CHASE2020.10.01. 20:50

A Nolan filmek sorba rendezése

Csináltam már ilyet, de ezen a ponton már nincs olyan lista amit ne csináltam volna.

Most hogy kijött a Tenet és tíz éves múlt az Inception mindenki veszettül rangsorol a neten, aki a témával foglalkozik. Én sem maradhattam ki ebből, így íme, a Nolan filmek rangsora 1-től 11-ig.

Egy teljesen más rangsorolási szisztémát követtem ezúttal, ami remélhetőleg szűri az ilyen-olyan okokból kialakult berögződéseket, és sorba rendezés helyett először nagy fakkokba (tiermaker) helyeztem be a filmeket: jó, nem jó, okés, szuper, stb...

Ebből lett ez.

Előljáróban annyit, hogy az összes itt látható film jó. Christopher Nolan soha nem csinált egy gyenge, de még csak közepes filmet se, szóval 3,2,1...

  1. Batman: Kezdődik!

Tizenegyedik helyen az a Nolan film, amit egyáltalán nem fűt a vágy, hogy valamikor is újranézzek, így könnyedén foglalta el az utolsó helyet.

  1. Inception

Kezdettől fogva felemás a megítélésem az Inception irányába, mert bár mindig szerettem, ezt a szeretetet az utolsó jelenetek alakították ki bennem, és nem az volt, hogy"menet közben" már azt éreztem, hogy micsoda remekművet látok.

Az Inceptionnek vannak nagyon nagy bravúrjai, de alapvetően hiányos és elsikáltnak tartom, ahogy a karaktereit kezeli.

A "Vársz egy vonatra" idézet jól hangzik, de teljesen alkalmatlan arra, hogy bemutassa nekünk két ember kapcsolatát. Marion Cotillard teljesen beleolvad a háttérbe, így ő róla nem tudunk meg semmit. Ariadne a beszédes neve ellenére is csak arra jó, hogy vele magyarázzák el a film szabályait. Joseph Gordon-Levitt jó, de nem viszi el a filmet a hátán. Eames és Saito pedig inkább tűnnek mellékkaraktereknek, és akkor még nem beszéltünk Fischerről (Cillian Murphy), akiről körülbelül annyit tudunk meg hogy él.

Egy olyan filmnél ami ennyire apellál az érzelmekre és ennyire az érzelmeket helyezi a középpontba ezt alapvető hibának tartom, és nem is tudtam megszeretni igazán.

Remélem átjön mit akarok mondani. Ez nem egy rossz film (sőt): ez egy végtelenül üres film, amit valóban a tudatalattiddal töltesz be.

  1. Tenet

A Tenetről azt írtam pár hete, hogy lehet hogy ez Christopher Nolan legjobb filmje.

Nem az. De ez nem tragédia, hiszen már az Inception is egy jó film, a Tenet pedig jobb nála.

Két ponton legalább jobb film a Tenet mint az Inception. Egyrészt jobbak az akciók, bár ez szinte minden Nolan filmmel szemben igaz. Az Inception leghíresebb jelenete a forgó folyosós verekedés, ezt a Tenet simán tudja, ha nem übereli - az összes többi akció pedig lényegesen jobb nála.

A másik, hogy bár alapvetően nem érzelmes film, a benne lévő érzelmeket mégis jobban kezeli mint az Inception. Elizabeth Debicki eleve a legjobban megírt női karakter, de itt tényleg lehet érezni a férfi-nő kapcsolatot, ami bármennyire sablonos is, jóval komolyabban van ábrázolva mint a "várok egy vonatra" az Inceptionben.

  1. A tökéletes trükk

Én megmondom őszintén, kevés film népszerűsége előtt állok olyan értetlenül mint a Tökéletes trükk.

A film jó, ezzel nem nagyon lehet vitába szállni, de ezt inkább azzal éri el, hogy jó szereplőket és jó színészeket választ, sztori fronton nem nagyon erőlteti meg magát.

Persze amikor azt mondom, hogy relatíve egyszerű a sztori, hozzá kell tenni, hogy rendkívül csavarosan van ábrázolva, de én ennél előrébb akkor sem tudom helyezni.

  1. A sötét lovag

Párszor leírtam, hogy nem lelkesedem annyira a Sötét lovagért, úgyhogy nem lehet itt meglepetés.

Heath Ledger valóban remek, de ezen kívül a film számomra egy elég egyszerű crime movie, de az biztos hogy itt is a szereplőket lehet dicsérni.

  1. A sötét lovag - Felemelkedés

Körülbelül ugyanez a Sötét lovag - Felemelkedés. A Sötét lovag kicsit "művészibb", ez kicsit mozgalmasabb.

Körülbelül ennyit tudok elmondani róla: a Tökéletes trükkel szemben ezt - és a Sötét lovagot - tökéletesen értem, hogy miért szeretik az emberek, de ez a legfőbb pozitívum amit el tudok mondani róla.

  1. Dunkirk

Sztem a Dunkirk jobb film annál amit állítanak róla, de nem annyira jó, amennyire ez az Oscar jelöléséből következhetne.

Annyival jobb a Dunkirk mint a hátrébb helyet foglaló filmek hogy a Dunkirknél értem, hogy mi akart lenni, és azt alapvetően helyesnek is tartom. Egy ilyen, a közlegények életét bemutató filmet sokkal érdekesebbnek tartom bármely tábornokra vagy uralkodóra kihegyezett filmnél, de azt viszont nem értem, hogy miért szól állandóan végig a zene úgy, mintha ezt a filmet is meg kéne menteni valamitől.

A kevesebb több lett volna - ez az alapvetően sok Nolan filmre érvényes mondás itt is igaz.

  1. Álmatlanság

Nemrég láttam, és egy meglepően jó filmre leltem általa.

Ez semmi más, mint egy nagyon jól kivitelezett emberi dráma. Nagyon jó alakításokkal, talán azt is mondhatnám, a legjobbakkal amit Nolan filmben láttam.

  1. Interstellar

Az Interstellar a legjobb Nolan blockbuster. Ezt mindig is tartottam, talán azért is, mert ez a legkevésbé "Nolanes". Itt Nolan semmi mást nem csinál mint elmesél egy jó sztorit, amit át lehet élni.

Amikor azt mondom, hogy át lehet élni, akkor arra gondolok, hogy az, hogy a szeretteitől elszakadva valaki sodródik a világűrben nem olyan műdráma, mint az "elaltattam a feleségem, és álmomban megöltem, de most már én sem tudom hogy álmodom vagy ébren vagyok...".

Az hogy valaki egyedül marad egy bolygón, és vészjelzéseket küld, hogy érte menjenek, ez valós dráma - nem abban az értelemben valós, hogy megtörtént, hanem abban az értelemben, hogy ennek értelme van. Az hogy valaki leszáll egy bolygóra és ezalatt eltelik 23 év, amely alatt végig kell néznie a gyerekei felnövését egy video üzenet formájában, ez meg dráma ultima ratio. Ez körülbelül a plafon amit el lehet mesélni egy filmben, és amiért maga a film formátum egyáltalán létrejött.

Azt, hogy az űrben sodródva, az űrutazással párhuzamosan megjelenik a szeretteinktől való elszakadás is, először a Hoshi No Koe (Voices of a Distant Star) című animében láttam.

Az Interstellar ennek a hús-vér, jó értelemben vett hollywoodi megfelelője.

  1. Following

A Following lenne Christopher Nolan legjobb filmje, ha nem lenne még egy ennél is jobb filmje - ez nagyon értelmesen hangzott, tudom, de oka van hogy ezt mondtam, mert a Following meg az első helyezett gyakorlatilag ugyanaz a film.

Más az alaphelyzet, más a struktúra, de ugyanaz a hangulat és életélmény szövi át.

Csak ajánlani tudom aki nem látta, 70-80 perc, fekete-fehér, no budget (ez mg a low budgetnél is alacsonyabb), szuper film.

Ez az egyetlen Christopher Nolan film ami (a végén) meglepett.

  1. Memento

Soha nem csinált Nolan jobb filmet a Mementonál, és nem is nagyon kell jobb film a Mementónál. Ez ténylegesen egy csúcs szuper klasszikus.

Nem gondolom, hogy érdemes lenne sokat írni róla.

A Memento ötvözi az összes Nolan film pozitív tulajdonságát, és mellőzi a rosszakat.

Köszönöm, hogy elolvastad.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==