Cash Bacsi2018.06.22. 10:13

BattleHand Heroes - Teszt (iOS)

Hétvégére egy kis képregényes csatározás?

A Battle Hand Heroes első és legszembetűnőbb jellemzője a rajzfilmes, képregényes grafika. Hőseink a szó szoros értelmében hősök lesznek, szuperhősök akik az öt elérhető természeti elem jeles képviselői. Ezek az elemek természetesen kőpapírolló viszonyban állnak egymással, a sorrendet nem túl nehéz kitalálni, de csata közben bármikor megtekinthetjük, csupán rá kell tapizni valamelyik emberünkre, vagy ellenfélre és némi rá jellemző infó mellett az ábrát is megtekinthetjük.

A grafika egészen elképesztő, ez nem vitás, hosszasan gyönyörködhetünk a látványos szuperhősökre jellemző támadásokban, a szépen kidolgozott animációkban, amik nem ritkán rekeszizmot szaggatóan viccesek. Ugyanez jellemző ellenfeleinkre, akik egytől egyig hatalmas egyéniségek. Igaz az első döbbenet és lelkesedés hamar lejjebb fog hagyni, hiszen gyakorlatilag az egész játék csak erről fog szólni. Egyik csata jön a másik után, ilyen formában vagy olyan formában, de ennyi lenne a sava borsa. Szóval elég hamar rá fogunk nyomni arra a bizonyos sebességnövelő gombra, sőt könnyen lehet hogy inkább az automatikus csatározásokat fogjuk előnyben részesíteni.

Mert ugye a fejlődés mindenek felett áll. Ebből aztán lesz dögivel, gyúrhatjuk a hősöket a képességeiket amikből egyszerre hat darab lehet nálunk, az ehhez szükséges nyersanyagokat természetesen csak végtelen farmolással tudjuk megszerezni. Jobb esetben némi pénzmag fejében, gyémántok által, ládákat is nyitogathatunk, ez lenne a gyorsabb módszer, de ezt már a Clash Royale-ban is megszokhattuk. A gond itt csak annyi, hogy több olyan vonatkozása is van a játéknak ami miatt szinte belekényszerítenek minket a költekezésbe. Mert míg az előbbi cím hibátlanul játszható egy forint ráköltés nélkül is. Itt azért a különböző jegyekkel, staminálval, szűkös nyersanyagokkal belekényszerítenek minket abba, amit nem feltétlenül szeretnénk.

A stamina például pofátlanul hamar elfogy, annyira hamar hogy az már kellemetlen. Aztán persze gyémántért vehetünk egy teljes feltöltést, ha meg az éppen nincsen akkor költekezzünk. Aminek következtében nyersanyagot se tudunk farmolni, mert ugye ahhoz is stamina kell. Meg van kötve a kezünk és hiába a nagy lelkesedés ha egészen egyszerűen nem hagynak minket játszani, mert eltiltanak, vásárolj vagy várjál hosszú órákat alapon.

Átgondolatlanság, kapkodás és fejetlenség jellemző erre az alapvetően nagyon pofás kis játékra. Ott van például a PvP lehetősége ami valami miatt egy egész héten keresztül játszhatatlan volt a számomra. Hiába voltak a hőseim már level kilencesek, a sima ötös szintűek úgy elvertek, hogy azt se tudtam hol vagyok, mi fán terem a PvP. Mert sajnos olyan sok a fizetős „vendég” hogy a harmatgyenge karaktereiknek a képességeit atom felturbózzák a vásárolt dobozokkal, aminek következtében gyakorlatilag legyőzhetetlenek, és ez a gond már az első pillanattól fogva fennáll majd, nem csak az magas kupák esetében, ahol elvárható lenne. A karakterek gyengesége igazából mindenhol jelentkezni fog, folyton folyvást falakba ütközünk, ha éppen lenne némi szabad stamina akkor nyerni sem tudunk olyan gyengék vagyunk, tehát menj a shopba vásárolni. Nemnem, velem ezt nem lehet eljátszani!

A Battle Hand Heroes egy csodaszép, stílusos, kreatív játék, tele eredeti ötlettel, humorral, fantasztikus látványvilággal, de sajnos a pénzéhesség miatt teljesen tönkre lett téve miden jó, amit el tudnék róla mondani. Szóval ennél kevesebb pontot nem adhatok rá, de sajnos többet sem. Ha gazdag vagy imádni fogod, ha nem akkor azért vidd el egy körre, ki tudja lehet te másképp fogod gondolni.

7/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==