[4] Joo T (offline)

Átlagos

Ő egy 39 éves fiú és itt lakik: Veszprém / Tapolca

4692 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 4545 kreditet gyűjtött

2008 March
19:11 2008.03.26. szerda (MÁSODIK NAPOM)
Nos hát az első napomból kiindulva nem vártam semmi jót mára, ennek ellenére azt kell hogy mondjam, nem is volt olyan rossz...
Ma is 7re mentem, de már nem gyalog. Szintén sikerült későn lefeküdni, meg nem is sikerült túl hamar elaludni, mert amint ágyban voltam, és átadtam volna magam az édes öntudatlanságnak, egyből elkezdett pörögni az agyam, hogy mi volt, mi lesz holnap, felidézni a sok kajanevet, mi hol van a kasszán, stb.
Na szóval végülis csak eljött a reggel, és később, mint tegnap, mert hát nagy amint tapasztaltam, ráérek simán 6kor kelni. 6 30as busz itt áll meg nem meszze tőlünk, szóval fel a buszra, azt irány a shop. Ma azonban semmi extra nem történt, leszámítva, hogy ma is bejött a leényzó, akinek ki kellett venni a bagett belsejét, és sikerült ma is nekem kiszolgálni. Természetesen ma is jött a szerintem hülye ötletével, de hát mondtam neki, hogy igen, emlékszek. Valamint a vajas-pogis hölgy is volt, meg is jegyezte, hogy mennyivel otthonosabban mozgok már. Ma már azért sikerült beszélgetnem is egy kicsit, bár elsősorban ez a break time-ra szorítkozott, de azért ez is több mint a semmi. Amikor eljött ma a rohanás ideje, már előtte paráztam, pedig közel sem volt olyan rémisztő, mint tegnap. Szerintem csak tegnap meglepett a dolog, vagy nemtom.
Hát ennyi. Majd biztos lesznek jó kis eladós sztorik amiket meg tudok osztani, meg majd leszek délutános valamint éjszakás is, szóval biztos történni fog ez az.

Amúgy el kell, hogy mondjam, hogy sokkal, de sokkal toleránsabbak itt kint az emberek, mint otthon. Mert lehet, hogy nem azon jár itt kint az emberek esze, hogy hogyan hozza ki a hónapot a minimálból, mint otthon. De. Szerintem ez embertípus is. Mert lehet itt kint akármilyen jó lét stb., az azért mégiscsak árulkodó, hogy tegnap is volt olyan, hogy vagy 5ször kérdeztem vissza, hogy mit kér, majd nagy nehezen összehoztuk a dolgot. És persze mondtam, hogy bocsi, első nap, meg ilyenek, de otthon tuti, hogy kinyilt volna mindenkinek a bicska a zsebében. Itt meg szépen megköszönte, hogy kiszolgáltam, sőt még borravalót is hagyott. Ezt sosem tudnám otthon elképzelni.

Na ennyi mára emberek.
6 komment

[4] Joo T
Mar 27., Thursday 21:11 #6
Van egy hely M.o.-on is, ahol úgy köszönnek el: További szép napot!
Bp. Erzsébet krt 15.
Never make the same mistake twice, try to make a new one.
[23] gyuri12
Mar 27., Thursday 14:38 #5
Válasz dreampage (#4) üzenetére
Hát igen,ezek a tahó angolok...
[111] dreampage
Mar 27., Thursday 8:14 #4
Kár is hasonlítgatni a magyar embereket az angolokhoz...
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[64] DarkVenom
Mar 27., Thursday 1:49 #3
Más a mentalitás, annyi. Angliában nekem az is furcsa volt, hogy a McDonald's-os csaj, miután kiszolgált, hozzátette, hogy Have a nice day!
Thrills, Chills, Kills!
[59] Alwares
Mar 26., Wednesday 23:57 #2
Hát itthon... Talán nem tett jót a népnek az ötven éves elnyomás és az utáni... De nem politizálok inkább. Majd megyek én is külföldre, ide annyi minden nem köt már...
.titanic {float: none;}
[62] casper007
Mar 26., Wednesday 20:53 #1
És én itthon sosem tapasztaltam.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
Joo T
Never make the same mistake twice, try to make a new one.
Ezeken a platformokon játszom
Xbox 360
PC
Kedvenc játék-műfajaim
Kaland, Szórakoztató, Verekedős, FPS, Szerepjáték, Sport
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Társasjáték, Szerepjáték, Zene (hallgatom), Könyvek, Bulizás, Barátok, Programozás, Úszás, Foci, Kézilabda, Kosár, Korcsolya, Extrém sportok, Bicikli, Atlétika, Görnyedt ülés
Barátok, ismerősök
Aky
(offline)
dreampage
(offline)
sting
(offline)
casper007
(offline)
Yip Man
(offline)
pjul
(offline)
jozef76
(offline)
Geleta
(offline)
mpetko
(offline)
XBOX Live