Cash Bacsi2017.12.01. 10:34

Sonic Forces: Speed Battle - Teszt (iOS)

Elképesztően hosszú szünet után a SEGA végre visszatért mindenki kedvenc sündisznójával.

A Sonic Forces esetében nem kispályáztak a készítők, hiszen minden nagyobb konzolon, sőt még Switchen és PC-n is tiszteletét teszi, PS4-en pedig még egy epizódos formában jelentkező sorozatot is útnak indítottak. Nem is volt kérdés tehát, hogy hamarosan tapiképernyőn is tiszteletét fogja tenni a játék, lássuk hát milyen sikerrel.

A Runner játékoknak hatalmas kultusza van mobiltelefonon, hiszen az első játékok szinte csak erről szóltak. A fejlesztők nem mertek innovatívak lenni, ezért arra törekedtek hogy az irányítás a lehető legkönnyebb legyen. Később jöttek az egy ujjas játékok, amivel még egyszerűbbé tették az életünket, de ebbe most inkább nem mennék bele. Szóval a Sega biztosra akart menni, nem bonyolította túl a szitut, főleg hogy ez a stílus mindenki kedvenc sündisznójához tökéletesen passzol is.

Szóval valójában nem lesz más dolgunk, mint jobbra és balra kitérni, ugrani és becsúszni az esetleges akadályokat kikerülni. A gondtalan előrehaladást viszont sokkal inkább megkeseríti majd a többi versenyző (szám szerint három) akik természetesen élő emberek lesznek, hiszen a Speed Battle egy online verseny játék, szóval gatyákat felkötni igencsak mozgalmas életnek nézünk elébe.

További pikantériát ad a játéknak, hogy összesen tizenöt válaszható karakterrel is dolgunk lehet, akiket a játékon belüli előrehaladással tudunk unlockolni, köztük vannak általánosabb és értékesebbek is, bevallom nem nagyon vettem észre különbséget köztük, mert a játék elég rendesen ki van balanszolva. Maximum csak a külsejük lesz az ami más mint a többi és persze a három alapvető statisztika is változik, ami a sebesség, gyorsulás és szívósság. Nehéz lenne tanácsot adni az ügyben, hogy melyik statisztika a legfontosabb, talán a végsebesség az ami a legkevésbé számít, hiszen a 10-es leggyorsabb Sonic semmivel sem gyorsabb mint a többiek. Sokkal fontosabb a gyorsulás ami azt jelenti, hogy milyen gyorsan szedjük össze magunkat miután fenékbe billentett valaki, illetve a szívósság, hogy mennyire lassulunk le ilyenkor.

Ebből mindenki kitalálhatta, hogy karakterenként lesz három speciális képesség, amiket a kérdőjeles dobozokból tudunk felvenni verseny közben és teljesen random dobálja a játék. Ezek közül az egyik mindig gyorsító, a másik a többieket lelassító képesség, míg az utolsó valami lövedék lesz ami pillanatnyilag le fogja bénítani a többieket, persze csak akkor ha sikerül eltalálni valakit vele. Ezek a képességek maguktól fognak fejlődni, miután kedvenc karinkkal szintet léptünk. a szintlépés kártyás módszerrel történik, álá Clash Royale, természetesen ládák nyitogatásával. A jól megszokott módon kettő hely van a négy óránként töltődő ingyenes ládáknak, négy pedig a versenyekből nyerhető loot chesteknek. Minden menet után egyébként extra ládát kapunk, szerencsére mind a négy helyezet kap valamit, természetesen minél jobb a pozíciónk annál értékesebb jutalmat.

A reklámok igencsak nagy szerepet töltenek be a játékban, egyrészt megtehetjük, hogy a szintlépéshez szükséges karikakészületünket töltögetjük fel ingyen reklámok nézegetésével. Behívhatunk barátokat a játékba ezzel egyre értékesebb ládákhoz jutva. Megtehetjük hogy a loot chesteket rögtön kinyitjuk egy-egy reklámmal (ez a lehetőség egy nap csak korlátozottan lesz elérhető), ha viszont valamelyik nap egyáltalán nem néztünk reklámot akkor sajnos minden verseny után rögtön a pofánkba dobnak egyet és sokszor még túllépni se tudunk rajtuk, szóval bye bye mobilnet.

A Sonic Forces Speed Battle a maga módján egy rendkívül szórakoztató kis játék, a gond vele talán csak az, hogy kissé kiforratlan a rendszer, hamar bele lehet unni, rengetegszer lefagy, megáll a játék, kissé bugos még. A machmaking néha sajnos nagyon igazságtalan, amikor mondjuk még csak 100 kupánk van és berak hozzánk egy 500 kupásat nem sok esélyünk van a győzelemre. Néha sajnos lag is előfordul, ami egy alapvetően sebességre kihegyezett játéknál kritikus tud lenni. Az erőszakos ingyen reklámokkal az idegeinkre tudnak menni, főleg hogy eleinte nem is jelent meg, csak a hang és nézhettük a fekete képernyőt. A jelenlegi formájában csak egy közepes értékelést kaphat tőlem, abból is a jobbik fajtát, szóval kipróbálni mindenképpen érdemes.

6/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==