Cash Bacsi2020.05.04. 13:32

Elvenar - Teszt (iOS)

De régen játszottunk már stratégiai játékkal.

Olyan régóta és olyan sokszor találkoztam már ennek a játéknak a reklámjával, hogy végül beadtam a derekam, eredetileg a cím egyébként 2015-ben jelent meg, de most ezzel nem fogunk foglalkozni, sose fogom elfelejteni, hogy annak idején a Clash of Clanst és vele együtt a Supercellt is úgy találtam meg, hogy engedtem a marketingnek. Szóval nagy nagy bizalommal és kitárt elmével álltam a játék elé. Lássuk hát akkor mit tud az Elvenar, amit csak szerényen minden idők legjobb (jelenleg 48. helyen van a listán) mobilos építgetős-stratégiai játékának tartanak. Vajon igaz ez? Ne menjetek sehova!

Rögtön a játék elején választás elé kerülünk, hogy emberekkel vagy pedig tündékkel szeretnénk-e játszani, tekintettel a címre el se tudom képzelni ki akarna embereket választani, hát kérem szépen példának okáért rögtön én. Tekintettel arra, hogy megmagyarázhatatlan oknál fogva valami ostoba hibaüzenettel állandóan eldobott a játék, szóval kényszerből adódóan embereket kellett választanom, nem tudom mi lehetett a hiba oka, de tény hogy nem engedte a tündéket, túl sok tünde játékos lenne? Nem tudhatom, de gondolhatjátok hogy nem örültem neki. A különbség a két faj között leginkább csak látványban és dizájnban mutatkozik meg, de vannak olyan meglehetősen fontos tényezők is, mint mondjuk a populációra és munkaerőre alkalmas rezidencia épület, ami a tündéknél kevesebb helyet foglal el, szóval emiatt több is lehet belőle, tekintettel arra hogy a játékban a legnagyobb ellenségünk az igencsak szűkös hely lesz. Nem mintha a térképen nem lenne elég hely, sokkal inkább azért mert komolyan meg kell küzdenünk azért, hogy újabb helyeket vásárolhassunk, vagy éppenséggel ha felvet minket a pénz, akkor kedvünkre bővíthetjük a várost. Erre egyébként három lehetőségünk lesz, az első természetesen a mélyen zsebbenyúlós ráfizetős megoldás, a másodikat fejlesztéssel (research) szerezhetjük meg, ebből nyilván eléggé kevés lesz a játékban és sok idő kell míg eljutunk a research fában odáig, a harmadik pedig a világtérképen való terjeszkedéssel jön magától, de gondolhatjátok hogy ez sem éppen a legkönnyebb megoldás, de ezekről inkább majd később.

Az Elvenar teljesen klasszikus alapokra épül, van egy főépületünk és körülötte némi szabad hely ahol terjeszkedni lehet. Első lépésként szükségünk lesz egy rezidenciára (Residence) ami a pénzt fogja termelni nekünk, ahova nagy lelkesen beköltözik pár ember, akiket rögtön munkára is tudunk fogni. Minden épület felhúzásához szükségünk lesz munkaerőre illetve egy építőre aki felhúzza a házat. Az építőkből eleinte csak egy lesz, a másodikat még könnyedén meg tudjuk venni, a harmadik már 300 gyémántba kerül ami soha de soha nem fog összegyűlni csak akkor ha veszünk egy gyémánt pakkot, a negyedik építő már 1000 gyémántba kerül, az ötödik gondolom 2000-be, szóval az már a játék elején ki fog derülni hogy eléggé nehéz érvényesülni ráköltés nélkül. Pontosabban fogalmazva lehet, csak nagyon de nagyon türelmesnek kell hozzá lenni. A következő épületünk a Workshop lesz, ahol az aranyon kívüli második legfontosabb nyersanyagot; a készleteket (supplies) fogja termelni, ez is mindig kelleni fog az építkezésekhez illetve a katonai erökhöz vagyis a különböző egységekhez is. A harmadik legfontosabb nyersi a kultúra avagy Culture lesz, ezekhez mindenféle szép díszítő, szórakoztató épületre lesz szükségünk olyanok mint oszlopok, kertek, szobrok satöbbi. Ahogyan az ilyen játékokban lenni szokott, a jó morálhoz mindenképpen szinten kell tartanunk a kultúrát, erre egy nagyon ötletes mutató áll majd a rendelkezésesünkre, egy nap ami egyre jobban ellepnek a felhők. Ha szépen sugárzik a nap, akkor jó a morál a városban, minden nagyon bón és minden jól működik, ha nem sikerül tartani ezt a szintet, nem tudom megmondani mi fog történni, lévén számomra mindig nagyon fontos volt a morál, ráadásul szeretem szépítgetni, szépen tartani a városokat, amiket akár hosszú évekig (lásd Clash of Clans) is építeni fogok.

Ha sikerült kibalanszolni a várost kultúra, munkaerő és aranytermelés szempontjából, akkor jöhetnek a különféle nyersanyagokat termelő bányák, ezekből összesen kilenc (kő, vas, fa, kristály, szkroll, elixir, varázspor, gem) lesz és természetesen mindegyikre szükségünk lesz. Első körben azt fogjuk észrevenni, hogy a világérképen számtalan providencia vesz minket körül, ezeket első körben le tudjuk kémlelni (Scout), majd miután ezzel megvagyunk belépve a területre találni fogunk pár olyan felkiáltójellel ellátott pontot amit vagy diplomácia útján (ide fognak kelleni a különböző nyersanyagok) vagy pedig harcolva foglalhatunk el. Ha mindegyik felkiáltójel megvan akkor miénk a providencia, nagyjából olyan 3-4 providencia után kapunk egy ingyenesen vásárolható területbővítést a városunkhoz. Sajnos a providenciák egyre többe fognak kerülni, ezt már a kémlelés árából is látni fogjuk, szóval senki se higgye azt, hogy olyan könnyen fognak jönni azok az ingyenes területnövelők. Amikor a főépületünk már olyan négyes szintű és egyre több rezidenciára van szükségünk, fogunk csak rájönni arra, hogy a helyszűke és az emberhiány nagyon komoly gondot jelent ebben a játékban. Szerencsére az ötös szintű rezidencia majdnem megduplázza a rendelkezésre álló emberek számát, de sajnos ezzel együtt az épület mérete is nő, ami miatt komolyan le fogunk izzadni ha ingyenesen szeretnénk kisakkozni a helyszűkét. Jómagam úgy voltam vele, hogy csak azért se fogok rákölteni, ha már ennyire rám akarják erőszakolni a dolgot, szóval nekem elhihetitek meg lehet oldani, csak nem könnyű, néha lehet hogy sajnos el kell adni valamit, de ez van, szegény embernek kreatívnak kell lennie.

Sokat dobna a játékon ha magát a harcot látványosra tervezték volna, esetlegesen interaktívra, irányíthatóra vagy még annál is jobbra, de sajnos nem ez lesz a helyzet. Kapunk egy képet ami mutatja hogy nyertünk vagy vesztettünk-e, illetve kiírja hogy hány egység veszett oda mindkét oldalon. Azóta se sikerült rájönnöm, hogy pontosan min múlik a győzelem, nyilvánvalóan fontos hogy hány egységet küldünk rá az ellenre és nekünk egy egység éppen hány fős, illetve itt is működni fog a kő papír olló módszer, tehát a nyilasok jók a mágusok és a nehéz gyalogság ellen, míg mondjuk a nehéz gyalogság a nehéz tűzérség és könnyű gyalogság ellen jó. Tekintettel arra hogy összesen öt típusú egységgel fogunk találkozni, hamar bele lehet tanulni mi-mi ellen jó. Külön érdekességnek tartottam, hogy a világtérképen lévő szomszédos játékosoknak sokáig csak segíteni tudunk az építkezéseikben, némi extra nyersanyagért cserébe, majd ha fejlettebbek leszünk akkor már meg is támadhatjuk őket. Furának tartom, hogy mondjuk hetekig, hónapokig segítünk a szomszédoknak majd pedig ha tehetjük akkor meg jól ledaráljuk őket. A fejlesztés (research) külön megér egy misét, tekintettel arra, hogy hatalmas és hosszú fejlesztési fával fogunk találkozni, ahhoz hogy fejezetet léphessünk és megkapjuk a kövi fejezet elején lévő ládát, szükségünk lesz minden korábbi fejlesztésre illetve egy bizonyos számú elfoglalt providenciára is. Mondanom sem kell hogy a játék nagyon hosszú időt igényel míg kimaxolunk mindent, ebből kiindulva érdemes mindent kifejleszteni, mert higgyétek el mindenre szükségünk lesz.

A játékban egy hét masszív játék után gyakorlatilag semeddig nem jutottam el, még új fajokat se fedeztem fel, úgyhogy olyan komoly és tartalmas rálátásom nincsen a játékra, pedig higgyétek el nagyon sokat toltam vele. De sok hasonló játékkal játszva azt kell hogy mondjam, egy atom stabil közepes osztályzatot érdemel csak meg, legfőképpen azért mert nagyon rá akarnak kényszeríteni minket a költekezésre, ha pedig ezt nem tesszük meg nagyon nehézkessé válik a játékmenet. Persze el tud kapni a gépszíj, rá lehet kattanni rendesen, de nem éreztem semmi olyan különlegeset benne ami miatt több lenne mint sok más hasonló cím. Egy igazán látványos és tartalmas harcrendszerrel fel tudták volna dobni az összhatást, de nem tették meg, szóval amondó vagyok hogy csak akkor próbáld ki ha nagyon nincsen semmi más hasonló játék amivel játszanál. Az Elvenar nemhogy a legjobb nem lehet és nem is lesz soha, de maximum csak a középmezőnyt erősíti, ahol jelenleg is a legtöbb cím pihenget.

3/5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

9 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==