parandroid2019.02.23. 19:50

Oscar 2019 tippek

Írogatom már ezt a "sorozatot" egy pár éve, úgyhogy már csak megszokásból is megírom a 2019-est, de talán amióta követem az Oscar-t nem volt olyan, hogy ennyire kevés érdeklődéssel álltam volna a dologhoz. Ennek az egyik oka a folyamatos kavarás és hercehurca a show körül, a házigazdától kezdve a kihagyni tervezett kategóriákig. A másik pedig, hogy nem volt egy darab idei jelölt sem, ami iránt őszintén lelkesedni tudtam, vagy aminek reális esélye van a győzelemre és érdemes lenne neki szurkolni. Ősszel futott a Csillag születik, ami a kedvenc mozim az idei kínálatból, de ahogyan az lenni szokott szépen elfelejtődött a hajrára és más alkotásokhoz került a momentum. Filmtörténelem is az idei Oscar, hiszen most jelöltek először képregényfilmet a Legjobb film mezőnyébe a megosztó Fekete Párduc személyében, és jó eséllyel idén lesz a kategóriának első ízben nem angol nyelvű győztese, illetve első alkalommal kerül megrendezésre a show host nélkül, úgyhogy minden bizonnyal emlékezetes gálának nézünk elébe, fanyalgásom ide vagy oda. Ugyan az MTV szerződése lejárt a közvetítésre, mégsem maradunk itthonról elérhető opciók nélkül, a Moziverzum élőben fogja sugározni az egész rendezvényt vasárnap éjszaka. Sajnos idén magyar jelöltünk egyik kategóriában sincsen, ettől függetlenül remélem leszünk páran, akik idén is az Oscar-t bambulva fogják megkezdeni a jövő hetüket. Ha pedig valaki dúsgazdag szeretne lenni, akkor itt vannak a 2019-es nyertesekre a tippjeim, lehet futni még a fogadóirodákhoz.

Legjobb film:

Tavaly is ez a kategória volt a legnehezebb, idén is. Van vagy öt film, ami szerintem jó eséllyel diadalmaskodhat. Legnagyobb esélye a Romának van, ami a legjobban áll az előzetes díjakkal, és technikailag valóban egy csodás film, ami a szívre is hatni tud. Nem egy könnyen emészthető alkotás, de szerintem jó helyen lenne itt a díj, viszont az Akadémia ellenérzése miatt a Netflix-szel szemben bármi lehet. Elég masszív kampány volt a Bohém rapszódia mögött, de Bryan Singer miatt nem hinném, hogy labdába rúghat (arról nem is beszélve, hogy nem is Best Picture kaliber szerintem), bár már a jelölésre is ezt hittük. Spike Lee BlackKklansmanje is egyre inkább előkerült mint potenciális meglepetés, de nem tartom valószínűnek. A PGA-s győzelemmel a Zöld könyv lehet a legnagyobb kihívó, és egy igazi közönségkedvenc a film remek alakításokkal, szóval ne lepődjünk meg, ha ez a név kerül felolvasásra. Viszont mégis, ha nem a Roma, akkor a SAG Awards (a színészek díja, akik legnagyobb százalékban szavaznak az Oscaron) győztesére, a Fekete Párducra raknám a pénzem. Kit szeretnék győzni látni: Csillag születik. Ki fog győzni: Fekete Párduc (vagy a Roma)

Legjobb rendező:

Az egyik teljesen lefutott kategória, még B tervet se sikerült kiokoskodnom, Alfonso Cuarón fogja elvinni a díjat teljesen megérdemelten, ezzel az elmúlt hat évben ötödször mexikóiként. Nem bánnám Adam McKay-t sem, de lefutott kategória. Kit szeretnék győztesként látni: Alfonso Cuarón (Roma) Ki fog győzni: Alfonso Cuarón (Roma)

Legjobb férfi főszereplő:

Valószínűleg lefutott ez is, de nem annyira azért, mint a rendezők. Rami Malek tűnik az abszolút esélyesnek, remekül alakít, jól sikerült a kampány, őt is imádják az emberek, a filmet is imádják az emberek, Freddiet is imádják az emberek, szerintem nála köt ki a díj. Ha esetleg nem, akkor Christian Bale lehet a befutó az Alelnökben nyújtott átalakulásáért, de nagyjából ugyanezt csinálta tavaly Gary Oldman is, csak jobban. Viggo Mortensent sem teljesen zárnám ki, szuper volt a Green Bookban. Kit szeretnék győztesként látni: Bradley Cooper (Csillag születik). Ki fog győzni: Rami Malek (Bohém rapszódia).

Legjobb női főszereplő:

Talán picit kompetitívebb a mezőny, mint a férfiaknál, Glenn Close tűnik a biztos befutónak, de nem lepődnék meg Olivia Colmanen sem, aki szuper volt A kedvencben, bár ellene szól, hogy ugyanannyira volt főszereplője a filmnek, mint másik két mellékszerepre jelölt kolleginája. Én titkon még mindig szurkolok Lady Gagának, de ha valahol meglepetés lesz idén, az jó eséllyel nem itt lesz. Kit szeretnék győztesként látni: Lady Gaga (Csillag születik). Ki fog győzni: Glenn Close (A férfi mögött)[/b]

Legjobb férfi mellékszereplő:

Sam Elliott nagyszerű alakítása és Sam Rockwell Bush-a csak nyúlfarknyi szerepek voltak a többihez képest, szóval kizárnám őket. Adam Driver remek volt a Csuklyásokban, de kevesen tennének a győzelmére. A fő esélyes egyértelműen Mahershala Ali, aki rengeteget is szerepelt a Green Bookban, nagy teret is hagyott a szerep a kibontakozásra, valószínűleg hozzá fog kerülni. De sokan tartják lehetséges meglepetésként Richard E. Grantet is esélyesnek, a mellékszereplő kategóriákban bármi megeshet. Kit szeretnék győztesként látni: Sam Elliott (Csillag születik). Ki fog győzni: Mahershala Ali (Zöld könyv)[/b]

Legjobb női mellékszereplő:

Nagyon-nagyon erős mezőny, a két Favourite-es lányt is rengeteget emlegetik, Amy Adams alakítása is kiváló a Vice-ban (és ez már a hatodik jelölése díj nélkül, előbb-utóbb kénytelen lesz megkapni), de a fő esélyes egyértelműen Barry Jenkins új filmjében Regina King. Kit szeretnék győzni látni: Rachel Weisz (A kedvenc). Ki fog győzni: Regina King (If Beale Street Could Talk)[/b]

Legjobb animációs film: A hihetetlen család 2. mint Pixar film mindig esélyes, A kutyák szigetével szintén számolnék, de ez a Pókemberé lesz.

Legjobb idegen nyelvű film: Sajnos itt van mit pótolnom, de 100%, hogy a Romájé lesz a díj. Esetleg ha annak akarják adni a Best Picture-t akkor kompenzációként a Hidegháború.

Legjobb fényképezés: Alfonso Cuarón behúzza ezt is a Romáért, még csak versenynek sem mondanám igazán.

Legjobb jelmeztervezés: szerintem A kedvenc lesz a befutó, mégiscsak klasszikus kosztümös dráma, de a Fekete Párducon sem lepődnék meg.

Legjobb vágás: annyiszor tolták le a torkunkon a Live Aidet, hogy úgyis a Bohém rapszódia viszi, de remélem a BlackKklansman.

Legjobb smink: Alelnök valószínűleg, bár a Mary Queen of Scotsot sem zárnám ki.

Legjobb filmzene: így, hogy Az első embert nem jelölték gondolom az If Beale Street Could Talk viszi, de a Fekete Párducon sem lepődnék meg.

Legjobb dal: Shallow Shallow, Sha-Shallow, legyen egy kis boldogságom.

Legjobb díszlettervezés: A kedvencnek örülnék a legjobban, de jó eséllyel Wakanda örülhet.

Legjobb hangvágás/hangkeverés: vágásra a Hang nélkült, keverésre meg a First Mant tenném, de azon se lepődnék meg ha mindkettő a Bohém rapszódia lenne.

Legjobb látványvilág: remélem a Ready Player One, de valószínűleg a First Man és a Bosszúállók közül kerül ki, utóbbi felé billen a mérleg jelenleg.

Legjobb adaptált forgatókönyv: a BlackKklansmanhez kell menni, remélem oda is fog.

Legjobb eredeti forgatókönyv: vagy a Green Book vagy A kedvenc lesz, mindkettőnek örülnék, talán a Zöld könyvnek picit jobban.

(fun fact: mindig próbálok okos lenni a Best Picture-rel, de amióta írom ezeket a posztokat egyszer sem az nyert, amire tippeltem)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==