casper0072017.01.18. 18:59

Zöldlámpa

Mindannyian ismerjük azt a kis pálcikaembert, aki innen-onnan integet nekünk, miközben az utcákat járjuk. Ott virít a közlekedési lámpákon, a rakodást jelző táblákon, vagy a mosdók ajtaján. Skookum-Arts csapata érdekes ötlettel állt elő: mi lenne, ha mi terelgethetnénk a kis krapekot a táblák erdején keresztül?

Ez lenne a The Pedestrian. Egy 2D-s logikai platformjáték, ami a napokban kezdte meg kampányolását a Kickstarter-en. A csapat három főből áll, akik korábbi állásukat adták fel, hogy teljes energiájukat a fejlesztésre szánhassák. A bemutatkozó szöveg alapján a játék már több éve készül és biztosan elkészül, azonban ahhoz, hogy megvalósíthassák a The Pedestrian megálmodott formáját, segítségre van szükségük.

A The Pedestrian narratíváját tekintve nem ígérkezik súlyos olvasmánynak. Itt nincs helye felolvasott vagy leírt szövegeknek, a játék a képeken és a kellemes „liftzenén” keresztül kommunikál a játékossal. Külön öröm, hogy a készítők nem üres ígéretekre alapozva kalapoznak, múlt héten elérhetővé vált egy cirka tíz perces demo, ami betekintést enged a pálcikaember kalandjaiba.

A játék a Unity motort használja, ami szerintem tökéletesen megfelel a célnak: irodaházak falain, metróállomásokon, zsúfolt utcákon elhelyezkedő táblákon keresztül vezet utunk. Minden megálló egy önálló puzzle, ami több, egymással összekapcsolható táblából áll. Már a próbaverzióban is folyamatosan új játékelemekkel találkoztam, ahogy haladtam, és vélhetően lesznek még meglepetések, még ha erre nem is tér ki részletesen az ismertető. Miután megérkezünk az új feladvány elejére, érdemes alaposan felmérni a helyzetet, mert egy kicsit hátradőlve sokkal kézenfekvőbb lesz a megoldás. Valóban puzzle-kről beszélhetünk, mert a táblákat a megfelelő helyekre kell húznunk, hogy aztán a párokat összeköthessük egymással, így nyitva ki a zárt ajtókat, vagy eresztve le a felhúzott létrákat. Ahogy a fejtörők között szlalomoztam, úgy változott a háttérként szolgáló terep, ami interaktív módon, például egy bekapcsolva hagyott tévén keresztül hívta fel a figyelmem az új játékelemek szerepére.

A The Pedestrian várhatóan 2017 júniusában jelenik meg PC-re és Mac-re, bár a fejlesztők halkan megjegyezték, hogy minimális késéssel is lehet számolni, ha nem elégedettek a végeredménnyel, akkor ráhúznak még egy kicsit a játék forrasztására. A crowdfunding játékoknál általában az első, magát a játékot is magába foglaló tier a legnépszerűbb, ez a The Pedestrian esetében 15 dollárt jelent. Ennek fejében nemcsak hozzájárulunk a játék elkészüléséhez, de kapunk belőle egy digitális példányt néhány háttérkép társaságában, és bekerülünk a stáblistába is. Persze a szokásos elmebeteg szintek itt is tiszteletüket teszik, aki például 1500 dollárt öntene a projektbe, az minden földi jóra számíthat, egy puzzle megtervezésétől kezdve, egy saját magát ábrázoló játékbeli szobron át, egészen egy fém útjelző tábláig.

Nagyon szeretem a logikai játékokat, ráadásul a demo se volt rossz, ezért szívemből szorítok a projektnek. Ha úgy gondolod, hogy van spiritusz az anyagban, az alant lévő linkek segítségével látogasd meg a The Pedestrian Kickstarter oldalát és töltsd le a próbaverziót.

The Pedestrian Kickstarter oldala

The Pedestrian demo

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==