Cash Bacsi2016.12.18. 12:07

Super Mario Run - Ismertető + Teszt (iOS)

iOS-en ehhez fogható várakozás még egy játékot sem előzött meg, de itt van, itt van végre!

Ismertető

A Super Mario Run körül hatalmas volt a hype, úgy harangozták be mintha éppenséggel a világ legjobb játéka lenne várható. Valahol persze igaz ez a dolog, hiszen a Mario minden idők talán legsikeresebb sorozata, szóval talán méltó volt hozzá ez a hatalmas felhajtás. Tény viszont, hogy több hónappal előre be lehetet jelöni, hogy értesísenek ha megjelenik és tegnap végre olyan éjfél körül jött az üzenet, hogy megérkezett. A Super Mario Run az okostelefonokon elhíresült már-már védjegynek számító egyujjas játék, az Apple nagyon büszke erre a találmányra - nem mintha csak iOS-en lennének ilyenek - mert pontosan tudják, hogy az amerikai az lusta, nehogy már két kézzel kelljen fogni azt a telefont.

Éppenhogy csak kiszabadítottuk szerelmünket, Peach hercegnőt és ő hálából sütni akarna nekünk egy finom kis tortát, amikor újra megjelenik Bowser, fittyet hányva arra, hogy nagyjából olyan 19654-szer legyőztük már és a porba tiportuk és természetesen újfent elrabolja egyszem kincsünket. Mario nem törődik a részletekkel azonnal útnak indul ezúttal már szaladva. A Super Mario Run irányítása valóban rendkívül egyszerű, nagyon kényelmesen lehet játszani egy kézzel, a kérdés már csak az, hogy vajon elbírjuk-e a féltégla iPhone Plust kényelmesen, különösebb nehézségek nélkül.

Hősünk magától fut előre, valójában csak egy irányba, ez néha gondot fog jelenteni főleg ha a másikban szeretnénk valamit felvenni, de ahogyan ez a Run játékoknál lenni szokott, egy lehetőség van csupán ne rontsuk el. Mindenen átugrik automatikusan, hosszabban nyomva tartva meg nagyobbat szökken a drága, illetve az ellenfeleken átugrás közben nyomva tartva látványosan akrobatikázik is egyet. A dolgunk ermészetesen A pontból a B-pontba való jutás, közben mindent felszedni, mindenkit kinyírni, a lehető legjobb eredményeket elérve, mind időben mind pedig pontszámban.

Az első világ (három pálya+boss fight) ingyenes, a további öt világért már perkálni kell. Egyértelműen látszik, hogy a japánok nem bocsájtották meg Amerikának azt a kettő atomot, úgy voltak vele, hogy ha a Kentucky redneck paraszt Mariózni akar az iPhone-ján, ráadásul egy kézzel, főleg ha egy ujjal (!!!) akkor keményen perkálnia kell ezért. Ha belegondolunk akkor már egymillió hambuger zabáló cowboyból meg is van a nextgen Nintendo konzol fejlesztési költsége. Szóval nagyon valószínü hogy a kasszáknál siker lesz a gamma. Első körben én őrületes lehúzásnak érzem ezt a játékot, met a hat világ összesen 24 pálya, ami egy átlagos játékosnak is maximum 48 perc játékidő, főleg hogy nem sokan ismerik a Mariók lényegét ami az újrajátszhatósági faktorban rejlik. De szerencsére felsőbb utasításra megvettük a teljes játékot és hamarosan jön egy alaposabb teszt róla. Bízzunk benne hogy a második blikk jobb lesz mint az első volt!

Teszt

Végigrohantunk a Super Mario Runon, gyorsan, de alaposan!

A Super Mario Run ékes példája annak, hogy milyen hatalmas nagy különbség van egy első benyomásos szösszenet és egy picivel alaposabb teszt között. Tekintettel arra, hogy igencsak kevés időm volt a tesztelésre, kb. éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor, utazás közben, a WC-ben, fürdés közben, de még alvás alatt is csak ezzel nyomultam. Lássuk hát a végeredményt.

Több mint húsz évnyi tesztelés után is érik még meglepetések az embert, persze valahol már előre tudtam, hogy egy Marióban több van annál mint ami elsőnek tűnt. Amikor azt írtam, hogy a játék 24 pályája kb. 48 perc alatt kitolható eléggé meggondolatlan voltam. Főleg hogy már a második világ is annyival nehezebb az elsőnél, mintha egy másik nehézségi fokozaton játszanánk, az ötödik hatodik világról nem is beszélve. Elképesztő időzítésre, ügyességre és rutinra van ahhoz szükség hogy csak át tudjunk futni rajta. Arról nem is beszélve milyen ügyességet igényel az, hogy az összes színes érmét összeszedjük és igazából csak ezután jön a játék java, ugyanis a következő alkalommal az érmék már máshol vannak és jóval nehezebb őket összeszedni. Végül pedig lesz még egy harmadik lehetőségünk is, amikor a hármas szintü érmék összeszedése már komoly agymunkát, keresgélést és logikát igényelnek. Ahogyan azt már az ismerkedőben is írtam, a Marió játékok nagysága az újrajátszhatósági faktorban rejlik és mindezt úgy teszik, hogy ugyanaz a pálya teljesen újnak tűnik.

Szóval az a 48 perces játékidő erőteljesen satnya saccolás volt, jó lesz az tízszer annyinak is, ha valaki meg minden pályát ki akar maxolni meg se merem tippelni mi lesz a végeredmény, elég csak annyit tudnotok, hogy az első pálya kimaxolása kb. kettő órámba telt, bele se merek gondolni ugyanez mennyi lesz az utolsónál. Szóval játékidő az van benne bőven, erre senki se panaszkodhat. Aztán ott van még pluszban a multiplayernek számító „Rally”-mód is, amiben tulajdonképpen más játékosok által elért ghostok ellen versenyzünk, aki nyer mindent visz, aki veszít nem kap semmit. Erre speciális jeggyel tudunk jelentkezni, amiket a sima kampány alatt tudunk megszerezni. A Rallyban a sima pályák egy-egy szakaszát ismételgetve kell az adott idő alatt minél több pontot elérni. Érdemes a színes érméket minden körülmények között felvenni, ha lehet minél több ellenfelet iktassunk ki, és a kérdőjeles platfromok fejelését se hagyjuk ki, mert itt találhatóak a random speckók, olyanok mint a piros gomba vagy a csillag stb.

Ha mindez nem lenne elég tartalom mindenkinek, akkor ott lesz még a királyság szépítgetése, ami tippikusan japó dolog, ők egyszerűen imádják a kozmetikázást. Azon kívül hogy számtalan cuki dologgal szépítgethetjük a kis birodalmunkat, lesznek olyan funkcionális épületek is, mint a pár óránként jelentkező bónusz pályák, vagy éppenséggel naponta aranyérmét termelő épületek, illetve számos hasonló ilyennel fogunk mág találkozni csak győzzük összeszedni az építésükhöz szükséges nyersanyagokat.

Ahogyan az a legtöbb Nintendós játéknál lenni szokott, itt is megtehetjük hogy bejelentkezünk az accountunkkal ezzel számos extra lehetőségre szert téve, ha nem rendelkezünk ilyen profillal akkor érdemes a Twitterrel illetve Facebookal is bejelentkezni hátha van pár barátunk akikkel összemérhetjük a tudásunkat, természetesen továbbra is a ghostokon keresztül. A Super Mario Run egy nagyon kedves kis árkád játék, tisztességes iparosmunka, sokkal több van benne annál mint amire első körben számítani lehetett. A borsós tíz dolláros/eurós árat továbbra is nagyon soknak érzem, de úgy látszik hogy a Nintendo főnöksége továbbra is igyekszik szakítani a divattal és a jól megszokott rizikós bevételt hozó F2P model helyett inkább a jól bevált fix jövedelemre hajaztak. Aztán ki tudja, lehet később lesznek további kozmetikai cuccok amiket pofátlanul mégiscsak in app purchase-el lehet majd csak megvásárolni. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő, rajongók számára mindenképpen érdemes megvenni a cuccot, a többieknek meg azt ajánlom hogy maxolják ki az első világot és ha elkapja őket a gépszíj úgyse lesz kérdéses a vásárlás.

8/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

3 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

8 napja
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==