Cash Bacsi2016.05.22. 19:50

Lost Echo - Teszt (iOS)

Manapság a kalandjáték mint olyan egy teljesen kihalófélben lévő területe a játékiparnak, pontosan ezért kell megbecsülni minden próbálkozást ami szembejön.

Bevallom a Lost Echoról korábban semmit nem hallottam, egy nagyon kedves barátom facebook posztjának köszönhetem, hogy megimserhettem, nem is tétlenkedtem sokáig azonnal magamévá tettem. Több óra játék után jöttem csak rá arra, hogy ez valójában egy közel három (!!!) éves játék, aminek a tudatában már teljesen más perspektívából kezdtem el tesztelni.

A Lost Echo a maga nemében egy mestermű, nem kell hozzá sokat keresgélni hogy mindenhonnan visszaköszönjön valami echo avagy viszhang. A rajongók évek óta várják már a túlságosan régóta beharangozott „Resonance”-t ami egy ingyenesen letölthető kiegészítés és egyben előzményeket feldolgozó történet lesz, de valahogy csak nem akar elkészülni. Most már én is beálltam a várakozók sorába, remélem nem kell újabb három évet tűkön ülve várnom hozzá.

Főszereplőnk Greg egy teljesen átlagos fickó, végzettségét tekintve mérnökember, valahol egy jövőbeli nagyvárosban tengeti napjait, aminek a lakossága feltünően ritka, erre a részre nem térnek ki a mesélők egyszerűen csak feltűnik, hogy mennyire kihalt minden körülöttünk. Mindeközben az épületek modernek, tiszták rendezettek, alapvető jólétre lehet következtetni bármerre nézünk. Éppen a kedvesünkkel találkozunk egy fagyi erejéig, amikor valami hihetetlen történik. Chloe-t egy hatalmas fénycsóva kíséretében eltünteti valami titokzatos erő majd fel se eszmélünk és a fényt hatalmas robbanás majd lökéshullám kíséri, innentől fogva minden sötét lesz a következő emlékünk hogy a korházban ébredünk. Minden olyan valószerütlenül steril, tiszta, nyugodt, túlságosan nyugodt minden. Egy barátunk Tom látogat meg minket az intenzíven és ezzel már kezdetét is veszi a kaland ami eleinte nagyon ígéretesnek tűnik.

Klasszikus point&click kalandjátékkal van dolgunk, mindent meg kell figyelni, el kell olvasni, át kell kutatni, lehetőleg mindent vegyünk fel ami felvehető és mindent próbáljunk ki ami kipróbálható. Rengeteget fogunk beszélgetni, nyomozgatni, a város egyik pontjából a másikba utazva, közben remek minijátékokkal is lesz dolgunk, olyanok mint poker, sakk, RGB digitális fotó szinenkénti összeillesztése stb. Klasszikus kalandozás ez egy jövőbeli világba, mindez persze a markunkban lévő okostelefonon keresztül. Mondanom sem kell hogy a látvány, a történet, végigkísérve éterien mesteri muzsikákkal megteszi a hatását. Beszippant minket rendesen …

Az igazi kihívásra vágyók (Sierra játék rajongók előnyben) rögtön a játék elején a nehezebb fokozatot válasszák, ekkor ugyanis az ég világon semmi segítséget nem fogunk kapni ha elekadnánk. A másik opciót választva bármikor megtehetjük, hogy két újjal a képernyőhöz érve körökkel jelölik nekünk azokat a pontokat ahol valamit csinálni tudunk, illetve ha nagyon elakadnánk akkor a főmenüben kérhetünk némi segítséget az adott helyhez kötve. Bevallom jómagam eléggé kijöttem már a gyakorlatból, a tárgyak állandó kombinálása, próbálgatása is fárasztó tud már néha lenni, szóval jó párszor fordultam segítséghez. De alapjában véve a játék nem nehéz, logikusan felépített és tiszta hogy mikor mit kell tennünk.

Valahol a közepefelé viszont kicsit el fogjuk veszíteni az érdeklődésünket, túlságosan unalmassá és egyhnaguvá válnak a feladatok, beszélgetések és változatos helyszínekkel se nagyon kényeztettek el minket a készítők. Viszont éppen akkor amikor már kezdenénk kicsit belefásulni történik valami olyan döbbenetes dolog, ami miatt alapjaiban változik meg minden amit eddig gondoltunk, csináltunk, vagy éppenséggel sejtettünk a történettel kapcsolatban. Ekkor válik egyértelművé mi is az a Lost Echo és hogy valójában egy valódi mindfuck újgenerációs játékkal van dolgunk. Egyik fuck jön a másik után olyan ütemben, hogy azt se tudjuk mi történik körülöttünk és szabályosan le kell ülnünk pár percre átgondolni, hogy akkor most WTF?!?

Pontosan ebben rejlik a játék zsenialitása, hogy a csodaszép grafikán és fantasztikus zenék által megalkotott atmoszférán kívül egy eléggé konvencionális darabbal lenne dolgunk, ami hirtelen tesz egy hatalmas svédcsavart maga körül, mi is fordulunk vele együtt és csak győzzük nyomon követni az eseményeket ha tudjuk. Mondanom sem kell, hogy tűkön ülve várom a Resonance-t és titkon abban reménykedem, hogy lesz még ennek valami komolyabb és tartalmasabb folytatása is, ami hasonlóképpen forradalmi lesz a mobiljátékpiacon mint elődje. Kickback én drukkolok nektek, remélem kedvező volt a bevétel, mert ha három év távlatából is ennyire lehet még érte rajongani bele se merek gondolni mit érezhettek az akkori játékosok. Minden hibájával együtt egy must have darab.

Szerintünk: 8/10

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==