Necroman Mk22017.09.09. 18:13

Egynyári kaland (sorozatismertető)

Haverok, buli, Balaton

Bár nem vagyok nagy sorozatfaló, a nyárra kerestem valami kis könnyed szórakozást a játékok és a filozofikus sci-fi szériák mellé. Így találtam rá az Egynyári kaland című ifjúsági sorozatra, ami az utóbbi évek legjobb magyar tévéprodukciójának tartanak - az egyszerire tervezett projekt után petíció indult a folytatásér. (Gondolkoztam, hogy írjak-e itt róla, mert nem nagyon passzol a gamer/geek profilba, de aztán "miért is ne" alapon billentyűzetet ragadtam.)

A 2015-ös minisorozat 6 érettségizett fiatal kalandjait mutatja be a Balaton környékén. A 3 fiú és a 3 lány mindegyikét egy-egy jellemre húzták fel: Péter a bájgúnár, Dóra a beképzelt, Bence az átlagos, Zsófi a karrierista, Gábor az elvarázsolt és Fanni a naiv; ám idővel mindenkit meg lehetett szeretni. Ehhez nagyban hozzájárult a színészek játéka is, ami ugyan hullámzó (voltak nagyon erőltetett meg felolvasásos jelenetek is), de lényegében jól hozták a karaktereiket.

Az első évad szereplői

Az első évad a fiatalok három hónapos történetét meséli el, ahogy Balatonfüreden dolgoznak vagy éppen a strandon lazulnak. Az epizódok között kevés a kötődés (kivétel a szobalány átívelő mellékszála), de ez nem feltétlenül gond, mert mindegyik résznek megvolt a maga fő cselekményfonala és hangulata. Voltak persze kisebb nagyobb hullámok, egyik-másik jelenet kiszámítható lett, de összességében élvezhetőek voltak ezek a kalandok.

A Dyga Zsombor rendezte sorozat legnagyobb erénye, amit még a legkeményebb bírálói is elismertek, az a balatoni hangulat megidézése volt. Sokan ráilletik a retró jelzőt, de szerintem voltak és vannak a magyar tengernek örök érvényű dolgai: strand, napozás, lángos, röplabda, vízibicikli, éjszakai bulik és egyéjszakás kalandok. Apropó: a szex ábrázolása lányosan finom, ami nem gond, sokat hozzátett az egész szériát belengő naiv bájhoz.

A második évad szereplői

A folytatás idén májusban érkezett, és a helyszín ismét Balatonfüred, bár a tavat itt kevesebbszer látjuk. A korábbi szereplők közül kiesett Fanni és Péter (utóbbi azért vendégszereplőként megjelent), behozták viszont a kedves srác Leventét és flegma húgát, Lucát. Az évad egyik nagy előnye, hogy a karakterek jobban ki lettek dolgozva, az előzményhez képest mindenki többet mutatott meg magából, és a színészeknek is gyakrabban kellett változatos helyzetekben érvényesülniük.

Bár itt már minden főszereplő kapott egy epizódokon átívelő szerelmi szálat, sajnos a sorozat új írói sötétebbre vették a figurát, ami egyáltalán nem tett jót neki. Jó példa erre az első évad végén összejövő szerelmespár kapcsolatának válsága, de a (cenzúrázott) káromkodások és a perverzebb megközelítések is inkább negatívan hatottak a sorozat megítélésére. A főcímdal maradt az Intim Torna Illegáltól az Örökké, szerencsére, a vége főcímet azonban sokkal kreatívabbra csinálták meg a készítők, és ez egy halovány plusz az előzményhez képest.

Én nagyon élveztem az első évadot, mert minden hibája ellenére szerethetőre sikerült. A második, bár sok ponton fejlődést mutatott, sajnos összességében kevésbé lett élvezetes - hiába, nem tesz jót, ha egy sorozat a rendezőváltást követően egy másik, sikeresebb sorozatot kezd el majmolni (itt: ÉNB irány). Emiatt nem tudom, hogy mit várjak a jövőre érkező 3 évadtól, ami már nem csak a Balatonnál, hanem Budapesten és Hévízen is játszódni fog. Majd meglátjuk, hogy érdemes lesz-e tovább húzni ezt az eredetileg egy nyárira tervezett kalandot...

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==