Cash Bacsi2016.07.26. 13:22

Teenage Mutant Ninja Turtles: Legends - Teszt (iOS)

A Tini Ninja Teknőcöket egyszerűen nem lehet megúnni, tartozzál bármilyen generációba imádni fogod őket.

A nyári kasszasiker után egyértelmű volt, hogy gombamód nő majd ki a földből egyik játék a másik után. A Nickelodeonos Legendákat remekül keverték az új mozifilmmel és létrehoztak egy nagyon jó kis akció, taktikai, enyhe RPG elemeket tartalmazó turmixot, a végeredmény pedig egy nagyon kellemes egyveleget alkot.

Elsőre a kicsit letisztult, majdhogynem üresnek nevezhető környezet nem fog valami jó összképet festeni a játékról, de a körökre osztott, szerepjátékokat idéző harcrendszer hamar bele fogja lopni magát a szívünkbe. Kicsit furcsa, hogy csak a rajzfilmes Leonardo lesz meg a szupercsapatból, illetve az is, hogy a többieket kifejezetten nehéz megszerezni. Ugyanis a manapság oly divatos kártyalapos rendszert alkalmazták a készítők, hiszen így lehet a legtöbb lét lehúzni a szerencsétlen júzerről, nyitogassatok különböző erősségű booster csomagokat amik ganartáltan tartalmazni fognak x mennyiségű értékes lapot. Ha össze szeretnéd rakni a legendás csapatot kifejezetten esélytelen leszel mindezt ráköltés nélkül megtenni, vagy ha mégis sikerülne akkor csak hatalmas mázlival vagy borzalmasan sok játékidővel teheted ezt meg.

Ugyanis a számtalan öszeszedhető karakter három föbb csoportba osztoták, lesznek a bronz csillagos „Brave” avagy bátor hősök, ezeket alegkönnyebb összeszedni mert a legtöbbhöz elég eleinte öt darab DNS mintát szerezni - mindegyik egy lap kártyát jelent - míg mondjuk egy ezüst csillagos „Heroic” avagy hősies karakterekhez már 50 lapra is szükség lesz, míg az arany csillagos „Epic” tehát epikus hősökhöz már 70 lap is kelleni fog. Michelangelo epikus (70 lap), Donatello bátor (5lap) míg Rafaello ugyancsak epikus hős (70 lap). Ilyen lapokat véletlenszerűen is kaphatunk a pár ónánként jelentkező ingyenes booster csomagokból.

A kampány hét különböző fejezetre van felosztva, egy-egy ilyen pedig akár tucatnyi külön pályával is kecsegtethet. Ha végigjátszottunk egy fejezetet normál fokozaton, akkor újra nekifuthatunk nehezen és ilyenkor lesz lehetőségünk arra, hogy egy-egy pályán összeszedjük kedvenc hőseinknek a lapjait, de ha nagyon buzgók vagyunk akkor is csak napi hat darab lapot tudunk összerakni. Ha megvan egy várva várt hősünk, akkor további lapokra lesz szükségünk ahhoz, hogy tovább tudjanak fejlődni. Ugyanis egy bronz csillagos hős csak tizes szintig tud eljutni ahhoz hogy tovább is tudjon evolúciós ugrásra lesz szükségünk, amihez természetesen további lapok fognak kelleni. Szóval mint gondolom az látható, eléggé arra van kihegyezve minden hogy minél többet ráköltsél a játékra.

Arról nem is beszélve, hogy ahogyan az manapság lenni szokott nem játszhatunk kedvünkre a játékkal, mert minden egyes pályához energiára avagy pizzára lesz szükségünk, ami ha elfogy akkor természetesen venni is tudunk ha akad éppen elég készpénzünk (Cash). A karaktereket és képességeiket meg mutagénnel tudjuk fejleszteni, ami ugyancsak nagyon hamar el tud fogyni főleg ha mér több karakterünk is van. Szóval egy jó tanács minden kedves gamernek, csak azokat a hősöket fejlesztgessük akikre biztosan hosszú távon szükségünk lesz, azzal a párral amit pluszba kisorsol nekünk a gém ne is törődjünk, mert hamar el fogynak a készleteink és csak nézünk majd mint hal a szatyorban.

A maximális magunkkal vihető hős száma az öt, a későbbi sztoriküldetések alatt szükség is lesz rájuk rendesen, szóval miután kiválasztottuk a legszimpibbeket őket fejlesztgessük és gyúrjuk, a többiekkel ne foglalkozzunk. Amikor már mindegyikük elérte a 10-es szintet érdemes megpróbákozni egy Tournamenttel ahol élő játékosokkal mérhetjük össze a tudásunkat. Eleinte csak három karaktert vihetünk magunkkal, de ha kivárjuk a következő hét elejét és eléggé aktívan kűzdünk a többiekkel hamar a top 25%-ban találhatjuk magunkat, ahol már négy hőst is vihetünk. A játékszabályok szerint kő-papír-olló módszer működik, összesen öt különböző kaszt található a játékban (Kék-Spirit, Fehér-Cunning, Lila-Tech, Piros-Might, Narancs-Swift) a színek alapján könnyen be lehet azonosítani ki melyik kasztba tartozik és hogy kik ellen erősek kik ellen gyengék. A hasonló szinten lévő ellenfeleknél már nagyon oda kell figyelni ezekre, mert maga a meccs múlhat azon kit kivel támadunk.

A Teenage Mutant Ninja Turtles Legends egy nagyon kellemes és jó játék, természetesen vannak hibái, a körülöttünk lévő lepusztult környezet, vagy az időnként eltűnő hangok bosszantóak tudnak lenni. A túlzásba vitt mikrotranzakciós megerőszakolás ugyancsak nem valami szimpi, kifejezetten nehéz ráköltés nélkül összerakni a csapatot, hiába jó a többi karakter, egyértelműen ez lenne minden kedves játékosnak az első logikus lépése. Érdemes tenni vele egy próbát, de csak akkor ha képes leszel akár hetekig is nyomulni vele, vagy rákölteni egy jó nagy rakat pénzt, különben nem lesz elég örömöd benne!

7/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==