban fordulunk meg, Salermó után Normandiában kell biztosítanunk a partraszálló bajtársakat a Neptun Hadművelet keretein belül, majd a híres Market Garden következik, hogy végül Németországban két misszót végigküzdve letehessük a kontrollert. Tehát mint az várható volt, a készítők a valós, történelmi események és csaták közül válogattak, tehát ezen a téren nem lesz okunk panaszra.
A játékmenet minden pályán ugyanaz. Ugorjunk ki a repcsiből, kényszerítsük térdre a védőket, és semmisítsük meg a célpontot. A játék közepesen nehéz, expert fokozaton is végignyomható, és még vért sem kell izzadnunk, bár a türelmetlen játékosok meg fogják szenvedni ezen tulajdonságukat. A célzás nem tökéletes, s nagyon úgy tűnik, hogy a németek és olaszok golyóállók, sokszor két fejlövésre is szükség volt, hogy hitvány elleneink végleg a porba hulljanak. Ha azonban a pozitív oldalát akarjuk nézni, akkor rögtön rávághatjuk, hogy a pályák kellően hosszúak, nem fogunk rajtuk végigrohanni.
A mesterséges intelligencia hagy némi kívánnivalót maga után. Könnyebb fokozatokon el is lehet felejteni a nagy taktikai csatát, egyszerűen elrohanhatunk a nácik között, hogy aztán kíméletlen csapást mérjünk rájuk. Az sem jelent problémát, ha egyszerűen a célobjektumhoz rohanunk, csak néhány német fog a nyomunkba eredni, akiket könnyedén eliminálhatunk. Sajnos társaink sem különbek. Nem lehet velük egy normális bekerítő hadműveletet végrehajtani, nem fedeznek, nem követnek minket, néha egy-egy sortűzzel próbálják megkeseríteni az ellenség életét, de jobbára csak dísznek vannak ott, a játékos teljesen magára lesz utalva.
A fegyverek terén minden rendben. Az összes közönség kedvenc golyóköpködőt a kezünkbe vehetjük, mint a Colt-ot, az M1 Garand-ot, a Thompsont, a BAR-t, de még a Springfield-et is. Ha kifogyunk a munícióból, akkor az elhullott németektől is bezsebelhetünk fegyvereket, mint az MP40-t, MP44-t, G44-t, Kark 98k-t. Az igazi újítás, hogy minél többször használunk egy fegyvert, annál több búnuszt kapunk rá, amelyet felhasználhatunk kedvencünk fejlesztésére. Így pisztolyunkat sorozatlövővé varázsolhatjuk, gépfegyverünkre távcsövet szerelhetünk, gyorsabban tüzelhetünk, gyorsabban töltjük újra a tárat, és pontosabban célzunk. Ezek a ficsőrök pedig nagyban megkönnyíthetik a dolgunkat a későbbiek folyamán.
A játék legnagyobb erőssége a linearitás teljes hiánya. A pálya elején megkapjuk a feladatot, kiugrunk a repülőgépből, s miután földet értünk, arra megyünk, amerre a kedvünk tartja. Nincsenek előre megírt jelenetek, ami ugyan pápát int a filmes hatásnak, de nagyban emeli a realitást, sokkal jobban beleélhetjük magunkat a katonák helyzetébe. A különböző taskokat tetszőleges sorrendben hajthatjuk végre, a kezünk nincs megkötve.
A grafika igencsak pofásra sikeredett, a játék motorját adó Unreal Engine 3.0 jól teszi a dolgát. A robbanások lélegzetelállítóak, láthatjuk a több méter magasba repülő törmeléket, és különböző darabkákat, a pályák elrendezése is rendben van, minden visszaadja a világégés hangulatát. Az emberi karakterek is lazán hozzák a next-gen érzést.
A többjátékos mód nagyon szórakoztatóra sikerült, bár egy kicsit fejvesztettre sikerült, a taktikázás nem nagyon valósul meg az online harctereken. Német oldalon nagyon adrenalinpumpáló, ahogy végignézzük az amcsik landolását, hogy aztán éhes tigrisként vessük rájuk magunkat. A szerverek is stabilak, így kevés a lag, de ezt ma már el lehet várni.
Mit is mondhatnék, az Airborne nem lett megváltó, de magasabb színvonalat képvisel, mint az előző része, az Allied Assault-ot leszámítva természetesen. A játék nagyjából a helyén van, de sikerült elkövetni pár olyan hibát, mely nem engedi kiemelkedni a tucat FPS-ek világából. Ilyen figyelmetlenség például az MI bugyutasága vagy a szabadság ellenére unalmas játékmenet. Ezen hibák mellett pedig jobban jött volna egy agyonszkriptelt, de mozis hatást adó élmény. Mindenesetre a Medal of Honor ha nem is robog, de biztosan halad az általa megkezdett úton, így több, mint valószínű, hogy lesz következő rész.
Ami tetszett:
Nincs linearitás; Szép grafika; Viszonylag magas újrajátszhatósági ráta; Fejleszthető fegyverek
Ami nem tetszett:
Buta MI; Egy idő után unalmas játékmenet; Valahogy nem lett az igazi
7
Necroman Mk2 
Malleus 
CHASE 
p34c3 
drag 
liquid 
mcmacko