Régen minden jobb volt… Vagy mégsem?

Elég nagyot csalódtam a jelenlegi (és részben az előző) konzolgenerációban. A piac sokszorosára nőtt az elmúlt időben, aminek a pozitív következményeken túl számos negatív vonzata is volt. A hangzatos címeket úgy kellett elkészíteni, hogy az ne csak a hardcore rétegnek kedvezzen, hanem ezt a felhigult, elszemélytelenedett, óriási közönséget kiszolgálja. Éppen ezért sok régi klasszikus folytatása egyszerűen szánalmasan gyengére sikeredett. A modern Tomb Raider például átment egy C kategóriás interaktív moziba, ahol sem ügyességre, sem agymunkára nincsen már szükség. A Resident Evil egy középszerű akciójátékba, ami azokat az elemeket, amik a sorozatot naggyá tették, még nyomokban sem tartalmazza. Szinte teljesen eltűnt a JRPG stílus (nagygépeken). A Mario 3D World is annyira könnyű lett, hogy még egy 5 éves gyerek is könnyedén kimaxolja. A később megnyíló, kissé nehezebb újrakevert pályák pedig elég olcsó húzásnak tűntek.

Szóval eléggé kiégett és elkeseredett voltam. Aki találkozott néhány hozzászólásommal az oldalon, az tanusíthatja.

Aztán néhány napja történt valami. Valami, ami miatt most úgy éreztem, hogy billenytűzetet kell ragadnom, és digitális papirra vetni a gondolataimat. Ez a valami pedig nem más volt, mint a már emlegetett Resident Evil sorozat hetedik részének demója.

Mivel nem rendelkeztem semmilyen géppel, amin játszhattam volna, ezért kénytelen voltam a YouTube szolgáltatására támaszkodni. Végignéztem a félórás próbaverziót és akkor valami átkattant bennem. Egyébként is terveztem a PS4 vételt a Shenmue 3 miatt (tudom, egy játék miatt nem veszünk gépet, de 537 kipróbálatlan játék Steam-en még belefér :P), de ebben a pillanatban valahogy égetőbbnek éreztem a dolgot, mint azelőtt. Elkezdtem böngészni a tényleges kínálatot és kicsit a felszín alá nézve azt tapasztaltam, hogy itt bizony kőkemény túltelítettség van. A rengeteg gyalázatos szemét mellett sikerült annyi gyöngyszemre bukkannom, amivel szerintem nyugdíjas koromig könnyedén kihúznám.

Ezek után nem is nagyon húztam tovább az időt, beújítottam egy gépet a Wii U mellé. Három játékot vettem hozzá: Az NHL 16-ot (már a SNES-es NHL 95 óta imádom a sorozatot, egyszerűen függővé váltam), A Witcher-t és a Wasteland 2-t. Emellett most tolom a Wind Waker-t U-n, ami egész egyszerűen a 10 pontos játék definíciója. Régen imádtam a Dead or Alive sorozatot és a harmadik résszel Xbox-on szerintem több száz órát játszottam. Leszedtem az ötödik rész demó verzióját PS4-re és kis túlzással bekönnyeztem a gyönyörtől. 34 karakter, tökéletes animációk, testreszabhatóság, pofás kinézet. Tudom, messze nem tökéletes az a játék, de nekem így is akkora élmény volt, még csak a demó is, hogy előbb-utóbb ő is beszerzésre kerül. De bunyós játék fronton amúgy is jó a helyzet, inkább a választás nehéz, hogy melyikbe öljön az ember több száz órát. Jelenleg nem tudom, hogy mibe kezdjek bele. Csak kapkodom a fejem. Azelőtt elátkoztam a remaster kiadásokat, mondván, hogy ez csak a lehúzásra megy és az is hülye, aki megveszi. Most én is hülye leszek, mert jó pár kimaradt címet ilyen módon fogok pótolni.

Egyszerűen visszatért a kedvem játszani! Izgatottan böngészem a gémer oldalakat, hallgatom a podcast-eket, lesem a boltok kínálatait, idióta bejegyzéseket írok a g365-re…

Átalakult a videojáték ipar, ezt kár tagadni és kár arról ábrándozni, hogy egyszer majd pont olyan lesz, mint régen. Nem lesz olyan. Az ember vagy alkalmazkodik ehhez, vagy megmarad a retrónál, vagy leadja a mezt.

Igen, továbbra is egy hulladéknak tartom az új TR-eket. Továbbra is egy túlhájpolt, 4 pontos techdemónak tartom a Super Hot-ot, ami annyira innovatív, hogy már mindenki elfelejtette. Továbbra is hányok Drake-től és az Uncharted-től, ami egy többtíz órás tutorial. Továbbra sem tartom játéknak a Beyond-ot.

De ez mind csak ízlés kérdése.

Rájöttem arra, hogy igenis meg tudom találni a számomra értékes játékokat ebben a generációban is, akár egy remake, akár egy kikstarter/indie cím, de még egy úgynevezett AAA játék formájában is. A Resident 7-ről és a Senmue 3-ról már volt szó de jön még egy régi nagy kedvencem, a Banjo sorozat örököse a Playtonic jóvoltából, a Yooka Laylee, régi PC-s kedvencem folytatása az új Torment, két Yakuza játék, új Zelda egy N konzollal és még lehetne sorolni napestig. Ezek mellett persze a retrót sem fogom hanyagolni, mert ahhoz túl nagy hatással volt rám. Most már úgy látom, hogy aki ilyen kínálat mellett sem talál a fogára valót, annak tényleg érdemesebb megfontolni, hogy új hobbi után nézzen.

Töredelmesen bevallom, abba a hibába estem, hogy úgy ítéltem meg valamit, hogy csak egy nagyon kicsi szeletét ismertem első kézből. Itt szerepet játszott az irigység is, néha olyan játékot is fikáztam, amivel nem is nyomtam egy percet sem. Fújoltam az Resi Remake-et, közben meg azon bosszankodtam, hogy nem jött U-ra. Szerintem jobb ezeket a hibákat belátni, és elszámolni magunkankkal, elvégre csak így lehet továbbfejlődni.

Valahol ez is ennek a bejegyzésnek a célja.