Cash Bacsi2016.11.13. 19:04

Vega Conflict - Teszt (iOS)

A Vega Föderáció világuralomra tört, a lázadók apró csapata egyre nagyobbra duzzad …

Hogy felvegye a harcot a gonosz Társasággal, akik a lehető legalatomosabb módszert választották a hatalomátvételre. Intergalaktikus tervük a világ uralására ördögi, szépen lassan felvásárolták az összes bányásztelepet, majd a bevételből hatalmas sereget gyártottak, több tízezer űrhajóval tartják rettegésben a galaxis békés lakosait. Tekintettel arra, hogy manapság a legnagyobb értéke az ásványi anyagoknak van, senki sem veheti fel velük a versenyt. Egy markonyi emberekből álló csapat azonban fellépett ellenük és saját bányásztelepeket alkotva felvették a lehetetlennek tűnő harcot a Vega Társaság ellen, ez az esemény a Vega Konfliktusként került a történelemkönyvekbe …

Rögtön a teszt elején szögezzük le, hogy a Vega Conflict is természetesen csak egy F2P játék, abból is az a fajta amit kifogástalanul lehet játszani ráköltés nélkül is, de még életemben nem találkoztam olyan kísértéssel, hogy vásároljak pár ezer coint mint ennél a játéknál. Életveszélyesen beszippantja az embert, ellopja az életedet, semmit nem hagy maga mögött csak guvvadt szemeket és fáradtságot, tolni fogod otthon, a munkahelyeden, a WC-ben, fürdés közben és után, alvás előtt majd első dolgod lesz alvás után is. Készen állsz erre? Ha igen akkor olvass tovább.

A Vega Conflict egy 2015-ös játék, hihetetlennek tartom, hogy semmit nem hallottam róla több mint egy év alatt, ugyanis pontosan az a típusú játék amiért én teljesen odavagyok. Vegyük alapul a Clash of Clanses bázisépítgetést és mellé egy fantasztikusan összetett és látványos űrcsatázást, ahol a stratégia komoly szerepet kapott. Egységeinket egyenként is tudjuk irányítani, valóban rajtunk áll vagy bukik egy csata kimenetele. Mindehhez pedig fantasztikus atmoszféra párosul, olyan döbbenetes grafikával hogy néha az állkapcsomat se találom a döbbenettől. Mindez még a harmadik generációs jó öreg iPademen is tükörsimán fut, igaz nem olyan felbontásba mint az iPhone-omon, de komolyan mondom jobban élvezem még így is, mert ehhez a játékhoz bizony kell a nagy kijelző. Mondanom sem kell, hogy Facebookon keresztül is lehet vele tolni, nem kell hozzá más csak egy Unity install, illetve ha jól tudom Steamen is megtalálható, szóval eléggé nehéz elkerülni, nekem mégis sokáig sikerült.

A legfontosabb feladatunk a bázis építgetése, fejlesztése és védelme lesz, számtalan olyan kutató épületünk lesz amiken keresztül egyre komolyabb és erősebb védelemmel tudjuk felruházni hajóinkat és épületeinket. A bázison tulajdonképpen három feladatunk lesz, az első a bányászat. Erre kettő típusú épületünk lesz; az egyikkel bányászni tudunk, a másikkal pedig tárolni a nyersanyagot. Negyedik szinttől egyre több cuccal tudjuk felruházni épületeinket, ezek közül a burkolat erőssége lesz a legfontosabb, majd idővel már védőpajzsot is beléjük tudunk rakni. Az igazi védelmet azonban a Combat Module fogja biztosítani, ez egy olyan épület aminek legfontosabb feladata a vadul lövöldözés lesz. Ezekből összesen tíz darab lehet és tizes szintig tudjuk őket felhúzni, ekkor már komoly erődökké tudnak válni, ha a megfelelő helyre rakjuk őket és a megfelelő módon fegyverezzük fel.

Külön érdekességnek számít egyébként, hogy a bányászást nem mindig egy helyen fogjuk tenni, hanem az ürben lebegő aszteroidákat fogjuk folyamatosan lékelni, amik természetesen egy idő után elfogynak, tehát egy másikat keresve kell odaépítkeznünk magunkat. Ez azt jelenti, hogy nem rakhatjuk kedvünkre bárhova a modulokat, hiszen ha azok nem érintkeznek egymással - egységes vonalat alkotva - akkor nem áramolhat köztük az energia, ami nélkül nem fognak működni. Tehát ha arra kényszerülünk, hogy egy távoli aszteroida köré kell építkezni, akkor azt is meg kell oldanunk hogy a modulok érintkezzenek egymással. Egyenes vonalban akár kettő egység távolsággal is megtehehetjük ezt, míg átlós irányban csak egy egységnyi távolság áll majd a rendelkezésünkre. Mindez persze leírva kicsit furának tűnhet, a valóságban végtelenül egyszerű a rendszer. Bár időnként kénytelenek leszünk szerteszét ágazóan építkezni, törekedjünk arra, hogy az épületeink egy helyen, egységesen, könnyen védhetőek legyenek, mert a harci modulok száma sajnos véges és nehéz bevédeni velük az egész bázist.

A játék másik szerves részét az űrcsaták fogják képzeni. Egyrészt ugye folyamatosan támadni fogunk más játékosokat, másrészt kereskedelmi járatokat és idegen flottákat is az értékes nyersanyagok és különböző fejelsztésekhez szükséges alkatrészek miatt. Az űrhajók irányítása meglehetősen komplex, de szerencsére több lépcsős oktató pályákon keresztül mindent meg fognak nekünk tanítani róla. Mindezek ellenére hosszú hosszú napok, de inkább hetek fognak kelleni ahhoz, hogy profikká váljunk. Nem minden a stratégia és az ügyes mozdulatok sokasága, nagyon sok múlik a mi és az ellenségünk felszereltségén is. Szóval ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor a flottánknál csak jóval gyengébbeknek menjünk neki, mert gyakran előfordulhat olyan is, hogy mondjuk mi 20-asok vagyunk és egy 13-as flotta sima szerrel lever minket, olyan erősek és olyan jól mozognak. Lehetőségünk van arra, hogy az AI gombot benyomva hagyva hagyjuk a hajókat maguktól kűzdeni, vagy akár néznünk sem kell a csatát, nyugodtan magára hagyhatjuk hajóinkat. Ugyanis megsemmisülni egyik sem fog, csak sérülni, tehát pár perc alatt kijavítva már újra csatasorba is állhatunk velük.

A hajók fejlesztgetésével és felszerelésével ugyancsak rengeteg időt fogunk tőlteni, nem kevesebbet mint az épületekkel, főleg hogy egyszerre csak egy dolgot tudunk építeni és egyet felszerelni, szóval ember legyen a talpán aki nyomon tudja követni, hogy melyik épület, vagy hajó, vagy flotta hol áll a fejlesztésekben. Egy hajó ha kijön a gyárból még csak az alap MKI-es felszereltséggel rendelkezik, természetesen minden egyes hajónál még ezt is tovább tudjuk fejleszteni, sajnos ezt minden hajónál meg kell tenni, szóval jó ideig elleszünk mire minden hajónkat kimaxolunk, főleg hogy meg van határozva hogy mennyi cuccot tudunk rájuk aggatni ahogyan az is, hogy egy-egy flottának hány hajó a maximális száma és azon belül mennyi súlyt bír el összesen. Az igazán erős flottákhoz természetesen a hajógyárat kell minél magasabb szintre emelni. Régi jól bevált stratégia, és itt is nagyon jól működik, hogy addig ne fejlesszük tovább a főépületet, amíg minden mást ki nem maxoltunk, lassan járj tovább élsz itt is nagyon jól fog jönni.

A játék legérzékenyebb pontja továbbra is a F2P modell, ami jelen esetben kifogástalanul működik, kellő önuralommal abszolúte játszható enélkül is. De ember legyen a talpán aki ki fog várni minden egyes építési és javítási időt. Az első pár napban olyan szinten hozzászoktatnak minket ahhoz, hogy ingyen fel tudunk gyorsítani bármilyen folyamatot - mindezt egészen öt perces időintervellumig megtehetjük - hogy erről leszokni igazi kínzásnak számít. Lesz egy olyan épület ami termeli a Vega érméket, de ez is csak napi hármat tud legyártani nekünk, tekintettel arra, hogy háromszázba kerül ki is tudjuk matekolni hogy csupán száz nap, míg visszajön a befektetésünk. Persze lesznek olyan küldetések amiket teljesítve némi érme üti a markunkat, főleg az elején fogunk eléggé sokat kapni. De én úgy vagyok vele, hogy ha egy játék igazán jó akkor egy bizonyos időn belül megérdemli a ráköltést, de persze legyünk észnél amikor ezt megtesszük és ne szálljon el a ló velünk.

A játékban természetesen lehetőségünk lesz klánhoz csatlakozni, számos magyar szövetséggel találkozhatunk. Egységben az erő módon számtalan olyan dolog lesz amiben segíteni tudunk egymásnak, érdemes minél hamarabb csatlakozni egyhez, hiszen közösen játszani mindig jobb mint egyedül. Sok mindent tudnék még írni a játékról, de szerintem ennyi is elég volt egyelőre. Minden stratégának kötelező beszerezni, de vigyázat mert életveszélyesen addiktív én egy hét alatt nettó 14 órát beletettem, te mennyit fogsz?!

9/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==