Nami2016.03.31. 01:57

JOTUN - A kézzel rajzolt gyönyör

Mivel szabadidőmben animációgyártással és rajzolással foglalkozom, így amikor egy ismerősöm belinkelt a Jotunból egy trailert, akkor már egyből felkerült a kívánságlistámra. Aztán később, az egyik leértékelésénél gyorsan le is csaptam rá. Csak egyetlen dolog szomorított el mélységesen: hogy nagyon rövid.

JOTUN. A név óriások a skandináv mitológiában. A játékban Thorát, egy viking nőt irányíthatunk, aki hősi halál helyett egy jött-ment hajón veszti életét egy viharban. Ez nem az a fajta hősi halál, amiről minden viking álmodik, így az istenek adnak Thorának még egy esélyt, hogy bizonyítson. Ahhoz, hogy a hősökhöz méltó fogadtatásban részesüljön a túlvilágon, le kell győznie az óriásokat. Addig is pedig Ginnungagap lesz az otthonunk, avagy a semmi, az üresség. Itt pedig nagyon kellemes kalandok várnak ránk, élvezetes bossfightok és ugyancsak élvezetes, ám olykor kicsit unalmasabb mászkálások formájában.

MESÉS. A Jotun legnagyobb erősségei közé több minden tartozik. Először azt akartam írni, hogy egy dolog, az animációk, de nem. Ehhez még hozzájön maga a rajzstílus, az art style is. És ezen nem csak a spriteokat értem, nem csak azt, ami mozog, hanem a háttereket, tájakat is. Aztán ott a zenei aláfestés, ami iszonyatosan megdobja a már amúgy is impozáns alapot. Ehhez még hozzájön a szinkron, ami nem angol, hanem izlandi - tehát már három komponensünk van, ami egymással összhangban képes egy igen impozáns, hangulatos és teljesen magába szippantó környezetet kialakítani. Tökéletes.

VÁLTOZATOS. A Jotun nemcsak kinézetre, de játékmenetre is elég erős. Bár itt már volt pár pont, ahol elégedetlen voltam a játékkal, de nagyrészt betudható a saját fusztrációimnak. De menjünk sorba. Először is a játéknak vezetnie kell bizonyos szempontból, és ezt nagyon jól csinálja a Jotun. A pályák megfelelő részein kizoomol, máshol közelít a kamera, annak megfelelően, hogy mit kell látnod. Összesen kilenc pálya járható be, és mindegyiken lesznek felkutatni valók. Bár nem sok. Az ember azt várná, hogy lesznek mobok, de nincsenek (jobban mondva minimális). Azt várná, hogy lesz loot, de nincs. Azt várná, hogy kezdeti ütéseink után kapunk esetleg kombókat is, de nem kapunk. Ez nem az a játék. Itt kérem szépen nagyon sajátos hangulatú, kihalt pályák várnak, amiken mindig megtudhatunk valamit a skandináv mitológiáról és Thora múltjáról is. Power upokból pedig kétféle van: egyrészt almákat szerezhetünk, ami az életerőnket növeli meg, másrészt az istenektől kapunk különleges képességeket, amiket egyszer-kétszer használhatunk majd a bossfightok során. Bár én néha túl hosszúnak és repetitívnek éreztem ezeket a helyeket, de valószínűnek tartom, hogy a kezdeti elvárásaim miatt voltak. Ja, és ha végeztünk egy pályával, egy gombnyomással ki lehet teleportálni (először jól felhúztam magam, mielőtt rájöttem volna, hogy csak én vagyok a hülye). Felfedezni viszont muszáj - nekem legalábbis minden power upra szükségem volt az utolsó bosshoz.

SHINGEKI NO KYOJIN. A Jotun játékmenetének központi részét a főellenségek teszik ki. A Jotunok, az óriások. Központi elemeit képzik mind a sztorinak, mind a témának is és a játékmenet is érezhetően köréjük épült. Ezek az óriások elleni harcok pedig fantasztikusak. Két dolog teszi őket azzá: a vizuális rész és a játékmenet. Vizuálisan jól kidolgozott, ötletesen felépített, olykor egészen meglepő animációkkal megáldott Jotunokkal lesz dolgunk. Játékmenet szempontjából nagyon szépen követi minden harc az aranyszabályt, mely szerint egy főellenség legyen nehéz, de kiismerhető és ezáltal legyőzhető is. Itt ez a helyzet: megtanuljuk, mit mikor csinál vagy csinálhat, hova kell menni és mikor kell lecsapni. Tehát papíron akár sérülés nélkül és isteni képességek használata nélkül is megoldhatóak ezek a harcok. Heh. Good luck with that!

VALHALLA. A Jotun egy iszonyatosan gyönyörű és élvezetes játék. Egyetlen hibája (a számomra kicsit unalmas pályákat nem számolva), hogy borzasztóan rövid, mindössze 7 óra alatt végig lehet játszani. De aztán ott van, hogy össz-vissz 15$-ba kerül, leértékelve már 9,99$-ért viheti az ember, ennyiért pedig (úgy hallottam) már megszokott, hogy 10 óra max a játékidő, sőt, az már sok is. Utóbbi időben éléggé hozzászoktam az olyan játékokhoz, amibe lazán bele lehet ölni 30+ órát, mint a PoE, a LoL, a GW2, az AoD vagy bármelyik verekedős/komptetitív játék, tehát megint valószínű, hogy nekem voltak nagyobb elvárásaim (pedig csak két Jotunnal kívánnék többet). Úgyhogy ha egy emlékezetes és magával ragadó 6-7 órás mozijegyre vágysz, akkor hajrá! Ha pedig imádod a bossfightokat és a kihívásokat, akkor (úgy gondolom) kihagyhatatlan. Ha pedig még mindig kétségeid lennének afelől, hogy mire adod ki a pénzed, akkor ezt a videót ajánlom. Első pálya, első boss, nincs túl sok spoiler. Ha ez eddig tetszett, akkor tetszeni fog a többi része is.

„What a gorgeous game, oh my god. It's sorta like Ori, where you just want to keep looking at it. Like you just wanna stand still and soak in like every single screen instead of actually playing.”

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==