Pillars of Eternity: The White March Part I-IIVélemény

Hol is kezdjem? Elsőnek ott, hogy a Pillars of Eternity a világ egyik legjobb játéka, de minden kétséget kizárólag a zsáner királya. Ha ezt tudod, akkor már csak ízlés kérdése, hogy bejön-e a játék, ha pedig bejön, akkor nem kérdés, hogy a kiegészítő is be fog jönni, és már mész is steamre, hogy befizesd az Obsidiannak a lóvét.

De komolyra fordítva a szót: megéri-e a kiegészítő a pénzét? Tartalmas és minőségi annyira, mint az alapjáték, vagy csak valamit gyorsan összecsaptak, hogy még egy réteget le tudjanak húzni a játékról? A Part I kapcsán egyeseknek az az érzése lehetett, hogy rövid, esetleg befejezetlen lenne, elsiették ahelyett, hogy készen adták volna ki - bár ezekkel én egyáltalán nem értek egyet. Mindkét fél hozza a PoE színvonalat, hibátlanul illenek az alapjátékhoz, a Part II pedig tökéletesen beteljesíti az első rész ígéreteit, és az is megkapja az igazi befejezést, akinek eddig a félbevágás vette volna el a kedvét a játéktól. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem találtam volna itt-ott egy két kifogásolnivaló apróságot, de ezekről majd később.

Pillars of Eternity 3.0

Még elöljáróban arra is ki kell térnem, hogy a White March Part II a PoE 3.0-ával együtt érkezett, ami nem eget rengető, ám azért jelentős fejlesztésekkel látta el az alapjátékot. A leghasznosabb mind közül, az a UI-változtatások. A játék során ugye lent sorakoznak a karaktereink portréi, és kiválasztva őket férünk hozzá a cuccainkhoz. Eddig minden csak oda volt ömlesztve, most azonban már szépen látni, melyek a per encounter és per rest (alias csatánként vagy pihenésenként egyszer használható) képességeink, illetve külön táska ikonon keresztül érhetők el azok, amiket a zsebünkben tárolunk és amiket a felszerelésünk ad (más kérdés, hogy ez utóbbiról néha pont a csoportosítás miatt feledkezem meg, és nézek, hogy „hát nekem még ilyen is van?”).

Emellett külön öröm, hogy a portrékra ráfért egy kis kör ikon, ami folyamatosan jelzi, hogy mit csinál a karakter. Ez eddig is volt, de csak a pályán lévő karakter feje fölött volt látható, a pályán pedig (aki már játszott, tudja) bizony van, hogy nem látni. De úgy semmit. Nemhogy még arra rájöjjek, hogy Edér miért nem képes megcsinálni azt, amire kértem, pedig már harmadj--- ja, hogy stuck a szerencsétlen. És ezt hamarabb levágjuk, mert elég egy pillantást vetni a portréra és ott lesz a pici „stuck/stunned/paralyzed/anything-else-that-makes-your-character-freeze-in-time-and-space” kis villám ikon. És azt is egyből látom, ha valamelyik b*l$ßsz éppen nem csinál semmit. Because why would he/she do anything? Let's just stand there. That's what Ondra would do. Just watch them peacefully and then let this memory fade away for eternity.

Amit még a 3.0 kínál azok a következők:

• max elérhető szint emelkedik 14-ről 16-ra;

• egy új játékm… vagyis inkább nehézségi szint, a Story Mode, ami tökugyanaz, de a harcok még a könnyűnél is könnyebbek (azoknak, akik tényleg csak egy „Kaland, játék, kockázat” könyvért jöttek);

• ezzel szemben azoknak, akik mazochisták, most van még egy handicap, a Knockout Injuries (mert olykor nem elég, ha lelöknek a padlóra, még az emlékétől is szenvedned kell);

• feltunningol UI (erről már szóltam);

• Stronghold / Caed Nua bővítések, de nem épületek, hanem események szempontjából (erről késpőbb részletesen);

• egy újabb követő, aki a Barbarian kasztból (barbár) kerül ki, így már mindenből lesz egy a csapatban;

• pár kombat bővítés, amikről nem fogok listát adni, mert számomra nem ez az legfontosabb tényező a játékban (sorry ^^”).

A történet úgy kezdődik, hogy hírt kapunk valami határ menti részről, White March vagy mi a fene, és hogy elkelhet ott a segítség. Ahogy Gilded Vale-ben és Dyrfordban is elkélt, meg úgy mindenhol, amerre járunk, legyünk jólelkű kalandorok vagy köcsög bérgyilkosok. A White March kiegészítő első fele arról szól, hogy megérkezünk egy kis faluba, és akárcsak eddig, belebonyolódhatunk az ottaniak életébe. Hogy miért haldoklik a falu, hogy valami bűzlik a halászkunyhóban (és nem csak a hal ba-dum-tss), és az egyetlen remény úgy egyébként az Fehér Koh- najó, nem - szóval a White Forge újra beüzemelése jelentené, ami fellendítené a kereskedelmet, hírnevet hozna és újra jó lenne minden. Persze ez a White Forge egy hatalmas, ősi erőd, Durgan's Battery legmélyén található, az ajtó pedig zárva, így előtte még több órányi kalandozás vár, amire egyáltalán bejutunk és elérünk a kiegészítő első részének végére. Igen, csak a Part I meglepően sok játékidőt ad hozzá az alaphoz, jómagam teljesen meglepődtem, mert addig más híreket kaptam róla (pl. hogy a Durgan's Battery az egy olyan új dungeon, mint Caed Nua - hát rohadtul nem), és örültem, mint majom a farkának, hogy „még több színtiszta PoE gametimeeeeee!” _

Külön öröm az első részben, hogy már Act I után beleugorhatunk a tutiba, és megéri. A történet mellett ugyanis soulbound fegyvereket is szerezhetünk, amik elég OP cuccok. Ezeket csak egy karakter használhatja, összekötöd a lelkével a fegyvert, ami a használat során erősödik. De nem egyszerűen: a különböző fegyverek mást és mást kívánnak, például ölj meg a fegyverrel 5 szellemet. Ha teljesíted, akkor a fegyveren új módosítók nyílnak meg, és egy új célkitűzés is, amíg el nem éred a maximumot. Pozitívum még, hogy szinte mindig kétféle módon nyithatod meg a következő szintet, mondjuk a példánál maradva: ölj meg a fegyverrel 5 szellemet vagy 25 ellenfelet (mindegy mit). Más kérdés, hogy így az alapjáték fegyvereinek egy része a kvázi useless kategóriába esnek. De hát így van ez akkor is, amikor a WoW-ban kijön egy mégújabb raid/dungeon tartalom. Nincs mit tenni.

Sok helyen olvastam, hogy a White March Part I lezáratlan lenne. Ez nem igaz. Persze az endingben ott van, hogy valami furcsa mozgolódik a hegyek mögött, de ez nem azt jelenti, hogy bármilyen szálat nyitva kellett volna hagyni, vagy nem lenne vége, vagy el lenne kapkodva. Úgyhogy ezt a „lezáratlan” dolgot úgy tudom értelmezni, mintha mindenképpen kellett volna valami negatívumot is felhozni a játék ellen. De aki jobban keres, találhatott volna mást is, teszem azt egyes emberektől több interakciót vártam volna, ha már lehet velük beszélni, a minijátékok meg aranyosak, de amikor már kiolvasni is nehéz a Caed Nua jövedelmedet, akkor csak időpocsékolás (meg még egy dolgot kifogásoltam, de az már nagyobb spoiler). Azt meg már nem is értem, hogy aminek a nevében benne van, hogy PART I, ott miért negatívum a lezáratlanság. De lépjünk is túl ezen.

A második résznél egyből felmerülhet a kérdés, hogy ha a Part I ilyen szépen le van zárva, akkor hogy lendít át minket a játék a folytatásba? A legegyszerűbb módon: rendszerüzenetet és küldetésupdate-et is kapunk arról, hogy el kéne távoznunk a White Marchból, hagyjuk a falut, hadd fejlődjön tovább a saját útján anélkül, hogy közbeszólnánk. Már így is úgy belementünk, hogy alig láttuk a kiutat. Miután nyugovóra térünk a fagyos régión kívül, már ráz is minket a lázálom. Watcher lévén egyértelmű, hogy vízióink fontosak és kapcsolatban vannak a valósággal, így nem is kérdés, hogy bizony vissza kéne menni a White Marchba, megnézni, hogy mi újság. A terep tehát már is elő van készítve, és aki azt hinné, hogy erőltetett történet várja, azt meg kell nyugtassam, hogy nem. Sőt, tippelnem kellett volna sem találom ki, hogy ki áll a White March Part II trailerében mutogatott monstrumok mögött. Annyit segítek, hogy Abydon, Thaos és Woedica kizárva (de ezt persze mindenki sejti, hisz' abban nem lenne semmi izgalom).

Az első részhez hasonlóan a másodikban is tonnányi tartalom vár, soulbound fegyverek helyett pedig itt a soulbound páncélok és más felszerelések ideje. Bár az elszomorított, hogy hiába keresek fel mindenkit a faluban, bizony csak azokhoz kell odamenni, akik nyilvánvalóan indítanak majd küldetéseket, a tartalom mennyisége most is hatalmas. Mielőtt a végére járnánk annak, amit a vízióban láttunk, megoldhatjuk a helyiek új problémáit, hogy aztán az egyikről kiderüljön, hogy közvetlenül kapcsolódik a rémálmunkhoz. És amikor megvan, hogy merre tovább, akkor még mindig hosszú az út a történet végéig.

Külön tetszett, hogy a játék nem akarja, hogy minden időnket a White Marchban töltsük. Lesznek itt fejvadász küldetések, amikhez visszább kell menni, egy híres varázslónak a bérgyilkos küldöncei (bár felmerül bennem a kérdés, hogy ha még nem igáztad le, csak WM Part II után fogod, akkor vajon hogyan adják a tudtodra, hogy keresnek), és ami a legjobb: végre úgy ülhetünk Caed Nua trónján, mint egy király! Emberek jönnek majd, hogy tanácsot kérjenek tőlünk, hogy segítsünk rajtuk - vagy hogy éppenséggel megpróbálják elvitatni jogunkat az erőd felett. Ahogy az várható volt, miután felvirágoztattad az erődöt, egyből megjelenik az a nemes, aki magának követeli az egész régiót, származási alapon. A White March története mellett tehát még a saját erődünkhöz is kaptunk történeti kiegészítést. Így tényleg a magunkénak érezhetjük a helyet, nem csak egy hideg felületnek, amit inkább az erődön kívül csatangolva nyomogatunk, ha egyáltalán van valami új hír.

A Pillars of Eternityben két dolgot imádok. A játék történetének kidolgozottságát és hangulatát, és a karaktereket. Ők, akiket felvehetsz a csapatodba, akiket random helyeken találsz, nemcsak harcosok a klubban. Saját történetük is van, amit nem elég, hogy megoldasz, de bizony még megoldás után is van rá példa, hogy tök váratlanul megkérnek valamire. Vagy félrehívnak beszélgetni később is. És ami igazán élővé teszi őket, az a fecsegésük, és a folyamatos beszólásaik a játék közben. Azt pedig mondanom sem kell, hogy egyik sem csinál vagy mond olyat, amit nem néznél ki belőle. Edértől már megszoktam, hogy mindig be kell szóljon valamit, néha akkor is, amikor az nem köthető a múltjához (és ilyenkor el tudom képzelni a többi karaktert a háttérben azzal a tipikus fejjel, hogy „Edér… most komolyan...”). Hiraviasról és Zahuáról már nem is beszélve. Paleginát hiába imádom a külsőségek miatt (goodlike paladin), ő pont annyira kimért és hivatás orientált, hogy nem túl szórakoztató a karaktere, de még ő is mosolyra tud fakasztani (például amikor spoilerspoilerspoiler). Maneha és Devil pedig üde színfolt a három másik komolyabb női karakter mellett. Imádom mindent, és mindig szomorú vagyok, hogy nem lehet egyszerre mindenkit berakni a partyba, akár úgy, hogy 4 másik csak képzeletben van ott és a csatákban nem.

Eléggé sarkítva a trendek és amit a PoE nyújt.

Összességében egy fantasztikus játék fantasztikus kiegészítése a White March Part I-II. Tudom, ez így egyáltalán nem hihető, de ez van. Na jó, próbáljuk meg: tartalom mennyiségében és történet minőségében a kiegészítő hozza az elvárt szintet, a Part II pedig többet nyújt, mint a Part I. Sajnos még mindig vannak illúzióromboló elemek a játékban, például egy ember, akinek segítünk Part I-ben és mondja, hogy már utazik is tovább, az még a Part II-ben is ugyanott áll, és ugyanúgy elmondja, hogy már utazik is tovább… és hiú remények fűztek ahhoz is, hogy ha kíváncsiságból egy részt bunkó paraszt módjára oldok meg, akkor majd más beszélgetés vár a végén… De ezekből az alapjátékban is találni példákat, ha akarunk, és úgy tűnik, hogy ez a szépséghiba a stílussal jár. Ez viszont nem tud elég nagy csorbát okozni azon az érzésen, amit 200 órányi Pillars of Eternity játékidő hagy maga után.

Kinek ajánlott (szerintem):

• aki tud idegen nyelven (angol/német/egyéb, ami elérhető a játékban, mert magyar nem lesz → de a szinkron miatt az angol ajánlott!)

• aki szeret olvasni

• aki szeret belemerülni egy játékba nagyon hosszú időn át

• aki nem a filmes akciójeleneteket keresi (mert az itt egy másodpercnyi nem lesz)

• azoknak is, akik még sosem játszottak hasonlóval, tökéletes belépő (és van szuperkönnyű Story Mode is)

• aki szereti a kihívást és a CRPG-k harcrendszerét (a nehéz, nagyonnehéz és rohadtnehéz módok csak rád várnak!)

Next stop: Age of Decadence (this will be a long one...)