[4] Joo T (offline)

Átlagos

Ő egy 39 éves fiú és itt lakik: Veszprém / Tapolca

4658 napja regisztrált felhasználó, ez idő alatt 4545 kreditet gyűjtött

2008 January
07:38 Ez a nap is elérkezett... Felmondtam
Vagyis már három hónapja, de ma dolgozok itt utoljára. Kicsit furcsa érzés. Ez az első eset. Emlékszek, kicsit újra gyereknek éreztem magam. Be a főnökhöz kéztördelve, és azon agyalva, hogy hogyan is kéne ezt előadni. Tisztára olyan volt, mint amikor valami csínytevésen értek, és nem találom a szavakat a magyarázathoz.
Végül elég jól kezdtem: FELMONDOK. Hát volt nagy pislogás, és egyből látszott, hogy a főnök nem épp erre számított. Szerintem már meg volt a sablon szövege, hogy mért nem fog adni fizuemelést, stb. De hát erre nem számított.
Válasz: MÉRT?
Na, gondoltam magamban, elég szép, felnőttekhez illő, többszörösen bővített mondatokat kreálunk, és szépen kifejtjük a mondandónkat. Azonban örültem a reakciónak, mert egyből nyeregben érezhettem magam. Nem csak én bénázok, a főnök is. Persze csak egy tizedmásodpercig tartott az egész, mert a boss agya szinte hallhatóan kattant, és az évek során szerzett rutinnal vezényelte tovább a beszélgetést.
Az ilyen "beszélgetések" során mindig zavarban vagyok. Tudom jól, hogy a jól megszokott és évtizedek alatt kialakult köröket futjuk, és ez engem annyira zavar. Most mit kell jópofizni, és fél óráig beszélgetni, amikor mind a ketten tudjuk, hogy mi van. Felmondtam, ő tudomásul vette, megkérdezi mért, én elmondom, és kész...
8 komment

[1] kulcsar1
Jan 31., Thursday 17:38 #8
csak nem a profession reklám miatt?
[111] dreampage
Jan 31., Thursday 16:17 #7
Válasz Joo T (#5) üzenetére
Én, ha eljövök a jelenlegi cégemtől, már magasról tenni fogok rá, hogy a főnökség mit gondol. Sőt, legszívesebben be is szólnék, de nagyon. Lenne alapja...
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[35] Npeti
Jan 31., Thursday 15:08 #6
Egzsyer belejössz ebbe is. Mint minden másba. Egyébként az ilyesfajta dolgok miatt akarok inkább saját vállakozást, bár én az ilyeneken nem szoktam szarakodni. Bár igaz még mindig nincs meló helyem és nem is volt ahonnan felmondtam volna.
[4] Joo T
Jan 31., Thursday 13:45 #5
Válasz dreampage (#4) üzenetére
Mármint felmondásból?
Amúgy tud rosszul is elsülni a dolog. Mert itt most ketten mondtunk fel, és hát a munkatársam lett kimondatlanul bár, de a cég ellensége. Nálam egyszerűbb volt, mert hát mondtam, hogy megyek ki Írbe, mert jó lesz nyelvtanulás miatt is, meg már régóta foglalkoztat a dolog, stb. és ennyiből le volt tudva.
A munkatárs viszont egy konkurens céghez megy, és hát kérdezték, mért megy el, ő meg volt olyan buta, hogy részletesen ecsetelte, mi gáz ennél a cégnél. Szóval nála elég rosszul sült el a dolog...
Never make the same mistake twice, try to make a new one.
[111] dreampage
Jan 31., Thursday 13:05 #4
Jó, hogy van blogod, most ebből készülök én is.
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[4] Joo T
Jan 31., Thursday 12:19 #3
Válasz antaru (#2) üzenetére
Hát igen. Nem volt könnyű döntés, mert hát ez az első munkahely, nagyon csíptem a társaságot és tulajdonképpen a fizetés sem volt annyira rossznak mondható.
De úgy döntöttem, hogy belevágok a nagyvilágba, és felfedezem Írország szépségeit...
Never make the same mistake twice, try to make a new one.
[28] antaru
Jan 31., Thursday 12:09 #2
gratula. tudni kell lépni, megtenni a szükséges lépést. nekem is nehezen ment, de fantasztikus érzés volt és sosem bántam meg.
Dúlamán Gaelach
[41] Đoma
Jan 31., Thursday 8:57 #1
Csak lazán
Joo T
Never make the same mistake twice, try to make a new one.
Ezeken a platformokon játszom
Xbox 360
PC
Kedvenc játék-műfajaim
Kaland, Szórakoztató, Verekedős, FPS, Szerepjáték, Sport
Hobbijaim, szabadidőmben ezt teszem
Társasjáték, Szerepjáték, Zene (hallgatom), Könyvek, Bulizás, Barátok, Programozás, Úszás, Foci, Kézilabda, Kosár, Korcsolya, Extrém sportok, Bicikli, Atlétika, Görnyedt ülés
Barátok, ismerősök
Aky
(offline)
dreampage
(offline)
sting
(offline)
casper007
(offline)
Yip Man
(offline)
pjul
(offline)
jozef76
(offline)
Geleta
(offline)
mpetko
(offline)
XBOX Live