Necroman Mk22018.09.13. 20:25

The Binding of Isaac

"Már egy hete csak a mamára / gondolok mindíg, meg-megállva." (József Attila: Mama)

A The Binging of Isaac a Super Meat Boyért is felelős Edmund McMillen egy régóta dédelgetett projektje volt, ami Florian Himsllel közösen fejlesztve, 2011-ben debütált először PC-n és Mac-en, majd aztán több platformon is. Aki ismeri az urak más játékait is, annak nem lesz meglepő e program polgárpukkasztó mivolta, illetve a nehézsége sem.

Bár a cím egy közismert bibliai történetet dolgoz fel, ahhoz csak lazán kapcsolódik: (alap)hőhősünk Isaac, aki a keresztény műsoroktól megőrült anyukája elől egy föld alatti labirintusba menekül. Itt teremről teremre haladva, szó szerint a könnyeivel küszködve, ellenségek és főellenségek hordáinak legyőzése után jut egyre mélyebb, egyre nehezebb szintekre. Idővel azonban nincs mese, meg kell küzdeni az édesanyával is egy epikus ütközetben. A játék komplexitását és mélységét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy egészen részletes Wikia oldal is készült hozzá.

A The Binding of Isaac egy Flash alapú roguelike, azaz a permadeath mellett a véletlenszerűen generált pályák is program részei. Utóbbi miatt a játék igencsak kiszámíthatatlan, vagyis újrakezdésnél sohasem lehet tudni, hogy milyen extra felszerelések, termek, ellenfelek és bossharcok szegélyezik majd az utunkat. Ráadásul abszolút nem könnyű, első nekifutásra szinte lehetetlen eljutni a befejezésig. Ha viszont több tucatnyi próbálkozást követően végül sikerül, akkor új játékelemek megnyitásával ismét belevághatunk a játékba - persze, ha van rá idegünk. A program méltán pályázhat minden idők egyik leggusztustalanabb címére, de pont ez a groteszkség adja az egyedi kinézetét és nyomasztó miliőjét.

A játékhoz készült egy kiegészítő The Wrath of the Lamb címen, ami további ellenfeleket, felszedhető tárgyakat és elemeket ad. A The Binding of Isaac-ből 2014-ben egy remake is készült Rebirth címmel, de erről majd egy másik alkalommal írok. Vár ugyanis a mama...

Pro:

  • a játékmenet;

  • groteszk grafika;

  • tonnányi tartalom;

  • bibliai utalások tömkelege;

  • izgalmas roguelike formula;

  • magas újrajátszhatósági ráta;

  • groteszk, nyomasztó hangulat;

  • a fricska, a társadalomkritika;

  • a hangok és a zenék;

  • alacsony gépigény;

  • a befejezések;

Kontra:

  • igen sok múlik a random generátoron;

  • nagyobb robbanásoknál hajlamos belassulni;

  • a listában nincsenek feltüntetve a tárgyak tulajdonságai;

  • (PC-n) nincs natív gamepad támogatás;

Kiknek ajánlható?A roguelike formula iránt érdeklődők mellett a kihívásra vágyóak is, persze ha nem rökönyödnek meg a helyenként gusztustalanságba hajló, nyomasztó kinézeten.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==