Fejes912008.02.16. 10:48

Harry Potter és a halál ereklyéi

A könyv amit milliók vártak megérkezett, hogy lezárja az évek óta dúló küzdelmet Harry és a Tudjukki között.

A legjobb?

Zsenge koromból kifolyólag nem állíthatom biztosan, hogy a Harry Potter sorozat minden idők legjobb könyve de, hogy az utóbbi idők legjobb ifjúsági könyve, abban biztos vagyok, de az is elég valószínű, hogy összesítettben is előkelő helyet foglal el a toplistán.

De miért osztja meg ennyire az embereket a könyv?

Sokan túl gyerekesnek találják, aminek van alapja, mivel az első könyvben Harry mindössze 11 éves, és vannak olvasók, akik idősebb fejjel már nem tudják/akarják bele élni magukat egy kisgyerek történetébe. Én ebből a szempontból, komoly előnyt tudhatok magaménak, mivel a könyvek megjelenésével végig kb. egykorú voltam/vagyok Harryvel. (Harry a 17. születésnapját ünnepli a 7. könyvben, és nekem is március elején lesz a 17. szülinapom :P)

De most már írok a lényegről is.

Mindenképp ez a legjobb része a sorozatnak. Megválaszol minden kérdést. Lerántja a leplet a karakterek igazi jelleméről és ezzel minden a helyére kerül. A 6. részben már majdnem összeáll a teljes kép, de a halál ereklyéiben a meglévő darabokat is átrendezi Rowling, majd ezután minden összeáll. Nem részletezem jobban, mert már spoilerbe menne át a post azt meg szeretném elkerülni. Ezt mindenkinek magának kell átélnie.

Hogyan tovább?

A történet lezárult. Mint már írtam minden kiderült, minden szál el lett varrva, és igen hepiend lett belőle. Kár lenne ezt az idillt bojgatni. Rebesgetnek 8 részt, de őszintén szólva nem akarok olvasni többet Harryről, főleg, hogy ilyen jól elrendeződtek a dolgai. Viszont ha van még tinta Rowling tollában, szívesen olvasnék még pár ezer oldalt az ifjú James Potter, Sirius Black, Albus Dumbledore vagy akár Perselus Piton kalandjairól. Szerintem, van olyan potenciál ebben a világban, hogy lehetne bőven írni izgalmas történetet.

Köszönöm Harry!

Harry megszerettette velem az olvasást. A következő generáció még ennyire se fog szeretni olvasni, mint a jelenlegi de, majd ha eljön az ideje, a kezébe fogom nyomni jövendőbeli fiamnak/lányomnak ezt a könyvet, hátha neki is segít.

Végszó...

Ha valaki még nem merült el a Potter sorozatban, de van benne annyi gyerekesség, hogy bele tudná magát élni egy 11 éves varázsló fiú meséjébe, annak bátran ajánlom a könyveket. Biztosan sok-sok izgalmas órát fog jelenteni neki éppúgy, mint nekem.

Jó olvasást!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==