Cash Bacsi2018.04.06. 10:44

Onmyoji - Teszt (iOS)

Voltak idők, amikor még az emberek és démonok egy létsíkban léteztek …

Gonosz lények az alvilágból megkezdték a küldetésüket az erőért, hatalomért és a dominanciáért. A két világ közti egyensúly emiatt veszélybe került. Szerencsére volt egy csoportja az emberiségnek (mi csak úgy ismertük őket, hogy Onmyoji), akik képesek voltak olvasni a csillagok között és az amuletteket is használni tudták. Megvolt a képességük arra, hogy összekössék eme két világot és még a szellemeket is meg tudták szelídíteni, úgy döntöttek tehát hogy mindent képesek feláldozni azért, hogy béke és rend legyen a két világ között. A kapu ehhez a mágikus világhoz mely tele van lelkekkel és szépséggel, kinyílik most neked, hogy mit kezdesz ezzel a hatalommal már csak rajtad múlik.

Nem is tudom hol kezdjem … úgyhogy rögtön a közepébe vágok, az Onmyoji annak ellenére amilyennek a bevezető szöveg alapján tűnik egészen egyszerűen csodálatos. A japán mitológiában a démonok és szellemek nem egészen olyan lények amilyennek mi esetlegesen elképzeljük őket. A játék maximálisan hű a Heian időszakra, ami a Japán történelemben 794 - 1185 között tartott. Csodálatos, varázslatos, érzelmes, a végletekig megható, nehéz róla rosszakat írni.

Alapvetően egy akció RPG játékról beszélhetünk, aminél sokat dob a latba a történet és annak a mondanivalója. Nem ismerem a Japán meséket és történeteket, de azon se csodálkoznék ha esetlegesen hű lenne bizonyos mitológiai elemekhez, annyira mélyen és pontosan kidolgozott minden egyes fejezet, olyan minőségi munka hogy ilyet bizony csak a japánok tudnak produkálni. Természetesen nem lehet mindenki rajongója a munkásságaiknak, vannak olyan emberek akik nem bírják elviselni az ilyen mély érzelmeket, színpadiasnak esetlegesen erőltetettnek tűnhet időnként, aki például nem szereti Hideo Kojima Metal Gear Solid sorozatát az ennek se kezdjen neki. Főleg azért, mert a történet a lelke az egész játéknak, a hangulat kb. 70%-át ez teszi ki, ahogy a szereplők ultra minőségi japán szinkronnal végigkísérve beszélik a párbeszédeiket. Ha nem szereted ezt a világot akkor sajnos ez nem a te játékod.

A csapatunkat maximum öt főből tudjuk összeállítani, de ez a létszám nem áll mindig a rendelkezésünkre, mert a legtöbb csatát négy fővel fogjuk megvívni. Lesz egy Onmyoji, aki ember különleges képességekkel felruházva, és három általunk kiválasztott Shikigami, akik megidézett ősi szellemek, különböző erősségekkel gyengeségekkel felruházva, ők lesznek gyakorlatilag a gyűjtögetnivaló harcos lények, akik erősség szerint csoportosíthatóak, fejlődnek maguktól (level up) a csatározások során, esetlegesen más gyengébb szellemeket beléjük olvasztva ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk. Illetve harmincas szint után további fejlődési (upgrade) opciók is elérhetőek lesznek. Illetve minden egyes Shikigaminak lesz hat üres slotja, amibe különböző speciális, csaták alatt összegyűjthető lélekköveket illeszthetünk. Ezek olyanok lesznek, mint más játékokban a szettek, minél többet összeszedünk egy szettből annál erősebb extra képességekre fog szert tenni kedvenc szellemünk.

A sima történetküldetéseken kívül ahogy haladunk előre a szintlépéssel, számos tevékenységgel találkozhatunk. A várost meglátogatva tátva marad a szánk a Heian design szépségétől, illetve persze egy csomó érdekes melléktevékenységgel is találkozhatunk, olyanokkal mint a Showdown, Vadászat, Démonparádé stb. Kimehetünk a térképre (explore) ahol a régebbi küldetéseket újrajátszhatjuk más nehézségi fokozaton illetve esetlegesen más szabályok szerint, illetve itt találkozhatunk a naponta változó Lélekkihívásokkal is, amiket teljesítve extra kártyákra tehetünk szert. A szellemidézés jelen esetünkben nem az a para és egyben veszélyes europid folyamat amiket a horrorfilmekben láthattunk. Itt egy igencsak fontos és izgalmas procedúra lesz amikor is izgulhatunk hátha kidob nekünk R.N.Gesus valami jó kis Shikigamit. Külön érdekességnek számít, hogy lehetőségünk lesz kézzel rajzolva, esetlegesen beszélve is idézni, sőt mi több Augmented Realityt alkalmazva is, a kérdés már csak az, hogy tudunk-e szerezni hozzá kártyákat. Alapból kapni fogunk kettőt amiket meg is idézhetünk (miután kinyomtattuk, kézzel lerajzoltuk esetleg másik készülékre küldtük a fotót róla) ha rendelkezünk elég AG lappal, hogy a többit honnan lehet szerezni azt sajnos nem tudom, de hogy a sarki Tesco nem árul ilyeneket az is biztos.

Az Onmyoji egy hihetetlenül minőségi munka legyen szó látványról, zenéről, szinkronszínészekről vagy éppenséggel játékmenetről. Tény hogy valamilyen szinten rétegjáték, nem egy Minecraft az biztos, de ha minimális szinten is vonzódsz a japán kultúrához, vagy fogékony vagy a szép és megható, meseszerű történetekre akkor ezt a játékot neked találták ki, ha pedig nem akkor el se jutottál idáig a cikkben.

9/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==